Mit tegyek? Őszinte legyek (önmagamhoz, másokhoz ís), vagy gondolkodjak racionálisan?

Szóval van egy közösség, amihez viszonylag régóta tartozom. Ez a közösség konkrét elvek, tanok célok köré épül. Az utóbbi időkben arra jöttem rá, hogy én ezeknek egy jelentős részével már nemigen tudok azonosulni. A benne lévő embereket kedvelem, sőt tisztelem, de más téma ott nemigen jön fel. Ha találkozom velük, azt érzem, hogy igazából már nem annyira szívből csinálom velük a közös dolgokat, nemigen tudok velük miről beszélgetni, annak meg semmi értelme, hogy csak azért legyek ott, hogy akadékoskodjak, kritizáljam az ő gondolataikat és hasonlók.

Logikus lenne tehát, hogy méltóságteljesen elbúcsúzzak tőlük, azonban ezt mégse nerem megtenni egyelőre. Rólam tudni kell, hogy ha nem is állandóan, de valamilyen szinten egész életemben segítségre fogok egy kicsit szorulni. Na most ezek az emberek itt fognak élni valószínűleg a közelemben egész életükben (valószínűleg én ís maradok, ahol vagyok) és elképzelhető, hogy előfordul olyan helyzet, amiben majd ők jelenthetik a segítséget (egy ilyen jellegű közösség komoly kapcsolati tőke), amit viszont csak akkor várhatok, ha én ís aktív tag maradok.

Azt érzem, hogy ha sokáig megjátszom magam, akkor magamat is és őket is semmibe veszem úgymond, őket azért, mert eljátszom, hogy azt gondolom a világról, pontosan úgy, ahogy ők. De ha meg most elköszönök, akkor potenciálisan értékes kapcsolati hálót veszítek el. Bár jó a kapcsolatom ezekkel az emberekkel, de mélyebb baráti kapcsolataim nemigen lettek velük, itt eköré az adott dolog köré épülnek a kapcsolatok, ha erre nemet mondok, nem számíthatok tőlük a későbbiekben aktív segítségre jogosan.

Mit tegyek? Menjek, maradjak, vagy várjak amíg lesz ami lesz?