Miért mondják azt ha valaki öngyilkos lesz azzal nem old meg semmit?

Akkor örülj a 60 évednek, majd egyszer padlót fogsz ès leesik hogy az érem másik oldalán nem úgy müködnek a dolgok.

Nem adtam választ így van, de értékeltem azét akivel egyetértettem.

eléggé elszabadultak az indulatok..

gyerekként sokat gondolkodtam azon, hogy milyen lenne kiszállni az egészből és itt hagyni csapot-papot. aztán történtek dolgok (amiket még én se tudok teljesen megfogalmazni, nemhogy itt átadni az olvasóknak) és, noha mostanában is eszembe jut, hogy "ez is egy megoldás", valahol mélyen _biztosan tudom_, hogy nem leszek öngyilkos. de ez az én utam.

mivel tanácsot adni a legkönnyebb, én is azzal kezdem [előre mondom, hogy ez az én véleményem: osztom az észt, igen, az enyémet :) ]: sokan mondjátok, hogy minden pont rosszkor jött össze és így nem lehet élni; ebből nincs kiút; nincs lejjebb stb. mások erre azt mondják, hogy az életben mindig van pozitív, csak meg kell látni; a felhők felett mindig süt a nap, hozzáállás kérdése az egész, hogy mit akarsz látni stb.

én erre azt mondom, hogy először is ülj be egy kád vízbe és zárd ki a külvilágot (talán egy fél óra is elég). ezután figyeld meg magadat, csakis önmagadat.

nincs több lépés, hiszen ha nem a külvilág benned tükröződő képeit/ideáit látod, akkor meglátod, hogy te magad miért tetted ezt vagy azt, ami esetleg elvezetett az öngyilkosság gondolatához. meglátod, hogy te hogyan viszonyulsz magadhoz és a válasz a kérdésre, hogy miért legyél öngyilkos, vagy miért ne legyél az, ott lesz a nyelved hegyén.

ehhez viszont (fontos!) nem _gondolkodás_ vezet, hanem az őszinte önkritika (nekem személy szerint ebben tud segíteni a kád víz): az vezet előre, ha nyíltan és tisztán szembe tudsz nézni magaddal! ha úgy tudsz rábólintani azokra a múltbeli tetteidre, amik rossz érzést keltenek, hogy ezzel azt érzed, hogy "feljebb emelkedtél pár centit", azaz megkönnyebbültél és (ténylegesen) mélyebb levegőt tudsz venni, akkor jó úton jársz.

ja, és ne felejtsd el továbbra is figyelni magad :)

az én véleményem szerint minden esemény olyan lenyomatot hagy bennünk, amilyen talajt ehhez mi magunk nyújtunk; konkrétan például az, hogy mindenki összeesküdött ellened az életed minden - független - területén és pont most csap be a villám képletesen és akár szó szerint is az életed fő művébe, olyan mértékű elbizonytalanodáshoz vezethet, amit nagyon kevesen állnak ki két lábbal.

praktikus tanács: ha ilyesmi történik, akkor keress valakit, aki hajlandó időt rád szánni, mert a rád szánt idővel (sok lelkizős beszélgetés stb.) egy olyan tükröt tudsz felépíteni magadban/magad előtt, hogy arra a pontra úgy tudsz támaszkodni, mint senki más: az lesz a fix pont, ami Archimédesznek is kellett volna ("Adjatok egy fix pontot és én kimozdítom a helyéről a Földet!”) és ami ellen semmilyen világrengető esemény-összevisszaság nem lesz eredményes

és itt válaszolok a kérdésre is:

ha öngyilkos leszel, jó eséllyel elszalasztod az esélyt, hogy az adott körülmények között felépíthess magadnak egy ilyen biztos pontot. kár lenne érte.

(nem értek a pszichológiához vagy a rokon tudományokhoz, ezek a saját gondolataim)

Én is úgy gondolom, hogy aki öngyilkos lesz, az gyáva, akaratgyenge. Fél az élettől, fél szembenézni a problémákkal és megoldani azokat. És igen, elég szomorú, hogy amíg mások az életükért küzdenek, jön egy p.cs, aki meg csak úgy eldobja az életét, mert gyáva, lusta. Lusta gondolkodni, hogy mit tehetne a problémáival, lusta nekiállni dolgozni, munkát keresni, családot alapítani, foglalkozni a gyerekeivel, és lusta szeretni! Engem egyszer egy srác megfenyegetett, h ha nem járok vele, akkor a vonat elé fekszik. Azt mondtam neki, hogy ha ilyen hülye, csinálja, és letettem a kagylót. Nem csinálta. Attól senkink nem lesz jobb, ha valaki megöli magát! A családnak azért, mert fáj, hogy egy családtag értelmetlenül meghalt, mert nem mert segítséget kérni, a delikvensnek meg azért, mert a lelke nem fog nyugalmat találni soha, csak bolyongani fog, mert elszalasztott egy egész életet, ami csodás is lehetett volna. Ne papoljon senki arról, hogy "mert te nem tudod milyen ez" meg "nem voltál ilyen helyzetben"... de voltam. Tiniként szerelmes voltam, szakított velem a fiú, én meg fel akartam adni. Persze hülyeség volt az egész, néhány kéznél lévő fájdalomcsillapító és némi alkohol volt a legdurvább amit csináltam, másnap meg kiröhögtem magam... semmi bajom nem is volt tőle egyébként, nem is gondoltam komolyan, és utólag rájöttem, hogy figyelemfelkeltés volt az egész. És nagy, óóóriási baromság. És az egyik kedves barátom, volt osztálytársam megtette, vonat elé ment. Csak fájdalmat hagyott maga után, semmi mást.

Nincs semmi értelme, egy csepp ész nem sok, annyi sem kell hozzá, hogy valaki egy kis gondolkodás után erre rájöjjön.