Másnak is rosszul főztek a szülei, nagyszülei, ezért nincsenek szép emlékei a főztjük kapcsán?

A lényeg az eddigi kommentekből is kiolvaható: van, aki jól főz(ött), és van, aki pocsékul.

Ez az "örök igazság" viszont nem köthető korosztályokhoz, gyanítom, hogy százalékosan mostanság van több főzni nem tudó.

A nagyszüleimről nekem egyáltalán nem az jut eszembe, hogy ők mennyire másképpen főztek.

Nem rosszul főzött egyik sem, voltak olyan ételek amit az unokák is kedveltek, szerettek, de voltak olyan ételek, amelyek a gyerekeknek nem ízlettek.

Egyszerűen mások voltak a lehetőségek akkor, amikor ők megtanultak főzni, egyszerű alapanyagokból, és nem is biztos, hogy az akkoriban rosszul volt elkészítve, csak mások voltak a szokások, elvárások.

Mondok konkrét példát.

Nagymamám a toros káposztaba maguknak a disznó fejét, farkát főzte bele.

A fűszerezése rendben volt, de nekünk gyerekeknek a zsíros, bőrös húsok miatt az nem jött be.

Tudta azt ő is ha ott voltak az unokák nem főzött olyat, de maguknak az megfelelt, meg is ették, az értékesebb húsokat nem a toroskáposztába tette bele.

Anyu toroskáposztája viszont szinte mindenkinek ízlik, a nagymamámtól tanulta de módosított rajta, nincs benne semmi bőrös, csontos, színhús lapocka, comb van benne.

Nagymamán főzött krumlis tésztát, ami kb krumli nokedlivel összefőzve, sütött dübbencset (disznózsírral készült zsíros sós kelt tésztából), amit a szüleink is jóízűen ettek, nekünk, unokáknak már az sem volt kedvenc.

Soha nem volt olyan gondolatok velük kapcsolatban, hogy ne tudtak volna főzni, sütni, csak ők még egy régi ma már nagyon távoli világba születtek, és az emlegetett időszak is régen volt már, amikor még napi szinten faltuk a zsíros deszkákat.

A mostani gyerekek már chipset esznek nem zsíros kenyeret és azt sem tudják mi az a papsajt.

Régen jól, vagy kevésbé jól, de megtanultak sütni, főzni.

Mostanság meg sokan az alapokat sem tudják - róluk sem az lesz majd az unokáik emléke, hogy a mama mennyire szörnyű volt a konyhában

De még mennyire! Az egyik nagyanyám menzás színvonalon főzött, ha nagyon éhes voltam és nem gondolkodtam túl sokáig azon, hogy mit látok a tányéron, többnyire meg lehetett enni a főztjét, de az aprósüteményeken kívül semmi sem volt finom. A másikuk főztjét szerintem már a spanyol inkvizíció is használta vallatáshoz és kínzáshoz, az ecetes fejes salátán kívül egyszerűen semmit nem tudott ehetően elkészíteni, a legemlékezetesebb hányingereim ahhoz a konyhához kapcsolódnak. Sajnos meg volt róla győződve, hogy világelső szakács, és a nemleges válaszokat sem ismerte, így mindent meg kellett enni nála, a romlott, megbarnult főtt tojást is.

A nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek főztjéből szerencsére nem sokszor kellett ennem, de mindegyik erősen negatív élmény volt.

Anyám is olyan pocsékul főz, hogy évekkel ezelőtt végérvényesen kitúrtam a konyhából, azonnal meg is szűntek a rendszeres rosszulléteim. A higiéniát hírből sem ismeri, minőségi alapanyagokat nem is hajlandó használni, mert minek; mindent leveskockával indít, újabban már a Vifon levest is Vegetéval eszi, a fűszerezéshez egyátalán nem ért. Egyszer főzött nekem tejberizst: bő, sós vízben megfőzte a rizst, többé-kevésbé leszűrte, aztán ráborított egy pohár hideg tejet. Mit ne mondjak, akármennyi időt pazarlok is vele, inkább főzök minden nap, de nem engedem vissza a konyhába.

Én pl abban követem csak anyàm receptjeit, h igen, abból van, és az a neve.

Se a fűszerezés, sem az elkészítés módja nem követi az övét.

Az ünnepi menü is pl töltött paprika volt, amit hótmàshogy csinàlok.