A sok egyetemista hogyan, miből tudja megoldani az albérletet?

Munkából esetleg?

Sokára fogod elvégezni, mert lehet, hogy megcsúszol egy-két vizsgával, ha nem marad időd tanulni, lehet, hogy elfáradsz annyira a napi 16+ órás leterhelésben, hogy inkább passziválsz egy félévet, amikor csak dolgozol. De nem lehetetlen megcsinálni.

Egyébként a koliban se bízz 100%-ban, volt olyan hely, ahol patkány és csótány is lakott az épületben, nem volt fűtés, meleg víz januárig, és mi még jól jártunk, mert volt olyan szoba, ahol lyuk volt az ablakon. Aztán volt olyan, ahol egyáltalán, senki, soha nem takarított a folyosó végi vécét és fürdőt használó 70 ember után. Most képzeld el, hogy öt órát vagy az egyetemen (azt se fűtik agyon), utána nyolc órát robotolsz valahol, aztán hazaérsz, és nekiesel "házit" készíteni ilyen körülmények közt... Egyszer betelt a pohár, azt mondtam, hogy én azt is leszarom, ha soha nem lesz diplomám, ilyen körülmények közt akkor se fogok élni. Szerencsére végül meg tudtam szerezni a diplomát, de nem egy egyszerű menet vidékiként, szegény szülőkkel. Ennyit a nagy esélyegyenlőségről...

Ott spóroltam, ahol tudtam.

Kaptam otthonról kaját. Mindig elhoztam kis dobozokban. Beraktam a mélyhűtőbe és egész héten kitartott.

Lakást béreltem egy barátommal. Külön szobákban volt normális magánéletem és rugalmasan kezeltük.

Vettem fel diákhitel (már majdnem visszafizettem 3 év alatt). Nyaranta dolgoztam, néha külföldön. Kulimunkát, de volt célom és így könnyebb volt.

Nem vettem drága telefont, drága kajákat, ruhákat, spóroltam mint állat, akkor váltam felelősségteljesebbé és felnőtté. Nekem megérte.

Tehát áldozatokkal, de jobban éltem, mintha otthon maradtam volna a mamahotelben.

Hol laksz? Nem tudsz a közeledben elmenni egyetemre ha a pesti életet nem tudod megengedni magadnak?

Én 30kmre lakom Budapesttől és bejárok, de vannak olyanok, akik sokkal meszebbről jönnek be.

Egyébként annyira hozzá lehet szokni a spóroláshoz, hogy én fél évvel azután, hogy munkába álltam teljes állásban mint pályakezdő (és már jó keresettel rendelkeztem) még mindig nem mertem magamnak drága dolgokat venni (drága dolog alatt értsd pl. a harmadik polcon lévő bort, vagy az elviteles kínai kaját), mert annyira megszoktam, hogy spórolni kell, és összeomlik a rendszer, ha az ötven forinttal drágább májkrémet veszem meg.

Egy év munkaviszony után jutottam el arra a szintre, hogy először tettem fel magamnak a kérdést, hogy miért élek én még mindig egy panellakás kisszobájában a Havanna lakótelepen összezárva negyven négyzetméteren egy szerelmespárral és egy hisztérikával, mikor simán kivehetnék egy pici garzont egy kicsit jobb környéken, vagy egy nagy szobát a belvárosban.

Most már normálisan élek (nem főzök ki virslit a vízforralóban, nem klopfolok húst kalapáccsal, nem húzok meg csavart kiskéssel és nem verek be szöget magassarkú cipővel), de a mai napig meggondolom kétszer is, hogy szükség van-e valamire, mielőtt megveszem, és ha esetleg elveszíteném a munkahelyem, vagy bármi történne, akkor rögtön tudnám, hogy mit kell (t)enni, hogy ismét kijöjjek havi 60-ból.

Mindenféleképpen egy kis túlterheléssel, dolgozni kell. Az érettségi már nagyon sok munkához elég, és ha hajlandó is vagy dolgozni, akkor a bér sem csak minimálbér vagy bérminimum lesz!

Én 2012 végén (mikor elkezdtem a középiskolát) kezdtem el dolgozni. Az akkori fizetésem nettó 180.000 volt havonta. 2013 márciusában költöztem be ide a SharedHouse-ba, ahol 5 különböző korú és foglalkozású nővel élek együtt. Itt fizetek 65+rezsit (ami télen kb. 20, de ebben benne van a víz-gáz-villany, internet-telefon-tv, biztonsági rendszer). Azóta is itt élek (bár én nem mentem egyetemre), csak annyi változott, hogy a fizetésem már nem 180, hanem 260.

Minden azon múlik, hogy milyen lehetőségeket aknázol ki, és mire vagy képes! 14 évesen én törvényesen nem is dolgozhattam volna, nem is volt semmilyen tudásról papírom, de a munkához amit találtam, megvoltak a képességeim, ezért sikerült.