Melyek azok a szavak, kifejezések amelyek idegesítenek titeket?
Ha a szemétre azt mondják hogy hulladék. Ettől az égnek tud állni a hajam nem tudom miért, de a szemét az nekem szemét és pont. Tudom hogy a hulladék a szebbik szó erre, de engem irrítál valamiért
Burgonya. Utálom ezt a szót, ennek oka az hogy gyerekként otthon mindig krumplinak monták, viszont ha rokonokhoz mentünk, vagy család abrátokhoz ott mindig burgonyát mondtak és akkor nem tudtam mit jelent és mindenki röhögött rajtam hogy ezt nem tudom, és bár a szüleim is röhögtek pedig Ők a hibásak amiért nem mondták el nekem hogy a két szó gyan azt jelenti lényegében. Emiatt rühellem ezt a szót.
Nyilván. Ez a szó engem csak páréve zavar, leginkább azért mert volt egy kollégám aki amolyan nyálasan sok mindenre ezt mondta és egy idő után annyira zavart hogy ha mástól meghallom teljesen mindegy milyen hangsúlyban már a hajam égnek áll ettől mert egyből a régi kollégám jut eszembe, aki nonstop ezt mondogatta irrítálóan persze.
Ha valaki rám ír messengeren vagy bármi cahtes felületen úgy hogy "Szia. Mizu?"
Aki ezzel kezdi annak meg is írom automatikusan hogy vagy mondja el mit akar vagy kezdje értelmesen a beszélgetést mondjuk meséljen valamit vagy ha hogy vagy? dolgot megkérdezi abban az esetben ha tudja hogy épp beteg vagyok vagyvoltam azt még elnézem, de ha mizuval kezd attól a falnak tudok menni. Mióta chatelek sokan így kezdték a beszélgetést, rengetegen és emiatt csömöröm lett ettől.
A túlzásba vitt szlengektől is hülyéttudok kapni, meg persze ha valaki eszméletlen sokszor kimond valami csúnya szót. Ha néhanéha beszél szlengbe vagy csúnyán, esetleg dühébe kicsúszik azt elnézem, de ha minden mondatába benne van az egyenesen sérti a fülemet. Az ha néhavalaki kiejt egy b@szdmeget vagymás egyéb csúnya szót, elnézem, nem si teszem szóvá, de ha folyamatosan ez megy akkor már szóvá teszem. Az a legszomorúbb ebben hogy vannak nő ismerőseim akik képesek így beszélni, egyik például 50 év feletti és értelmes nő mert hivatalban dolgozik ahol azért tudni kell jól kommunikálni és nagyon gazdag szókincse van, de ha nem a munkába van hanem barátok, rokonok társaságába akkor sokszor mint egy alkoholista tróger paraszt úgy beszél, sőt sokszor még a közelben lévő kocsmatöltelékek is különbül tudnak beszélni.
Bocsiezért de ez úgy kijött.
Van még pár de azt már nem írnám le, nemakarok untatni senkit.
Crush, feeling, flow, outfit
Proli
Baby
A családtagjaimnak szokása minden idézett kijelentés elé odatenni hogy "mondom". Először még nem zavar, de mikor már tizedszerre hallom ugyanabban a történetben, nagyon idegesítő tud lenni. Pl
-És akkor kiderült hogy Kati nem eszik kínait, én meg így, mondom, "akkor elmegyek vele a mekibe, a többiek meg esznek itt". De a Sári nem akart ránk várni, mondom "hát baszki ha nem akar azt enni akkor nem akar". És akkor mondja a Kati hogy "jó, eszik itt kínait" én meg így, mondom "dehát nem muszáj ha nem akarsz". És így magamban mondom "milyen egy akaratos liba ez a Sári".
Legyünk alaposak, - ha már imádsz belekötni másokba: "...pl ismerkedés közben..."
-Gyere holnap is! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!