Valaki írna nekem tanár-diák történeteket/helyzeteket?
Esetleg linkelhettek is. (Tudom, hogy rengeteg ilyen kérdés van már, de szeretnék "új" válaszokat kapni)
Az értelmes válaszokat előre is köszönöm. :)
Töri órán leveleztem, a tanár meglátta. Nála már többször is lebuktam, és tudom, hogy mindig elolvassa a levelezéseket, de abba sok csúnya szó és magánügy, ezért nem adtam neki oda, hanem gyorsan összegyűrtem és bevettem a számba, aztán ittam egy kortyot (csak hogy elázzon) és akkor a tanàr már nem tudott mit tenni, mondta, hogy köpjem ki a kukába (egy fiatal, 26 éves, szerencsétlen kezdőtanár.) ki is köptem, vele együtt kifolyt a számból a gyümölcslevem is, mert nem nyeltem le.
Elé gáz volt, de azért vicces :-P
Megint én!:)
A jelenlegi helyzet közel sem olyan vidám,és közel sem pozitív,de minden rosszban azt mondják,hogy van valami jó is.Most inkább a jóra szeretnék rávilágítani.
Tehát érettségi után elmentem OKJ-s képzésre.Teltek a hónapok,de az túlzás,hogy semmi nem történt velem azóta,mióta ebbe az iskolába járok.Történt ugyanis,hogy jött egy új tanár március elején,akit először totál szigorúnak meg gyöpösnek láttunk,bár azért annyira nem tartottunk tőle,de a távolságot megakartuk,legalábbis én mindenképpen megakartam tartani.Na,ez az,ami nem sikerült.
Anyám 1 éve azzal a panasszal fordult orvoshoz,hogy fáj gyakran a hasa,és nehezebben ürít,meg kevesebbszer.Elküldték ultrahangra,de 2 polipnál többet nem vettek észre,majd most,1 évvel később visszarendelték,ezután pedig béltükrözésre ment.Kiderült,hogy vastagbélrákja van.Ez volt március 17.-én.Tudtam,hogy a tanárom,aki jött,neki petefészekrákja volt 1 évvel ezelőtt,és egészen március 17.-éig tartott a kezelése(nem hiszek amúgy a véletlenekben).Hozzá fordultam segítségért,először csak azért,hogy megtudjak többet a helyzetről,és hogy most mi legyen,hogy legyen,mit ajánl,kit ajánl(sebészt),és hogy milyen életmódbeli változások szükségesek a gyógyuláshoz,és hogy hogyan álljak anyámhoz.Szeretem,nagyon is szeretem,és ez most éleződött ki még jobban,bár nem volt és nem is lesz sajnos soha elég őszinte a kapcsolatunk minden tekintetben.De most teljesen mellette állok.Az első hetet végigsírtuk,és most tartok ott,hogy tudom őt biztatni,a műtét nemsokára(a hónap végén) lesz.Úgy érzem,és remélem,hogy jól,hogy MEGFOG GYÓGYULNI!
A tanárom pedig tényleg segítőkész,és azt mondta,hogy bármilyen problémámmal nyugodtan fordulhatok hozzá,ő is beszélt anyámmal,hogy kicsit öntse belé a lelket.Ez hatalmas dolog,segíteni egy ilyen nehéz helyzetben!És jól segíteni.Belém is csak az erőt öntötte,meg a lelket.Aztán meghallgatott egyéb ügyeimet is,és a bizalmamba engedtem teljesen.Elfogadott,nála éreztem először azt,hogy igen,én szabad ember vagyok,mert akinek a szíve és a lelke szabad,az lehet csak igazán szabad ember.
De most mégis a láncok kötnek,a legerősebb pedig sajnos a tehetetlenség lánca.Egy olyan rabságban élek,élünk,ami nem most fogja elengedni a kezünk,de nem menekülhetünk,és nem is akarunk.
Megtanultunk szembenézni a betegséggel,és az ebből következő problémákkal,amik sajnos csőstül jönnek.Fájdalmas történet,de jó lesz a vége,nagyon remélem!!!!!!!!!
Ritkán találkoztam olyan tanárral,aki tényleg,őszintén fordult volna a diákjához.A többiek eláshatják a diplomáikat.A boltban vették!
Köszönöm a válaszokat.! :)
Remélem hogy meg fog gyógyulni az anyukád.! :)
És kitartás.!! :)
Kedvenc történelemtanárom megkérdezte, hogy az ősmagyarok ízlése szert melyik lányt választanám az osztályból.
Meg kellett volna neveznek, hogy ki a legkövérebb lány az osztályból, ezért inkább nem válaszoltam.
Ezek után vártam, hogy XY osztálytársam odajöjjön hozzám hálálkodni. Nem jött.
Gimnázium magyartanárom beskatulyázta a diákokat. Én a jók közé tartoztam nála. Egyszer azonban meglátott, ahogy az órája előtti szünetben a folyosó előtt mély ablakpárkányon írom a magyar hf-et.
"----, egy világ dőlt össze bennem!"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!