Mi a megoldás? Nagyon nehéz helyzetben vagyok.

Van egy Tanárnőm, akivel tanév közben elég jóban lettem, nem is tudom már...valahogy elkezdtünk beszélgetni és csak azt vettem észre, hogy mindent megbeszélek Vele. Jó érzés volt, hogy van egy ilyen felnőtt az életemben, rengeteget tanultam tőle, Ő lett a példaképem, nagyon sokat segített Nekem, bármikor, bármivel kapcsolatban számíthattam Rá és nagyon a szívemhez nőtt. Alapjába véve nem beszéltünk sokat pár szót váltottunk a suliban mindig, meg havonta 1x-2x beszéltünk úgy többet, de már a tudat is elég volt és megnyugtatott, hogy „itt van” és támogat, és beszélnünk se kellett, hogy ezt tudjam. Sose kötöttük össze ezt az iskolával, tehát rendesen készültem az óráira és nem vártam el Tőle, hogy jobb jegyet adjon, sőőőt, inkább még többet tanultam, hogy büszke legyen Rám, mert az olyan jó érzés volt. Nyárra kaptam Tőle korrepetálást egy másik tantárgyból, ami kevésbé megy (abból Nekem más a tanárom, de Ő is tanítja azt a tantárgyat) szükségem volt rá és ő felajánlotta, nagyon-nagyon örültem Neki. Aztán történt valami és teljesen megváltozott, közömbös és távolságtartó lett, de csak úgy egyik pillanatról a másikra, pedig nem tapadtam rá, lehet, hogy úgy tűnik az írásomból, de Neki ezeket így nem mutattam ki és a korrepetálást is Ő ajánlotta fel, amin meg is lepődtem. Szigorúan csak tanulunk és, ha már kicsit eltérünk a témától, volt, hogy szinte el is küldött, hogy 'menj, majd jövőhéten találkozunk'. Nyilván tanulni járok oda, de ez a viselkedés akkor se rá vall. Már konkrétan rá is kérdeztem, de nem kapok választ. Rettenetesen fáj ez az egész, mindig alig várom, hogy menjek hozzá, hogy hátha most más lesz, de egyre rosszabb és mindig csalódottan jövök ki a suliból, aztán ahogy kilépek már a következő alkalmat várom, hogy de hátha… Én csak egyet szeretnék, hogy tudjam, hogy most mégis mi is van és nem szeretném elveszíteni. Vannak pillanatok amikor egész jól bírom, de néha nagyon nehéz, valamelyik nap csak úgy bementem a suliba, hogy kész ennyi nem bírom és beszélnem kell vele (szerencsére nem volt bent), mert ebből tudom, hogy semmi jó nem sült volna ki, de akkor se tudom, hogy mit kéne csinálnom… Iszonyatosan ragaszkodó típus vagyok és ez Nekem így nem megy. Ezt ő is tudja, Neki is elmondtam, mikor elkezdtünk beszélgetni, de akkor azt ígérte, hogy nem fog magamra hagyni.(pedig mondtam Neki, hogy ha ez már sok, akkor mondja meg) Egyébként arra gondolok, hogy megijedt, hogy elveszíti a tekintélyét, és most kapcsolt, hogy talán nem helyes, hogy ilyen jóban vagyunk. Arra is gondoltam, hogy sulit váltok, mert már félek Tőle, nem attól, hogy kiabálni fog velem vagy ilyesmi, hanem attól, hogy lelkileg fog bántani, sőt már most bánt és talán nem is tud róla. Viszont így is nehéz lenne otthagyni és elszakadni tőle