Más egyetemistákat miért nem zavar, hogy nincs félretett pénzük, saját vagyonuk, megtakarításuk?
Már érettségi előtt is dolgoztam valamennyit és úgy jöttem egyetemre, hogy volt 300 ezer forint megtakarításom. Otthonról is támogatnak valamennyivel, pártízezerrel, amit köszönök mert tudom hogy másokat sokakat még ennyivel sem, de ez kevesebb, mint amennyiből a havi megélhetésem kijön, ezért dolgozom évközben is kicsit, vagy most pl januárban vége a vizsgáimnak, akkor most kb egész hónapban fogok folyamatosan, heti 5 napon. Ami még fontos, hogy nyaranta 3 nyáron Angliában dolgoztam, heti 6 napon 12 órás munkában, ahol 2650 ft az órabér (most nyáron ennyi volt, forintra átszámítva), amiből tényleg rengeteg pénzt kerestem és tettem félre. Most jövőre végzek, de van 2,5 millió forint megtakarításom.
Másoknál meg a többségnél azt látom, hogy hónapról hónapra élnek, de ez úgy nem is zavarja őket, tanév közben nem dolgoznak, otthonról jön a kis zsebpénz, kajára/utazásra/kolira/albi+rezsire való, néha elmennek diákmunkára főleg nyáron ha a szülők nagyon mondják, de olyat is tudok aki velem egykorú, még sosem dolgozott és ráadásul nem is gazdagok, de ő azt mondja nem akar dolgozni amíg tanul. Ez az utóbbi ember is otthon lakik a szüleivel egyetem mellett, ők még sokszor azt látom még kevésbé önállóak, mint azok akik legalább elkerülnek a szülővárosukból egyetemre.
Én belehalnék, ha nem lenne saját pénzem, amivel azt csinálok, amit akarok. Van ilyen is, aki nem is havonta kapja a pénzt, hanem konkrétan minden egyes költésére külön kell pénzt kérnie otthonról és úgy utalják neki az 5-10 ezer forintokat folyamatosan akár heti több alkalommal is és állandóan hallgatja, ha a szülei szerint valami hülyeségre akar költeni, de azért ő sem megy el dolgozni. Úgy érzem én sem dolgozom halálra magam, bőven szabadidőm mindenre, amire szeretnék, pl barátnőzés, barátok, tavaly jogsit csináltam, idén az év első felében a második idegennyelvemből középfokú nyelvvizsgát akarok, stb.
Tisztelet a kivételnek, ez amiket írtam kb a társaim felére-háromnegyedére lehet igaz.
24/F
"Tisztelet a kivételnek, ez amiket írtam kb a társaim felére-háromnegyedére lehet igaz."
Akkor ez a díszítősor gyakorlatilag semmissé teszi ezt az általánosságban megfogalmazott kérdést. Nem tudhatod, ki milyen életúton halad, és ki mi okból nem rendelkezik félretett pénzzel. Nem tudom, a te életedre hogy tud kihatással lenni, hogy kinek milyen összegű megtakarítása van. Ergó: nem k..rvára mindegy!?
Ahány ember, annyi életút.
De amit előttem írtak, inkább támogatja a szülő. Vagy nem áll le mosogatni és összeszedni egy kis aprópénzt egyetem mellett, hanem akár ingyen, olyan munkát végez, ami segíti majd a karrierje beindítását (extra szakmai gyakorlat, gyakornoki munka, szakkollégium, önkénteskedés stb stb. De sokaknál az is fennáll szerintem, hogy a neveltetésükből hiányzik az előrelátás és a tervezés
Apukám óvodai karbantartó, anyukám gyári munkás. Havi 30-50 ezerrel tudnak támogatni.
Pénzügy-számvitel szakra járok, talán sorolható a nem büfé szakok közé.
Háát, én is hónapról hónapra élek. Heti 1 szabad napom van tanulni, mert a többit elviszi vagy az egyetem vagy a munka.
Azért nem zavar már, mert nagyon más lehetőségem nincs. Hidd el, állandóan jobban fizető munkákat keresek. De így is a hónap utolsó napjaira 3 számjegyű lesz a számlám. Úgy is hogy havi max 1 mozi a szórakozásom, és a szülőknél lakok.
Annyi hogy én nem államilag támogatott helyre járok.
Sokáig izgultam rajta. De egy idő után nem érdekel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!