Mit rontottam el ebben a receptben?
Párom mamájától elkértem a citromos szelet receptjét, mert egy családi összejövetelen odáig voltunk érte, amikor ő megsütötte. Kezdő háziasszony vagyok, főtt ételeket nagyon finoman tudok főzni, de egyszerűen a sütésnél valahogy semmi nem sikerül. 99,9%, hogy én bénázom el, pedig általában egyszerű süteményekkel próbálkozom.
Ma délelőtt megpróbáltam megcsinálni a lentebb látható receptet, és a végére konkrétan majdnem kivágtam az egészet az ablakon. Szeretném megtanulni, de nincs aki álljon mellettem, hogy megmutassa, és őszintén szólva kicsit cikinek is tartom, hogy nekem ehhez segítség kell, pedig mint írtam főételeket prímán megfőzök. A sütik szétcsúsznak, elfolynak, nem jön fel a tészta, stb.
A recept a következő:
CITROMOS SZELET
tészta: 5 dkg vaj, 1 tojás, 10 dkg porcukor, 1 sütőpor, 3-4 evőkanál langyos vízben feloldani , ezeket elkeverjük gőz felett majd 30 dkg lisztet belegyúrunk, utána 2 lapot sütünk
krém: 3 dl tejjel 3 ek. lisztet elkeverünk, megfőzzük. Külön 25 fkg margarin, 25 dkg porcukor, 2 van. cukor, citrom v citromlé levét összekeverjük.
Kérdéseim:
-Miért nem tudtam normálisan lapokat nyújtani? Ez a liszt mennyiség hogy lenne elég 2 lap megsütésére? Nekem a tészta egy száraz, nyújtásra képtelen visszaugró valami lett. Hányszor hanyas tepsiben ajánlott ezt sütni? Több receptnél láttam, ahol lapokat kell sütni, hogy 30-40 dkg lisztből 3 LAPOT kell sütni, Azt hogy szeded szét háromfelé, ráadásul nyújtani, hogy normálisan is nézzen ki meg legyen is belőle sütemény, ne 2 szelet?...
- Hogy kell ezt a krémet csinálni? Lépésről lépésre kérem írja meg vki, mert nekem SZÉTFOLYIK, EGY MASSZA az egész.
Előre is köszönöm, ha valaki részletesen leírja, hogy a francba kellene megpróbálnom LAPOKAT sütni, mert sok ilyen finom recept van, de én mégegyszer nem állok neki, ha valaki nem magyarázza el. :(
Miért nem tudtam normálisan lapokat nyújtani?
Nem tudom, ezt rajtad kívül senki se fogja tudni.
Ez a liszt mennyiség hogy lenne elég 2 lap megsütésére?
Igen
Nekem a tészta egy száraz, nyújtásra képtelen visszaugró valami lett.
Kellett volna hizza tenni valami folyadékot meg pluszban, de ehhez ugye tapasztalat kell
Hányszor hanyas tepsiben ajánlott ezt sütni?
Normál méretű tepsiben szokas
Több receptnél láttam, ahol lapokat kell sütni, hogy 30-40 dkg lisztből 3 LAPOT kell sütni, Azt hogy szeded szét háromfelé, ráadásul nyújtani, hogy normálisan is nézzen ki meg legyen is belőle sütemény, ne 2 szelet?...
Gyakorlat kell hozzá és nyilván vékony lapok
- Hogy kell ezt a krémet csinálni? Lépésről lépésre kérem írja meg vki, mert nekem SZÉTFOLYIK, EGY MASSZA az egész.
Ahogy leírtad. A lisztes tejet sűrűre kell főzni. 3dl tejbe 3 evőkanál liszt az majdnem beton szilárdságú lesz. Margarint én nem szoktam használni, de lényegében ugyanúgy viselkedik az is mint a vaj, magyaran vissza szilárdul hidegben.
Esetleg kérd meg legközelebb a mámat, hogy együtt készítsetek el
A lapokról: tegyél hozzá kanalanként langyos vizet, amíg nem lesz nyújtható. Az ilyen külön lapokban megsütött sütikhez mindig nagyon vékony lapokat kell nyújtani, mert sülés közben nőni fognak.
A krémhez: teljesen, 100%-ra ki kell a krém főzött részét hűteni, mielőtt a vajas részt hozzákevered. Hűtőben hűtsd hidegre. Mert ha a vaj felolvas benne, utólag hiába teszed a hűtőbe, nem lesz már ugyanolyan, főleg, ha margarinnal csinálod, ami olvadás közben kienged magából egy csomó levet, és még önmagában sem szilárdul vissza rendesen.
Ne add fel, kitartás, és először próbálkozz szerintem egyszerű, kevert sütikkel. Ha az megy, akkor azokat töltsd meg krémmel. Ezek a lapokban kisütősek nem a legegyszerűbbek. Mikor én kezdtem sütni, a szemben lakó anyósék disznói igen örültek, mert sok süteményt ettek akkoriban :) de aztán csak belejöttem én is, te is bele fogsz.
A tésztához: az arányok teljesen normálisak, szerintem az elkészítés módjával volt bajod.
A tojást, vajat, porcukrot elöször keverd el alaposan, amíg egynemü lesz, tedd hozzá a sütöport, vizet, keverd simára, majd dolgozd bele a lisztet is és oszd kétfelé.
Kicsit pihentesd - 15-25 perc, utána nyújtsd ki - a legjobb, ha két réteg sütöpapír vagy müanyag fólia közt, akkor nem törik és nem ragad, el lehet egész vékonyra nyújtani.
Ha megsültek a lapok, akkor tedd félre, hoyg ki tudjon teljesen hülni. Ha nem hül le rendesen, akkor nem lesz jó a süti.
A krémhez elöször keverd ki a lisztet tejjel - apránként adagolva, hogy ne csomósodjon össze - , és állandó kevergetés mellett közepes höfokon (vagy ha félsz, hogy lekap, akkor göz fölött) addig, amít egész sürü lesz, a keverés nyoma megmarad egy kis ideig, nem fur azonnal egybe.
Ha kész vagy vele, akkor tedd hüvös helyre, néha keverd meg, amíg teljesen kihül.
Közben keverd el a margarint (igazi vaj még jobb) a cukorral, amíg sima és majdnem habos lesz, add hozzá a citromlevet és ezt is keverd bele alaposan, majd ezt a keveréket is tedd hüvösre.
Most egy kis szünet (1-2 óra a höfoktól függöen) következik, amíg minden hozzávaló alaposan lehül.
Ez után a krémet meg a margarinos keveréket nagyon alaposan keverd össze, amíg teljesen sima lesz - robotgéppel, magas fokozaton hamar megvan.
Most kezdheted megtölteni: egy nagyobb tálcára teszel egy lapot, rákened a krémet (vagy a felét, ha a tetejére is kell), ráteszed óvatosan a másik lapot, kicsit rányomod (egy nagyobb tálcával jobb,úgy biztos nem törik el) és vagy így teszed hütöbe, vagy a tetejét megkened a maradék krémmel és azután hütöd.
Szeretelni legalább fél nap pihentetés után jó, addigra összeáll a süteményed.
Próbáld ki így, a süteményeknél a legtöbbször az a hiba, hogy túl gyorsan akarja az ember elkészíteni, nem várja ki, mire lehülnek a részei, és akkor meg nem lesz jó. Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!