Lehangolt vagyok ha társaságban vagyok, de ha egyedül vagyok akkor társaságra vágyom, ez valami betegség?

Szerintem nagyon sokan olyanok mint a háziasított állatkák. Jól elvannak a mainstream keretek között, nem vágynak másra. Mintha egy kutya aki élete végéig különösebb meglepetés nélkül ugyanazon fa oldalát szereti lepisilni, szeret jókat ugatni, nyalni a seggét, enni amit kap.

Ha egy kutya egyszerre nem jönne amikor hívjuk, mert jobb dolga van, épp valami hosszútávú tervet próbál megvalósítani, akkor azért a fejünkhöz kapnánk.

Nekem például egy fürdőben órákig semmit nem csinálni a halálom lenne. Úszni én is szeretek, de tömegben lenni és semmit nem csinálni nem. Általában van jobb dolgom, amihez nem kellenek emberek.

Csak ott van bennem az ösztön, hogy egy idő után meg hiányzik a társaság, és akkor nekem is mennem kéne lepisilni a fák tövét, meg megszagolni a szomszéd kutya seggét, meg ugatni a semmibe, vagy maradhatok egyedül ahogyan szoktam.