A tanár írásbeli dolgozatnál vonhat le azért pontot, mert nem tudja kiolvasni, amit írtam?
Hullámos vonallal aláhúzza, amit nem tud elolvasni és a dolgozat kiosztásakor hiába mondom neki szóban, hogy mit írtam oda, nem fogadja el akkor sem, ha jót mondok.
Azzal indokolja, hogy meg kell tanulni olvashatóan írni.
Most akkor nyolcadikosként írjak úgy, mint egy kisiskolás? Ilyenkor már kezd kialakulni az egyénre jellemző írás, nem? Akkor miért nem fogadja el az enyémet?
Persze hogy lehet
Nekem emiatt sok gondom volt a suliban mert rendkívül pici betűkkel és csúnyán írok.
A puskát meg nagyon pici betűkkel és szépen írtam le.
Volt hogy lebuktam de a tanár sokszor csak nagyítóval tudta kiolvasni. Erre megkaptam a kettest
Nem kell szépen írni, de az a minimum, hogy mindenféle erőfeszítés nélkül el lehessen olvasni.
Teljesen jogos, hogy nem kapsz pontot azért, amiről a tanár nem tudja.
Jogos a tanár fellépése már csak abból a szempontból is, hogy ha kommunikálnunk szükséges valakivel, akkor illik ezt értelmezhetően megtennünk, illik megtisztelni a kommunikációs partnert azzal a minimummal, hogy az általunk közölni kívántakat emészthető formában tudatjuk vele.
Szóban vissza tudnak kérdezni a kommunikációs partnerek, ott többnyire azt a leggyakoribb neveletlenséget követik el egymással az emberek, hogy nem hallgatják végig a kommunikációs partnerük mondandóját. Írásban még visszakérdezni sem lehet. Lehetetlen küldetés x ledolgozott óra után koponyára lebontott jelrendszerek megfejtésén agyalni, - ezt te is beláthatod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!