Más is van itt aki nem sírja vissza anyukája főztjét mert nem volt olyan jó?

Én szeretem anyukám főztjét, de a párom mindig mondja, hogy ő bizony nem sírja vissza a gyerekkori kosztot. Úgy hozta az élet, hogy pár hónapig együtt kellett laknunk anyósomékkal, és bizony rájöttem, hogy igaza van. Az ő "konyhaművészetétől" ugyanis sokszor a hajam égnek állt.

Pár példa, hogy miket szokott kutyulni:

- Bolognai spagetti: konzerv löncshús villával szétnyomkodva, leöntve vízzel kikevert bolognai porral, összemelegítve, tésztára öntve.

- Tokány: parizer kockára vágva, összefőzve tömlős sajttal és tejföllel

- Palacsinta: kb 1 kg liszthez egyetlen tojás, csapvízzel folyós állagúra higítva. Papírvékony, a széle száraz és törik. Ja és mivel szar a sütője, ezért minden adag után vastagon kiolajozza. Amihez nyugodt szívvel felhasználja azt az olajat is, amiben előtte rántott hús vagy krumpli sült.

- Krumplipüré: főtt krumpli összetörve, higítva egy kis vízzel, és tesz hozzá egy kanál dobozos margarint.

- Desszert: cukros tejbe áztatott kenyér megsütve, megszórva némi kakaóporral

- Grízes tészta lekvár helyett cukros citromlével

Ezen kívül nem használ más fűszert, csak sót borsot és pirospaprikát, ezért az ételei vagy íztelenek vagy ehetetlenül sósak. A habarás nála pedig sosem lát tejet vagy tejfölt, sima vízzel keveri ki a lisztet, úgy rakja az ételbe. Szinte mindenből kispórolja, amit csak tud, pl egy kondér babgulyásban jó, ha van 4-5 kocka hús és 3 marék bab, a többi csak lé.

Ezek után nem csodálkozom, hogy a páromnak nem hiányzik a főztje. Én vendéglátós családban nőttem fel, apám és anyám is szakács, mindig megadták a módját a főzésnek és engem is úgy tanítottak, hogy nem szabad kispórolni az alapanyagot, mert csak akkor lesz finom az étel, ha mindenből jó minőségűt a kellő mennyiségben teszünk bele. Én is ezt az elvet követem. Az ő kajái közül viszont egyiket sem tudtam jóízűen megenni, néhány hét után inkább rendeltem ebédet a munkahelyemre.