Mennyit változott a csúnya beszéd / trágárság össztársadalmi megítélése az utóbbi évtizedekben?

Rokonaim mesélik, a 70/80-as években egy (munkás családból származó) tanítónő rokonom (már rég nem él) azért hagyott ott egy elegánsabb összejövetelt, mert meghallotta, hogy a társaságban valaki kimondta azt az sz** betűs szót.

6 éves lehettem, amikor ugyanezért a szóért (paraszti családból származó) anyám felpofozott. (Többedgenerációs humánértelmiségi) apám is ott volt, zavarban érezte magát, de csak nevetgélt szóhasználatomon.

Ált. suliban (80-as évek vége) vhogy tartotta magát egy felfogás, hogy csak a proli suttyók trágárkodnak, bár ők voltak többen. Gimiben (90-es évek első fele) emlékeim szerint teljesen megvoltunk csúnya szavak nélkül, az a néhány társunk, aki mégis káromkodott (de ők sem állandóan), nem is tartozott a közösség kedvencei közé.

Egyetemen volt 1-2 oktató, aki előadását válogatott trágárságokkal szerette fűszerezni. 1x egy diák órán kikérte magának, hogy a felsőoktatásban ilyen órákon kell résztvennie. Később meg is vonták az óra tartását a hapsitól.

Emlékszem, ez időben mint pszichológiai aranyszabályt megállapítottam, hogy van egyrészt az indulatkáromkodás, ami kell is, és 1000x jobb, mint az elfojtott agresszió, másrészt van a társasági káromkodás, ami csak arra szolgál, hogy a suttyó haverjai vegyék észre, hogy a beszélő is suttyó, így meglegyen a közösségük. Ahogy a társasági káromkodás hiánya is azt jelzi, hogy a beszélő nem tartozik a suttyók közé. Kb. olyan vízválasztó, mint az indiai kasztrendszer vagy a hazai nemesség lehetett.

Aztán a munkahelyeimen azt vettem észre, majd' mindenki trágárkodik néha egy kicsit, komoly pozícióban levő, elismert kollégák is, persze rám is átragadt (vagy inkább közben bennem is kialakult). Nem is olyan indulatból, hogy "b... [leejtettem a kulcscsomómat]", de azért messze nem is úgy, hogy "te b... meg figyu", hanem kb. bármikor, ha vmit erősen ki akarunk fejezni, pláne ha bizonyos nemtetszési töltettel.

2010 körül kollégám mesélte, tényleg nem túl szép, ha egy nő káromkodik (férfinál tök normális), de ma már az emancipációból adódóan minden joga adott hozzá. Akkor még tényleg nagyot néztünk néha, hogy jé, egy nő is...? Azóta (a nem prolisuttyós formáját) már mindenhol a nők is űzik. Lehet, így van jól.

Van egy hipotézisem, hogy számomra a lefagyós-akadozós-maga feje szerint működő számítógépekkel való közelharc során vált nagymértékben természetessé a szitkozódás, ami 1000x kifizetődőbb, mint összetörni az adatbeviteli eszközöket.

Szerintetek lehet ebben is valami? Vagy egyre több lenne az emberek közti agresszió az életünkben? Vagy abból eredt, hogy régen mindenki megszokta, hogy ne indulatoskodjon, hanem hallgasson, mert a falnak is füle volt, és bármiért elvittek bárkit? Vagy semmilyen változás nem történt, csak szubjektíve gondolom úgy az egészet? Vagy gyerekként régen is, ma is majdnem mindenkit tiltanak a káromkodástól, de a felnőtteknek azért szabad?