A csajok társaságban miért szoktak minden apró ostoba dolognak örülni és vihogni mindenen?

Egy gátlásokkal teli ember sajnos nem értheti hogy milyen, ha az ember jól érzi magát, és ezt ki is mutatja.

A pasik is szoktak a haverjaikkal hülyéskedni, röhögni, "játszani", még videók is vannak erről a neten, szóval ez nem a nemek kérdése. Az csak a te személyes döntésed, hogy annyira elfojtod magadban az örömöket, hogy lassan képtelen vagy teljes egészében megélni őket, és szándékosan üressé teszed magad. Aztán minek? Hogy mások valami tipikus menőmanó fszagyereknek lássanak, aki felette áll annak hogy valaha is kimutassa az érzelmeit? :) Kinek mi éri meg...

Hűha, már az is probléma, amikor az ember felszabadult és boldog. Én kérek elnézést, amiért sokakkal együtt képesek vagyunk látni a szépséget a mindennapi apróságokban.

Egyébként nem értem, hogy miért a nőkre van kiélezve a kérdés, amikor a férfiak ugyanilyenek, ha jó társaságban vannak és valami élvezetes dologgal kötik le magukat és egymást. Csak egy példa: nyáron néhány barátunkkal volt egy kéthetes tengerparti nyaralásunk, aminek során a srácok egyponton nekiálltak homokvárakat építeni. Mintha ovisok lettek volna, elkezdtek építkezni, közben poénkodtak, röhögcséltek, boroztak. Most nekem is el kellett volna ítélnem őket? Dehogyis, jó volt látni, hogy örülnek a dolognak. Azon pláne nem sértődtem meg, amikor a párom egy ponton felkapott és leültetett a vára mellé, mert szerinte egy kastély nem teljes egy hercegnő nélkül. Szórakoztunk, ennyi. Komolyan nem értem, hogy szerinted ebben mi az elítélendő dolog.

Sokat segítenél magadon, ha elmennél egy pszichológushoz és ezt mindenféle rosszindulat nélkül írom. Egyértelműen múltbéli traumák és rossz élmények miatt vagy ennyire befordult és besavanyodott.

25/N

#6

Az a bajod, hogy túlságosan komolyan veszel mindent. Nem tudod elengedni magadat, nem tudsz boldog lenni. (Ismételten kiemelném egy jó pszichológus szükségességét, illetve hozzátenném, hogy nem egy szakember fogja megoldani a problémáidat. Ő irányt mutat, de neked kell beletenned az érdemi munkát.) Pont azt szeretem a páromban, hogy teret enged az érzelmeinek. Mer nevetni, mer sírni. Képes elengedni magát és szórakozni, de a fontos dolgokhoz komolyan és éretten áll hozzá.

Engem nem érdekel, hogy Józsi vagy Laci mit csinálnak, elvégre nem az ő barátnőjük vagyok. Szívük joga úgy élvezni az életüket, ahogy szeretnék, nem fogom őket debilnek vagy infantilisnek tartani. Az egyik kollégám is ilyen Józsi alkat (van felesége és kettő fia, kb. egy tízessel idősebb, mint én) és ő például nagyon szereti gyerekkora óta a Pokémonokat. Egy irodában vagyunk és az asztalán is van néhány figura. Szerintem tök aranyos, hogy megmaradt ez a gyerekkori szeretete a dolog iránt, és baromi aranyos, amikor bent vannak a kisfiai és hallom, ahogy közösen beszélik ki, hogy milyen-ilyen olyan Pokémon van. Emellett nagyon is jól ért a munkájához, egy nagyon intelligens ember, de nem veszítette el a gyermeki oldalát sem. (Sőt, ez különösen tetszett, egy közös irodai ünneplés alatt mindenkihez kirendelt egy egyéni Pokémont a jellemünk és kedvenc dolgaink alapján. Az enyém Dragonair. :D)

Mint említettem, a páromban is ez a sokszínűség az egyik kedvenc dolgom. Részben azért is szerettem bele, mert annyi dolog iránt szenvedélyes. Hogy mennyire boldoggá teszik az olyan mindennapi dolgok, hogy bimbóznak az orchideáink vagy hogy kikeverte a tökéletes színt egy festményéhez. Most azért kellene elítélnem, mert szereti az életét és nem fél kimutatni a boldogságát? Szerinted az lenne a normális, ha mindenki búskomoran meredni maga elé és nem foglalkozni semmivel, ami vidámságot visz az életébe? Ne is haragudj, de ez nagyon disztópikus megközelítés.

25/N

#8

Egyikünk se aspergeres (mondjuk az se számítana, ha nem így lenne), egyszerűen egyaránt tudunk örülni a nagy és a kis dolgoknak. Most komolyan azzal látsz problémát, hogy veled ellentétben mások pozitívan állnak az élethez? Ennyire csak nem lehet nyomorult a saját létezésed...

Anyagilag jól megvagyunk, ez tény, bár az unalom messze áll mindkettőnktől (személy szerint az egyik legrosszabb dolognak tartom). Mindkettőnknek van szakmája, mindig tanulunk valamit, vannak hobbijaink, ha tehetjük, utazunk, és ezek mellett időt töltünk egymással, a családjainkkal, a barátainkkal. Már rég vehettünk volna egy minőségi autót, de minek, nem szorulunk rá, így abból a pénzből inkább kettő hetet töltöttünk Egyiptomban, ami fantasztikus élmény volt és mindkettőnknek egy gyerekkori álma vált valóra.

Szerintem pont az olyan embereknek van üres és sótlan élete, akik a boldogságukat vagyontárgyaktól várják. Látod, te magad is arról írtál, hogy magányos vagy és hogy mennyire semmi sincs az életedben, ami elégedettséggel töltene el. (A primitivizmus filozófiája egyébként pont szembemegy azzal, hogy drága vagyontárgyakat halmozz fel, hiszen a legfőbb tétele, az egyszerű és természetközeli lét.) Bár egy párkapcsolatban fontos a kölcsönös (!) külső vonzalom, ha ezt helyezed a prioritásaid élére, akkor szintén nem leszel sikeres; ismételten, ezért sem meglepő, hogy nem voltál még szerelmes.

Más emberek másra vágynak, ez tény. Viszont szerintem nem lesz attól debil, infantilis vagy bármi egyéb, ha mondjuk neki nagy szenvedélye az autóipar és erre az érdeklődésére költ. Szerintem én sem leszek bármivel kevesebb attól, hogy mennyire magával tud ragadni egy jó könyv vagy film.

25/N