Milyen érzés extrovertáltnak lenni? Milyen előnyei és hátrányai vannak? Milyen érzés élvezni az életet?

Hátránya, hogy néha hamarabb nyitom ki a számat, és meggondolatlanul mondok valamit. Ha itthon vagyok, hiába imádok itthon lenni és punnyadi, néha érzem a késztetést, hogy "kell", hogy legalább valakivel online beszélgessek, és tartsam az emberi kapcsolatot. Tehát én nem tudnék mondjuk 3 napot úgy itthon tölteni, hogy csak filmezek, és olvasok, messengeren, vagy pl itt is, haverokkal megy a tracsi. Sokszor, mivel állandóan benne vagyok még külön projektekben is, néha azt érzem, elmegy felettem az idő, vagy hogy mondjam. Dolgozom, itthon nyelvet tanulok, lakást felújítok, bérbeadás céljából, önkénteskedem, stb, és mire kettőt pislogok, már elment egy hét,-egy hónap, -egy év.

Előnye: sokszor pozitív értelemben megjegyeznek felsőbb körökben mozgó emberek, hogy milyen nyitott, bátor, és önálló személyiség vagyok, akinek van hangja, így sokszor a tudásom hamarabb megnyilvánul, mint csendesebb társaimnál. Többször érem el amit akarok, mert ha nem vagyok valamivel elégedett, korrekt módon, kulturáltan, de annak hangot adok, vagy épp merek kérni, akár segítséget. Könnyebben barátkozom (de ettől független megválogatom az "embereim". Úgy érzem, kevesebbszer próbálnak engem eszközként használni, mert karakánabb vagyok. Az emberek, akikkel dolgozom, hamarabb elérem, amit szeretnék, és értetem meg magam velük, hogy ez és ez miért van. Mivel magabiztosabb vagyok, nálam nincsenek igazán kérdések, hogy hallanák a hangomon a bizonytalanságot, hanem bíznak a szavamban(ami azért tényleg, több éves tapasztalaton alapszik, tehát nem hasraütés szerűen okoskodom, ha valamiben én magam is bizonytalan vagyok, megmondom, hogy megkérdezek valakit, várjon, és visszajövök, megoldjuk).

Viszont sok dolgot nem tartalmas a személyiségem, amit más extrovertálté igen. Nincs feltűnési viszketegségem, nem vagyok impulzív vásárló, ilyesmi.

A személyiség nagyon bonyolult, és összetett dolog, alapvetően sok introvertált alappillért is magaménak mondhatok.

Extrovertált vagyok és találkoztam már egy-két introvertálttal, aki megszállottja ennek a személyiség tipizálási rendszernek és észrevettem, hogy az ilyen introvertáltak fejében általában úgy élünl, mint sokat fecsegő emberek, akik képtelenek mély gondolkodásra és hedonista módon élvezkednek az anyagi, fizikai életben.

Ez nagyon messze áll a valóságtól, de gondolom egy egyszerű introvertált ezt tudja, csak az ilyen megszállottaknak van fals kép a fejében.

Nekem nagyon gazdag lelki és gondolati világom van, a különbség, hogy bárki idegen szembe jön, elmondom neki mi jár a fejemben, szívesen úgy, hogy még a nevét sem tudom az illetőnek.

Én ambivertált vagyok, valahol a skála közepén, bár inkább az introvertáltság felé húzva, de teljesen élvezem az életet, ne keverjük már a gátlásosságot és a félénkséget az introvertáltsággal.

Megtalálom a helyem bármilyen társaságban, de nem igénylem folyamatosan. Könnyen kezdeményezek bárkinél, szégyenézet nélkül bárkit leszólítok bárhol, könnyen beszélgetek bárkivel rengeteg mindenről, de mélyebb barátságot csak kevés emberrel alakítok ki. A közeli barátaimmal gyakran is élvezem a találkozást, de mások figyelmére nem vágyom, dolgozni is otthonról szeretek jobban, kerülöm a tömegeket ahol lehet - kivéve koncerteken, ott nem zavar. Ettől függetlenül simán megszólalok bárhol és simán kiállok magamárt bármilyen helyzetben. Sok egyedüllétet igénylek, feltölt, ha egyedül szöszmötölhetek a hobbijaimmal, imádok egyedül sétálni, utazni. Társaságban is élvezem, de úgy más, így mind a kettőt beiktatom az életembe.

Nem ragadok bele semmilyen komfortzónába, merek kockáztatni, merek sérülni és utána simán fel tudok belőle állni, tudok belőle tanulni. Megtaláltam az egyensúlyt, nem erőltetek magamra semmi olyat, ami nem én vagyok, ismerem magam és önazonosan élek. Szerintem ez a boldogság kulcsa és ez teljes mértékben független a személyiségtípustól.

Létezik extrovertált és introvertált személyiségtípus. Ezzel sokan tisztában vannak. Az előbbi imádja a társaságot, habzsolja az életet, utóbbi csendes, megfontolt, néha bátortalan. De mi a helyzet akkor, ha valaki nem tud érvényesülni, nem tudja önmagát adni?

Sajnos sokan, köztük én is, néha nem tudunk kiteljesedni. Aki ismer, az tudja, hogy milyen vagyok, aki meg nem, az gyakran téves következtetést von le a külsőmről, a viselkedésemről. Te is ilyen helyzetben vagy? Érdekel a történetem? Olvass tovább.

Általános iskolában sok barátom volt, az osztályból is, felsőbb és alsóbb évfolyamokból is. A tanárok is kedveltek, a társaim ismertek, megbíztak bennem, jókat tudtunk nevetni. Boldogan mentem be reggelente fél 8-ra, hogy minél többet ökörködhessek velük. Útközben volt, hogy összefutottam a haverokkal, így korábban kezdődött a móka. Nagyon beszédes és közvetlen voltam, jó humorúnak tartottak, mindenre volt válaszom. Sajnos ezt csak hat évig tudtam élvezni, mert egy költözés miatt kénytelen voltam iskolát váltani. Ott minden a feje tetejére állt, egy kicsit sem hasonlított a régi életemre