Ezt a kérdést, azoknak teszem fel, akik szeretik a szakmájukat. Milyen érzés, pszichológus lenni ?

Nem, teljes katasztrófa a saját életemben az, amit a szakmámban csinálok. És nem is gondolom, hogy elvárható az, hogy ne legyen, pl egy összetettebb szakmánál. Alapból a tény, hogy valami nagyon speciális dologra szakosodunk a legtöbben, kizárja azt, hogy átfogóan értsünk a szakmán belül mindenhez. Ha pl pszichológusként evészavarosokkal foglalkozom, szükséges, hogy nekem ne legyen ilyen problémám aktívan, különben involvált leszek. De ez nem jelenti azt, hogy például a szorongásos problémáimmal vagy a depressziómmal tudok mit kezdeni azonkívül, hogy felkeresek egy másik szakembert, mint bármelyik más ember. Aztán a pszichológusok között is sok a kutató, aki keni-vágja az agy minden eddig felfedezett szegletét és a hozzá tartozü kísérlettervezésben és adatelemzésben penge, de képtelen lenne bárkit kezelni, mert nem arra szakosodott. Ahogy a HR-esként dolgozó munkapszichológus sem. De így van ez pl egy informatikusnál is. Lehetséges, hogy nagyon jól tudok programozni, jó agyam van a matekhoz és szeretem ezt csinálni. Lehet, hogy tudok magamnak otthon csinálni ilyen jellegű dolgokat, de ez csak egy kis szelete a szakmának és kvázi "szabad" hülyének lennem például a hardverekhez, szóval ha elromlik a gépem, én is vihetném a szervízbe, mert amit erről tanultam, arról csak felületes elméleti tudásom van és sosem gyakoroltam.

Hidd el, hogy gyakorin maximum a roluk irt kerdest olvassak el.