Érdemes lenne pszichológushoz mennem?

Lassan már 3, de lehet inkább 4 hete nagyon szenvedek az iskolával, pontosabban a társasággal és a légkörrel. Egészen idáig semmi baj nem volt, de elkezdtek más barátságok is kialakulni a megszokott barátságokon kívül, egyik hozzám nagyon közel álló barátnőm is nagyon megváltozott mióta osztálytársunkkal összejött. Átvette a pesszimizmust, mások lenézését és a nyílt utálkozásokat. Pár napja kezd visszatérni mióta hanyagolja a palit de nem az igazi... Őszintén szólva elidegenedtem az osztályban lévő emberektől, azoktól is akiket barátomnak hívok. Van egy általános iskolai legjobb barátnőm, vele mindent megbeszélek és ő az egyetlen oka hogy nem omlottam össze a magánytól. Vele igazán nyíltan tudok viselkedni és nincs rossz kedvem. A mostani osztályommal is felszabadult kapcsolatom volt de kialakult egyfajta szorongásom, kisebbség érzésem. Semminek, egyszerű levegőnek érzem magam akinek semmi jelentősége nincs abban a közösségben. Rengeteget fúrják egymást a másik háta mögött, a hűséget pedig hírből sem ismerik, az állítólagos mostani belső köröm is otthagy engem simán sokszor, rengeteget szoktam sírni itthon, volt hogy ott is majdnem. Hétvégente legjobb barátnőmmel és ha úgy van még egy pár régebbi baráttal vagyok. Ilyenkor újra a réginek érzem magam és észrevettem, hogy már szinte furcsállom ha valaki tényleg odafigyel arra amit mondok/rám. Nagyon megszoktam az általános sulis baráti köröm, akikkel mindent megbeszéltünk és nem hagytunk el soha senkit csak sajnos ritkán tud az egész csapat találkozni. Hétvégente hiába éledek újra ha vasárnap este már sírhatnékom van és az egész hét egy kínszenvedés, teljesen ki vagyok téve annak, hogy aznap hogy bánnak velem, mennyire zárnak ki vagy mennyire nem. Egy éve voltam pszichológusnál vagdosás miatt, csak egyszer voltam mert a szüleim reakciója erre az incidensre nagyon lesokkolt és nem is mertem volna többet. Mostani állapotomban egyre többet gondolok rá még ha meg sem merném tenni. Ezért sírok annyit, hogy kiadjam valahogy a frusztráltságom. Evészavarom is volt, de legjobb barátnőmön kívül senki nem tudja és 80%-ban már tényleg kimásztam belőle. Viszont a mostani rossz kedv és az osztályban lévő dolgok és a kisebbségi érzetem miatt szükségét érzem picit hogy eljárjak a doktornőhöz. Nem tudom velem van e baj, vagy tényleg csak hozzá kell szoknom ehhez az egészhez...itt viszont nem értem akkor, hogy év elején miért ment simán és miért most szorongok?

Tudom, kicsit katyvaszos ez az egész és nem tűnik túl összefüggőnek de bennem is ez van, egyszerűen csak nem értem mi van mostanában, miért fordulnak el tőlem és vesznek semmibe.