Mi miatt beszél mindenki így a 90-es évekröl?

Talán az lehet az alapja (bár nem tudom, mert nem sokat éltem akkor), hogy akkor még, főleg itt Kelet-Európában, voltak illúzióink a modern, szabad világgal kapcsolatban. Akkor még lehetett őszintén remélni, hogy egy jobb világ jön.

Azóta sajnos ezek az illúziók rég szertefoszlottak, mert kiderült, hogy mit jelent a "szabadság", a mai modern élettől pedig előbb lesz depressziós az ember, mint igazán boldog.

Az előző válaszok között sok ellentmondás van, mégis MINDEGYIK IGAZ!

Ezt mint akkori tizen-huszonéves mondom.

A maffiák virágzó kora, a rablóprivatizáció, a kárpótlási jegyek lenyúlása a kárpotoltak átverésével, zsebszerződések kötése a földtulajdonra nyugati maffiózokkal, a fillérekért nyugatiaknak kisíbolt vállalatok és gyárak bezárása, iszonyú magas munkanélküliség.

Remény volt 1998-2002 között, de 4 év alatt nem lehetett elindítani sem a totálisan kifosztott ország gazdaságát. Az mszp-szdsz embere, a MNB elnöke fillérekért eladta a telje aranykészletünket, 7 tonna (!!!!) aranyat!

Az Antall-kormány egy kifisztott országot vett át, mely millió sebből vérzett. Még itt volt a Varsói Szerződés, dúlt a délvidéki háború, tele voltunk szerb, hirvát, ukrán, szlovák maffiózókkal. Dúlt az olajmaffia.

Aztán 2002-től kezdődött elölről, és még a 90-es éveknél is nagyobb nyomorba taszította az mszp-szdsz az országot. Éhen haltak, megfagytak emberek. Fizetős egészségügy, fizetős felsőoktatás, adózott nyugdíj, általános ingatlanadó mindenkinek, lakásmaffia, végrehajtó maffia.

Soha ne térjenek vissza, mert végünk, és azt már nem lehet visszacsinálni, mert Gyurcsányék megnyitják a határokat, és milliós nagyságrendű muszlim katonáknak akarnak állampolgárságot, szavazati jogot adni.

Akik a 90-es években születtek, nem sokat tudnak az azt megelőző, de a 200-es évekről sem.

Azért sem, mert az iskolákban olyan alakok tanítanak történelmet, magyart, akik a globalista, internacionalista és most már a gyerekeinket veszékyeztető gendefasizmus hívei.

Az említett évtizedben arra emlékszem csak, hogy hihetetlen mértékű munkanélküliség volt és átalakult minden (pályakezdőként nem találtam a helyem az életben sehogy sem akkor.)

Nagyon is határozott elképzelésem volt, hogy KI MELLETT SZERETNÉK dolgozni, de nem jutottam el ennek megvalósításáig. Nem láttam át a helyzetemet, hogyan jutnék el odáig.

Nem voltak már szórakozóhelyek (néhány diszkó azért üzemelt, de nagyon unalmas volt a többség. Ilyen helyeken semmiféle "kapcsolat"-ra nem akadtam nőként, illetve...)

Egyszer akart velem ismerkedni valami kidobóember, de nemet intettem a fejemmel. A barátja jött oda hozzám. 21 éves voltam akkor - 1995-ben - és ösztönösen éreztem, hogy rossz vége lenne. Nem mentem bele. Nem bántam meg a mai napig sem az elutasításomat.

A televíziósorozatok volt a szórakozásom akkoriban - internet és telefonkapcsolat híján - valamint keresztrejtvény fejtés és néha irodalmi szösszenetek alkotása. De eszembe nem jutott volna semmiféle kiadót felkeresni. Persze, lehetett volna...

A politikai rendszerről túl sokat nem tudok. A politikusok vetélkedtek egymással a maguk módján. Ennyi. Mint általában mindegyik. Inkább a televízióban lehetett nyomon követni a közélet történéseit.

Igen én is ezen a véleményen vagyok, hogy jó szórakozóhelyek nem voltak.

Voltak a diszkók meg az alja helyek. De ilyen nyugisabb biztonságosabb szórakozóhelyek mint ma, nem voltak.