A pszichológusok milyen módon tudják rá venni az embereket, hogy meg nyíljanak neki?

Laikusként (vagyis nem értek a szakmához), aki még csak nem járt pszichológusnál (vagyis nincs személyes tapasztalatom) az alábbi módon tudom elképzelni:

1. Ha az ember magától megy pszichológushoz, akkor már van benne egy vágy, egy elképzelés arra, hogy jobban legyen. Már jobban fog viszonyulni egy olyan emberhez, akinek az a szakmája, hogy ebben segítsen.

2. Egy pszichológus nem rokon vagy barát, így ha akarod, az első alkalom után soha többet nem kell látnod. Könnyebben megnyílsz egy olyannak, akihez semmilyen szál nem köt és bármikor ki tudod zárni örökre az életedből. Amennyire én tudom, őket is köti a titoktartás.

3. Nem fog elítélni, a te oldaladról fogja először és legrészletesebben hallani a problémát. Nem fogják rokonok, barátok, ismerősök véleményei befolyásolni, hanem (akkor is, ha nem ért veled egyet) a te oldaladról fogja megközelíteni.

4. Külső szemlélőként egyrészt objektíven áll a dolgokhoz, másrészt olyan gondolatokat vethet fel, amire az ember magától nem gondolt volna, mert például két dolog között nem látott összefüggést vagy csak másképp látta.

Nyilván vannak pocsék pszichológusok, akik nem tartják be a fentieket vagy több kárt okoznak, mint hasznot, de próbáltam a legideálisabb helyzetet leírni, amikor a pszichológus jól végzi a munkáját, a páciens pedig önként ment hozzá.

Ennel azert osszetettebb a valasz :)

Ket eve jarok pszichologushoz. Eloszor egy krizis feldolgozasa miatt mentem hozza, es abban a temaban eleg jol megnyiltam, mert azt akkora traumakent eltem meg.

Utana onismeret miatt maradtam nala. Ugy vagtam bele, hogy csak oszinten es mindent, mert maskepp nincs ertelme. Egy dologrol viszont nem akartam beszelni neki. Az elejen mondogatta azt, hogy szerinte sok mindent nem mondok el neki. Nem ertettem, mert ugy ereztem, hogy eleg bobeszedu vagyok. Azota mar en is latom, hogy a maganeletemnel sokkal zarkozottabb leszek, a munkamrol szivesen beszelek, es a kritikak is segitenek, epitenek. Szoval nalam elerte, hogy a necces temakrol is beszeljek vele, meg ha nem is folyekonyan, de mar nem utasitom el/nem haritom el a temat. Mivel erte el?

1) Bizalmat epitett. Mindig ott van a megbeszelt helyen es idoben. Nem szokott nekem masok eseteivel peldalozni, igy en is tudom, hogy velem sem peldalozik. Nem bant amiatt, hogy kevesebb az onbizalmam. Az az 50 perc pedig valoban az enyem az o idejebol.

2) vegul elmondtam neki azt is, amit en tabukent kezeltem. O volt az egyetlen, akinek elmondtam. Egyreszt tobbszor felhozta a temat, masodreszt pedig egyik alkalommal arrol beszeltunk, hogy miert nem akarom elmondani. Ekkor rajottem sok mindenre, es ez nyitotta meg bennem a gatat. Eletem egyik legnehezebb beszelgetese volt. O nem nevetett ki, hogy mire reagaltam nagyon rosszul, aminek a mai napig megvan a hatasa. Es ez sokat szamit nekem, innentol kezdtem hinni abban, hogy tenyleg elmondhatok mindent.

3) egyik alkalommal ugy ereztem, hogy tullott a celon. Kovetkezo alkalommal megbeszeltuk, hogy mi tortent, es elmondta, hogy sokat gondolkodott az eseten, es lehet, hogy meg nem voltam felkeszulve arra, amirol beszeltunk. Es elismerte a felelosseget. Ebbol tudom, hogy vigyaz ram a maga modjan.

4) ha nem tudok valamire valaszolni, akkor ujabb kerdest tesz fel, maskepp fogalmaz, vagy elmagyaraz valamit. Ha megkerultem a kerdest, ujra felteszi :) az intim kerdeseket is szemrebbenes, szegyenerzet, zavar nelkul teszi fel.

Nekem nagyon sok ido kellett, mig idaig eljutottunk. Azt is meg tudtam vele beszelni, amikor vele almodtam. Ez meg nem jelenti azt, hogy mar mindenrol tudok vele beszelgetni. Ugy fogalmaznek, hogy mar tobb mindenrol, mint korabban, es batrabban avatom be a belso ketsegeimbe/konfliktusaimba.

Nekem a bizalom szamitott sokat.