A kövérek utálata szerintem elítélendő, szerinted is?
Mindenfajta utálat elítélendő.
A kövér embereket meg nem kell védeni. Érdekes, hogy az alkoholistákat, a dohányosokat meg a drogosokat szinte elfogadott köpködni és gyűlölni, de jaj a kövéreket ne bántsátok szegényeket! Ugyanúgy árt saját magának mint az alkoholista, ugyanúgy csak akaraterőre lenne szüksége.
Ráadásul az étel nem is okoz függőséget, mint a drogok. A kövér emberek csak ne nyafogjanak, hanem fogyjanak le, amelyik pedig nem fogja fel, hogy ez a saját érdeke, az még buta is. És ne jöjjetek azzal, hogy "nem eszem sokat/nálam ez hormonbetegség/nehezek a csontjaim" meg a többi ordenáré blődség.
Érdekes, hogy a homoszexuálisokat az emberiség hajnalától kezdve ölik és kínozzák, mégsem nyafognak annyit, mint az elhízottak, akiket szinte társadalmi kötelesség manapság dédelgetni és "elfogadni".
Szerintem elítélendő, hogy jó képet kell vágnom ahhoz, hogy mások tönkreteszik magukat.
"Érdekes, hogy az alkoholistákat, a dohányosokat meg a drogosokat szinte elfogadott köpködni és gyűlölni"
Bocsánat, de én már mentettem meg életet úgy, hogy soha nem csúfoltam részeget, amelyik a földön fetrengett. Mutass TE példát és nevelt úgy a gyermekeidet, hogy az helyes legyen és ne sodródj az árral együtt a primitivekkel.
Utálni nem szabad, viszont elfogadni sem.
Tény, hogy a kövérség egy káros dolog.
Azaz ha elfogadjuk, és azt mondjuk, hogy nem baj, a te dolgod mit csinálsz, és hogy nézel ki, azzal hallgatólagosan támogatunk egy káros dolgot.
Én nem utálom a kövéreket, viszont nem hiszem, hogy jó az a hozzáállás, hogy a kövérséget egy elfogadható dolognak tartjuk. Olyannak, mint a hajszín vagy a magasság, épp ezért lett sajnos ez az egyik legnagyobb népbetegség (lásd magas vérnyomás, cukorbetegség, szív- és koszorúér problémák stb.)
A kövérség igenis káros a szervezetre, és nem is egy esztétikus látvány. A kövér ember valószínűbb hamarabb és több egészségügyi kiadást igényel, mint egy normál testalkatú.
Szerintem se a dohányzást, se az alkoholizmust, se a drogokat, se az elhízást nem kellene tolerálni.
Ha nem jogos azért utálni ahogyan kinéz, akkor miért jogos?
Ha más véleményen van mint te akkor lehet? Ha mást szeret? Mást cselekszik?
Ismétlem, nem kell utálni senkit.
"az ember nem azert letezik, hogy idegeneknek jol nezzen ki."
Valóban, de erről szó sincs. Az ember nem azért létezik, hogy tönkretegye a testét (elhízás, cigi, drog, nulla sport), hanem hogy minél jobb formában tartsa, hogy sokáig tudja szolgálni a társadalmat és a családot.
"komolyan gondolod, hogy valakit azert jogos utalni, mert nem tetszik a kulseje?"
Ez nem tetszik, nem tetszik kérdés. Nem arról van szó, hogy valaki szőke, fekete vagy barna, vagyhogy magas vagy alacsony, vagyhogy görbe vagy egyenes orra van. Ezekről nem tehet, ezekkel semmi gond. Az elhízásról viszont igenis tehet, és normális ember nem tart esztétikusnak/vonzónak egy SÚLYOSAN elhízottat. Nyilván 5-10-15 kg plusz még akár jól is állhat az emberen.
"eleg erdekes gondolkodasra vall."
Sajnos sokszor épp a normálist tartják "érdekesnek".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!