Hogy lehet mélyhűtőben lefagyasztott ételt a leggyorsabban és a legbiztonságosabban leolvasztani?
Tudom, hogy béna kérdés, de tényleg nem tudom, bocsi, és mindenfélét olvastam már neten, egymásnak ellentmondókat is, pl. a mikróról, amit amúgy sem szívesen használok.
Anyatejet tudom, hogy forróvízbe kell tenni, ezt tettem műanyagdobozban lefagyasztott étellel is, amelyet aztán lábasban a fűtésre tettem, de közben olvastam azt, hogy a szobahőmérsékleten olvasztás nem jó, mert elszaporodnak a baktériumok. Logikusnak hangzik. Akkor csak hűtőben és időigényesen?
Hús-, tej- és gluténmentes, vegán ételről van szó, gomba sincs benne, tehát a külön figyelmeztetések erre nem relevánsak.
Ti betegek vagytok, hány ilyen esetről hallottatok, hogy valaki listeriát meg mi kisfszomat nem kapott el a kiolvasztott kaja miatt? :D
De tudom tudom, fő a biztonság, éljétek az életeteket rettegve.
23
Nem egyperces mikrózást írtam, hanem legalább 80 fokra való felmelegítést.
Neked fogalmad sincs alapvető tényekről a listeriával kapcsolatban (sem), a szövegértésed pedig 0.
Ha te mikrobiológus vagy, akkor én III. Károly, és májusban fognak megkoronázni.
Nem vagyok újdonsült professzor, csak egy practitioner nurse, aki specializálódott bizonyos fertőző betegségekre (a listeria nem úgy terjed emberről emberre, mint mondjuk az influenza, nem így fertőző, de hidd el, van rálátásom a dolgokra)
Csak szólok, hogy a mikróban akár teljes ételeket is meg lehet főzni, ha túllépsz a másfél perces módszeren. Talán olvasd el a használati utasítást, vagy kérj tanácsot a 6 éves Pistikétől a szomszédban.
“ listeria nem úgy terjed emberről emberre, mint mondjuk az influenza, nem így fertőző, de hidd el, van rálátásom a dolgokra”
Bámulatos a felfedezésed, de hogy jön ez ide? Ha abszolút nem a szakmában dolgozol, még csak érintőlegesen sem, láthatóan nincs is meg a kellő tudásod hozzá, akkor minek okoskodsz bele? Kit érdekel, hogy te ápolóként hogy cserélsz ágytálat? Mert ide abszolút nem kapcsolódik, sem a mikróval kapcsolatos irreális elvárásaid sem. Menj és főzz vele egy nissines tésztát, nagy íz élmény lesz
28-as, te vergődtél privátban, te írkáltál nekem, míg le nem tiltottalak. Példaul ilyeneket:
“ szóval szerinted ha leolvad, akkor hirtelen milliárdnyi vérfosást okozó baktérium lesz rajta, mert olyan ütemben szaporodásnak indulnak, mi? Eközben laborokban napokig, hetekig várják, hogy szaporodjanak a baktériumok, mert olyan lassú a folyamat. ”
Hagyj röhögjenek mások is, milyen buta vagy :) az obszcén kommenteidet inkább nem másolom be, elég hogy privátban beégtél
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!