Szerintetek egyetemen jó, ha a tanárok tudnak arról, hogy pszichiátriai betegségem van?
úgy tudom, ilyenkor bekerül a neptun-ba, amit nemcsak a tanárok, hanem a hök-ösök is látnak, amit én nem szeretnék. viszont pár tanáron már most érzem, hogy furcsának találja a viselkedésem. bipoláris depresszióm van, és elkezdtem sírni az egyik tanár óráján, aztán amikor odajött, elkezdtem nevetni, és láttam rajta a döbbenetet. lehet, valamit sejtenek, nem tudom, mi lenne a helyes. szerintetek?
Arra gondoltam, írnék az évfolyam felelős tanárnak, és megkérném, hogy csak a tanárok tudjanak róla, így a neptunba nem kerülne be. vannak rossz tapasztalataim a hökösökkel.
Te is ugyan úgy felkeresheted a fogyatékosügyi koordinátort. Egyébként nem gondolom, hogy az autisták fogyatékosok, sajnos ez a hivatalos elnevezése a munkakörnek. És a törvényben is így szerepel. Nyilván nem értelmi fogyatékosságról van szó!
Bipolaritás esetében is ajánlom ugyan azt, mint autizmus esetében, hogy fordulj a koordinátorhoz. A törvényben ilyen kategória van még, nem tudom a bipolaritás belefér-e ebbe, meg kell kérdezni.
Pszichés fejlődési zavarral élő hallgatók előnyben részesítése
A 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szerint pszichés fejlődési zavarral küzdő hallgató esetében alkalmazható kedvezmények:
d) a magatartásszabályozási zavarral (szocio-adaptív folyamatok zavaraival, az érzelmi kontroll, ön-, vagy mások felé irányuló agresszió, a szorongás, az én-szabályozás gyengeségét mutató magatartásjellemzők, az alkalmazkodóképesség, a célirányos viselkedés, az önszervezés, valamint a metakogníció eltérő fejlődésével) küzdő hallgatónak:
da)az írásbeli vizsga szóbelivel, a szóbeli vizsga írásbelivel történő helyettesítése,
db)a hosszabb időtartamú vizsga több részletben való megtartása vagy szünetek engedélyezése, az egyéni késztetések, érzelmi megnyilvánulások tolerálása,
dc)külön vizsga a többi hallgatótól elkülönítetten,
dd)a szóbeli vizsgáztatás során – hallgatói igény esetén – a kérdések leírása, az elvárások és kérdések tisztázása, a feltett kérdések, utasítások megfogalmazásának egyszerűsítése, pontosítása,
de)a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő. A hosszabb felkészülési időt a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított időtartamhoz képest legalább 30%-kal hosszabb időtartamban kell megállapítani.
df)a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása.
Indokolt esetben a hallgató kérelmére, a szakvélemény alapján a felsőoktatási intézmény a ezen kedvezményektől eltérő, további vagy más kedvezményt is biztosíthat a hallgató részére.”
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!