Miért bélyegzik meg a depressziós embereket ahelyett, hogy segíteni próbálnának?
Előre leszögezném, ez nem csak velem volt így, több hozzám hasonló helyzetű emberrel beszéltem, és ők is ezt tapasztalták.
A barátaim nem sokkal azután, hogy elkezdődtek a komolyabb gondok, kezdtek eltávolodni tőlem. Néha még megkérdezték mi baj van, én elmondtam, és elsőre még úgy, ahogy meghallgattak, utána egyre gyakrabban vágták hozzám, hogy magamnak köszönhetem, a figyelemért csinálom, sajnáltatom magam, és azért veszítek el mindenkit, mert annyira negatív vagyok... Hiába mondtam hogy nem tudok csak úgy kigyógyulni ebből, nem hittek nekem, és mára teljesen elzárkóztak tőlem, mert "nem kérnek a negativitásból". Hozzáteszem, nem arról van szó, hogy állandóan panaszkodom, ha megkérdik, illetve már nagyon-nagyon mélyen vagyok és muszáj beszélnem róla valakinek, hogy könnyebb legyen, akkor beszélek az egészről, egyébként nem szoktam, ugyanúgy próbálok bekapcsolódni a társalgásokba, mint minden normális ember. De sajnos látszik rajtam a boldogtalanság, hogy nem tudok őszintén örülni, és ők ebből nem kérnek, mindegy, a múltban mennyi mindent kértem tőlük.
És felmerült bennem a kérdés, hogy egy depresszióst magára hagyni nem pont ugyanolyan, mint látni valakit összeesni az utcán és elsétálni mellette ahelyett, hogy segítséget hívnánk?
Nyilván nem várom a barátaimtól, hogy egy pszichológust helyettesítsenek. De miért nem jut senkinek eszébe, hogy az eltávolodás és kiközösítés helyett egy szimpla "Hogy vagy?", "Jössz velünk kajálni?", "Iszol velünk pénteken?2, vagy akár egy ölelés életeket menthetne?
válasza: válasza: válasza:Barátok,szerelmek elvesztése után természetes hogy az ember letargikus,kilátástalan helyzetben van. A pszichológusok azt mondják,hogy akkor számít igazi klinikai depressziónak,ha nincs oka. Igazából akkor is van csak már olyan régen elnyomta az ember hogy nem is emlékszik mik miatt szorong.
Nálad viszont más a helyzet.Te pontosan tudod mi okozta a szomorúságod.
Tini vagy,változó korban,szerelmi bánattal,önértékelési gondokkal. Erre nem kell rögtön a betegség bélyegét nyomni. Nem ismertem olyan tinit aki ne érzett volna így legbelül mint te. Én is nagyon depressziós voltam tini éveimtől talán 21-2 éves koromig.
Nehéz időszak ez. Hiszed vagy nem,mások is így éreznek. Bizonyítja ezt például az kétmilliárd Instagram idézetes oldal is ami mint a depi témája köré íródik. "Depistinik", "depressziogondolatok,""depigram" stb. A tinik erről hírsek,mert a ti korotokban ez természetes.
Még félig gyerekek vagytok,de ugyanazt a felelősséget várják mostmár hirtelen tőletek mint egy felnőttől. Még nem is feljődött ki a személyiségetek,még rengeteget fogtok változni is. A barátok változnak,elhagynak egyik napról a másikra (én így vesztettem el a legjobb barátom,máig indokolatlan okokból, 3 éves korunktól 20 ig legjobb barátok voltunk),szerelmek (később rájössz hogy azok nem is voltak igazi szerelmek és csak nevetsz majd rajta),szövődnek és tépődnek szét. Azt hiszed sose lesz más,sose lesz még egy barátom aztán bebizonyosodik hogy de.
Húú emlékszem én is milyen szerelmes voltam az első szerelmembe. Valami természetfeletti módon. Korábban senki se volt velem kedves,ezért azt hittem hogy na ő volt az igazi,soha többé nem érzek majd így. Évekig siránkoztam utána,hogy nem ér így semmit az életem,ma meg már nevetek rajta hogy milyen hülye voltam,mert azóta sokkal jobbat találtam,aki szintén úgy érez irántam mint én iránta.
Úgy érzed senki sem ért meg,és mindenki gondja kisebb. Pedig ezen a legtöbb ember átmegy tini korban.
A fontos az,hogy ne ragadj bele,mert tönkreteheti az életed. Apám 40 éves,és 20 éves kora óta sajnáltatja magát hogy jajj ő szegény beteg,depressziós,ezért mindenből kivonja magát,tönkretette saját magát és a családját is. Nem is akart soha meggyógyulni, mert ahhoz akarat kell.
Azt meg ne is várd,hogy a hajadnál fogva kihúzd magad a gödörből! Segítség kell! Nekem sem ment egyedül. Semmilyen barát vagy csalástag nem tudott okosat mondani,én magam meg csak még mélyebbre taszítottam a negatív gondolataimmal.
Egy ponton meg kell állni és megfordulni. Nekem is csak a pszichológus segített. Sok blokkot feloldottunk, amiből megtudtam miért érzem magam úgy ahogy,miért érzem magam kevesebbnek mint a többiek.Neked is ezt ajánlom.
válasza:Én is teljesen depressziós vagyok, néha dührohamaim vannak, egy másik betegség miatt.
Ha szeretnéd, beszélgethetünk privátban.
F
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!