Tapasztalt pedagógusok tanácsaira lenne szükségem?
Én 3. osztállyal kezdtem a pályafutásomat. Aztán 4., 5., majd pedig 6. osztály. Meg is szoktam a nagyobb gyerekeket. Tavaly volt először 1. osztályom. Az első 2 hét katasztrófa volt. Furcsak is volt a sok picur, illetve nagyon rosszul nevelték őket az oviban, ugyanis mindent megengedtek nekik. Nagyon nehéz volt velük. Rengeteget kellett nevelni őket. A szülők munkáját is mondhatni én végeztem. Sokuk nem tud parancsolni a saját gyerekének. Hihetetlen, tudom, de így van. Én szigorú voltam. Viszont kedves is. Nem nagyon tűröm a rendetlenséget, a zajt és a felesleges locsogást. Ezek a gyerkőcök pedig előszeretettel csinálták a felsoroltakat. :D Így nevelték őket. Nagyon nehéz volt új irányt venni. Kemény munka neveletlen gyerekekkel dolgozni, főleg ha a szülő is mindent az iskolára hárít, pontosabban a tanítóra. Szerintem csináljatok olyan dolgokat, amit szeretnek. De! Valamit valamiért. Tanuljatok. Mikor úgy érzed, hogy megdolgoztak a 'jutalomért', jöhet a lazítás. Nem pedig fordítva. Te vagy a vezetőjük, azaz te leszel. Kell, hogy ezt éreztesd velük. Nehogy elengedd a gyeplőt, mert ha pajtásnak néznek, nem lesz jó vége. Ha rosszat csinálnak, szidd meg őket nyugodtan. Értem ezalatt, hogy kifejted nekik, miért nem helyes lopni, verekedni, bántani szavakkal a másikat. Nálam volt minden, állandóan lelkiztünk. Mindenért árulkodtak egymásra. Ez is nehéz. Mert részben el kell mondaniuk, ha valami rosszat csinál(t) a másik, de határt kell húzni, nehogy nonstop árulkodjanak. Az ilyen gyerekeket, aki állandóan ezt csinálják, kiközösítik. Sokáig játszodtam én is a bírót köztük, meg a nyomozót. Már a 2. osztály azért sokkal másabb, könnyebb. Valamennyire biztos megvannak nevelni. Remélhetőleg a szülők is értelmesen, nem pedig elvakultak, hogy az ő gyermekük tökéletes, semmi rosszat sem csinál stb. Ilyen is akad ugyanis. Ezzel viszont a saját gyerekének árt, hosszútávon.
De nyugi, jó lesz minden. Az első napok, heten mindenki számára nehéz
Nekem is az volt a kis elsősökkel, pedig már 4 évet letanítottam, mikor megkaptam őket. Sok sikert, kitartást kívánok! :) Jó lesz az, ne görcsölj rá. Aranyosak. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem volt par nagyon szigoru tanarom. Nalunk kussban volt az egesz osztaly. Volt aki enek-zenet tanitott, a legtobbeket nem erdekelte egyaltalan, megse nyekkent meg senki se.
Szigorunak kell lenni. Foleg manapsag, ahol a szulok nem nevelik meg a kolykuket, csak ajnarozzak oket, vagy beteszik a teve/ szamitogep/ konzol/ telefon ele.
Voltak olyan tanaraim, akik szabalyokat irattatak velunk a fuzetunk elso lapjara. 1. Becsengetesre kikeszitem a tankonyvemet es a fuzetemet a padra 2. A tanart beleptekor felallassal koszontom stb. stb.
Jo kis buntik:
- puskazas - automatikus egyes
- tobbszori hangoskodas - folyosra kiallit, igazolatlan ora / a beirasnak sok ertelme szerintem nincs/
- par szarkasztikus beszolas (de ez inkabb gimiseknel, a 2. osztaly kicsi meg): "Petikem, ha az anyaggal annyit foglalkoznal, mint a hajaddal, nem kene ev vegen potvizsgaznod.
Plusz/ minusz: felszereles, hazihiany.
Volt PADFELELOS: akinek ellenoriznie kellett a hazijat es felszereleset abban az padsorban mindenkinek es jelentenie a tanarnak. Ha nem jelntette ora kozben ugyis kiderul.
Plusz: ha ugyes es jelentkezik, figyel oran.
3/5 plusz/minusz az egy egyes, vagy otos.
Volt ahol kulon volt hazihiany meg felszereleshiany +/-
Ezek lehetnek feketepont/ pirospontok is.
😂 Jaj, ami gimiben is mukodott: matricak! 😂😂😂
Vagy volt egy hibajavito-szeru szalag, azon kis mintak, akinek hibatlan volt a tollbamondasa az kapott egy mehecsket! Hat azert meg 11. osztalyban is megvesztunk, foleg, hogy volt egy ami nagyon ritkan kerult sorra, Istenem, mire azt a mehecsket begyujtottem 😂
Vagy Jyskben lattam oriasi matricasszalagot: rengeteg kisujjamnyi matrica volt rajta. Na olyat is kaptunk. Egy albumbol meg valasztani is lehetett. ebayen lehet kapni olyat, amit otthon tuti nem lehet, igy kulonlegesseg lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ja es az alap dolgok:
Koszonesek, koszonom, kerem, szivesen.
Jelentkezes.
Interaktiv ora: pl. amikor elsosok, masodikosok voltunk: "Ha lenne egy kistesod, hogyan magyaraznad el neki, hogy milyen az, ami a csipos?" ezzel szinonimakat tanultunk, meg tok erdekes volt.
Tablahoz kihivtak minket feladatot megoldani. Mindig valakit, igy rajta voltal, hogy figyelj, mert nem akartal beegni a tobbiek elott.
De ha nem ment, akkor se volt bunko a tanar, hanem elmagyarazta szepen.
Vagy volt, hogy kihivott egy olyat, aki mar ertette es megkerte, hogy magyarazza el az osztalytarsaknak, akik nem ertik.
En kicsinek sokszor korrepetaltam 2.-3. osztalyban is, fura volt rajonni, hogy neha csak azt nem ertik, ahogy a tanitono magyaraz es csak kicsit maskepp kell atadni az anyagot.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ja es padfelelos minden heten valtozott, igy mindenkire rakerult a sor.
Arra is, akit nem erdekelt a dolog.
Hetes van meg az altalanosban? Az is egy jo kis feladat volt. Parokban, naplo szerint, hetente egy par, aki jelent a tanarnak ora elejen, biztositja, hogy van kreta, zsivacs, es tiszta a tabla. Ablakot nyit szunetben, rendet tart a teremben: szemet a foldon, almacsutka, a szokasosokat kidobatja a pad alol. A datumot pedig felirta a tabla sarkaba. IX. 5. 😊
Ez is egy klassz dolog volt. Volt, aki tokelyre fejlesztette a tablatorlest. 😂😊 Es meg az a fiu diak, aki amugy nem torodom volt, de magas es igy jobban elerte a tablat orult, ha megdicsertuk, milyen szepen letorolte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!