A párkapcsolat egy túlértékelt dolog a társadalom szempontjából?

Nekem nincs párkapcsolatom, korábban volt, de kiderült alkalmatlan vagyok hosszú távú társas együttélésre, így ez részemről elhanyagolható. Egyébként teljes életet élek egyedül is, mert van jó munkahelyem meg baráti köröm is, így nem hiányzik senki az életemből. Nem szoktak amúgy emiatt piszkálni de ha tennék, akkor sem érdekelne, mert soha nem adtam mások ilyen irányú véleményére, amíg nem bántom a másik embert addig úgy élek ahogy akarok és egyáltalán nem izgat, hogy ezt az életformást mások esetleg kifogásolják.

37/N

A társadalom szempontjából? Az mégis kit érdekel?

Neked okoz örömet.

De ez megint egy ilyen belemagyarázott baromság, ahol megerősítést vár a kérdező, miért ő a jobb, amiért egyedül van...

Az átlag párkapcsolat az.

De a normális párkapcsolat szerintem pont, hogy alulértékelt.

Egyre nehezebb normális párt találni, egyre nagyobb népbetegség lesz ebből az egészből és egyre több embernél okoz mentális problémákat.

Az a baj, hogy ha valaki sokáig magányos, akkor azt elkezdik lenézni.

Pedig mindenki tudja, hogy nennyire nehéz.

Kicsit olyan szégyen értékű lett ez a dolog.

Vannak kifejezetten hódítás bajnokok, azok nem értik meg azt, hogy mennyire nehéz ma egy nővel összejönni.

Akikre úton- útfélen rákacsintanak, az ezt marhára nem érti.

Úgy gondolják, mindenkinek úgy megy, hogy pikk-pakk, és már a karjainkban van egy nő.

Hát nagyon nem így van.

Rohadtul nem így van.

Sajnos igen, sok a csalódás, mert magasak a követelmények.

Én középkorú vagyok, úgyhogy ezt a helyzetet ismerem.

Az a baj, hogy ilyenkor már mindenkinek van egy jól kialakult kis élete.

Megvannak a mindennapos szokások. Mindenki úgy akar ismerkedni, hogy lehetőleg ne nagyon változzon meg az élete.

Csak az a baj, hogy ez így nem megy.

Azzal számolni kell, hogy ha kapcsolatot találok, akkor bizonyos dolgok megfognak változni körülőttem.

Másképp fognak alakulni a napjaim, a hétvégéim, kicsit változtatni kell a szokásaimon.

Ez sajnos így megy, és ezzel kalkulálni kell.

Én azt gondolom, hogy ha az ember olyan társat talál, akivel kölcsönös a szeretet és a vonzódás, akkor nem szabad, hogy nehezünkre essen némi változás.

No persze azt sem szabad kérni, hogy valaki teljesen változzon meg, és adjon föl mindent, mert annak sem lesz jó vége.

Le kell ülni, és átbeszélni a dolgokat. Hogyan tudunk egymáshoz közelíteni. Találjuk meg a középutat.

Pl. Ha én eddig reggel 10-kor keltem, a leendő új párom meg 08-kor, akkor találjuk meg a középutat.

Keljünk holnap 09-kor. Így mindketten alkalmazkodtunk egy kicsit.

De ha eddig egyedűl éltem, és hangosan böfögtem, és jó nagyomat fingottam, akkor bizony ezt már nem tehetem meg, ha mellettem van a kis párom.

De ha eddig havonta fürödtem, akkor most már ezt naponta kell megtennem.

Ezekkel sajnos tisztába kell lenni.