Elmondhatom a tesitanáromnak?

Szerintem is beszélj vele :) Én a tanáraimnak köszönhetem, hogy túléltem a középiskolát. És ezt vehetjük szó szerint, mert elég komoly depresszióban szenvedtem. Én is odamentem tanárhoz és beszéltem vele, elmondtam mi van. A 4év alatt nem egynek, többnek is, és mindenki próbált segíteni ahogy tudott. Legfeljebb nem tudtak. Vagy én ijedtem meg a felkínált lehetőségtől. De soha senki nem rázott le, sőt volt akit én ráztam le :) Évek kellettek ahhoz, hogy megértsem, tényleg merhetek segítséget kérni, ha szükségem van rá.

Menj oda hozzá, vegyél egy nagy levegőt és kérdezd meg, hogy beszélhetnél-e neki valami személyes dologról négyszemközt, mert tanácstalan vagy és nem tudod kihez fordulj. Ha a tanár tényleg kedves és nyitott arra, hogy támogasson, akkor erre határozottan pozitívan, kedvesen fog reagálni és felajánl neked valamit. Mármint értem ez alatt, hogyha ott és akkor épp ráér, akkor bementek egy üres terembe, vagy félrevonultok a folyosón, vagy ha nem ér rá, akkor megmondja mikor tudna ráérni. És reménykedj hogy tudj tanácsot adni, de ne utáld meg, ha mégse. Azért ha rendes ember, mindenképp megpróbál majd segíteni, legalább ötleteket ad, vagy valami. És én hiszek abban, hogy az a tanár, aki ennyire elnyeri egy diák bizalmát, az nem lehet olyan rossz :) Szurkolok!

Ne mond el!

Sajnos ez nem olyan gond, ami egy beszélgetés alatt elmúlik.

Plusz nincs is beütemezve, hogy attól jobban leszel, ha Marcsa nénivel vagy Misi bácsival beszélsz heti egyszer pár órácskát.

Amire szükséged volna, az az, hogy néha, amikor nem bírod már, akkor legyen ott valaki.

De! Honnan tudod, hogy az az általad választott embernek is megfelel?

Sajnos az emberel nem tudnak más emberek rendelkezésére állni a nap 24 órájában.

Abba is gondolj bele, hogy a tanároknak nem csak ez az életük össz-vissz. Tanítanak 200 diákot, majd hazamennek, otthon várja őket a háztartás a család és a barátok.

Én mondanám, hogy ha olyan gondod lenne, aminek egyszerű lenne a megoldása, akkor keresd fel a tanárt és kérj tőle segítséget, de beszélgetőtársat tanárban ne keress!

Plusz, lehet eléggé megváltozna feléd a tanár. Mármint a stílusa, lehet jól fogadná, lehet túldramatizálná, lehet flegma lenne.

Az utolsó pont meg, hogy a tanárokban benne van egy reflex, hogy minden gondot átküldenek a szülőkhöz; elvégre a gyereknevelés az ő rezortjuk, az, hogy a saját gyerekük jól legyen az ő világuk... Lehet, diszkréten kezelné, de, látván a családoddal van gondod, lehet próbálná felnyitni a szüleid szemét, hogy bajaid vannak, így nagy a valószínűsége. hogy visszakerülnek a dolgok a szüleidhez.

Elmondok 3 sztorit (mindháromban egy-egy kedves, aranyos, vicces és csupaszív tanárnőről beszélek, nem flegma, otromba, vaskalapos vénszivarról);

1. Egy lány ki volt bukva és odament az ofőjéhez, hogy segítsen, a szüleinek nem mondhatja el, mert abból baj lesz, de nagyon nem bírja a dolgokat és fontolóra veszi, hogy megöli magát. - A tanár elmondta a szüleinek. Segíteni akart és látta, a gondok fő megoldása, ha a szülők észreveszik a gondokat és segítenek a gyereken, közben a lány nem erre vágyott, csak arra, hogy meghallgassák.

2. Egy lány ki volt bukva és tesiórán elmondta a tanárnak, ő a 18. szülinapján öngyilkos lesz. A tanár eleinte jól fogadta, majd pár hét múlva ordibált a lánnyal előttünk, órán, hogy mennyire drámaian fogja fel a dolgokat és túl érzékeny, mert a lány a lelkére vett valamit óra alatt. - van, hogy nem úgy reagálnak arra, ahogy szeretnénk, ahogy jól esne.

3. A harmadik velem esett meg; nagyon ki voltam borulva és egyik tanárnőm, aki nagyon szeretett már sokadszorra hallotta a tanáriban, hogy panaszkodnak rám, plusz ő is észrevette, hogy csak bambulok, sosincs leckém, a röpdogákat üresen adom be, órán, ha adott feladatot sosem készültem el. Aztán egyik szünetben, amikor ketten maradtunk a teremben, kérdezte, hogy baj van e és beszélnék e róla, aztán, a bólogatásromra leült velem és fél óráig beszélgettünk. És utána jelezte, hogy bármikor felkereshetem és beszélgethetünk, ha szeretném, akár iskolán kívül is összefuthatunk.

Nekem a fő bajom az volt, hogy zárkózott vagyok és nagyon kevés személynek adom ki ezeket a legmélyebb érzéseket, jól esett, hogy van, akinek megtehetem.

De egyszerűen én nem tudtam ezt pl havi 1 beszélgetésre beidőzíteni, jól esett akkor inkább, amikor jött valami és nem bírtam az érzésekkel, de hát neki családja, barátai vannak, dolgozik, háztartást vezet (plusz kollégái se nézték ezt jó szemmel, hogy "kivételezik" velem) és sokszor mentem volna oda hozzá beszélgetni, de el kellett küldenie gyakran mindemiatt.

A végén pedig már neki volt kellemetlen a fent felsoroltak miatt, hogy keresgélem (plusz, hogy ennyiszer vissza kellett utasítania), úgy érezte, már túl lőttem a célon ezzel, hogy a magánéletem a munkával összekovácsoltam, hogy gyakran keresem fel dumcsira és így a "Keress bármikortól" eltelt egy hónap végén leült velem és elmondta, hogy ez neki sok és sajnos nem tud többet tenni a dologért.

Persze megértettem, nem haragudtam és felfogtam; ha simán egy megoldható gond van, amit ha megold a tanár, eltűnik, akkor felkereshetőek, de, ha csak szeretnél egy szülőpótlót vagy egy beszélgető partnert, azt ne bennük keresd, mert nem biztos, hogy konfliktusmentesen egyeztetni tudják az életüket a Tiéddel.

Pszichológus meg szintén nem jó ötlet szerintem;

Te két személyt keresel egyben; egy jó barátot és egy szülőpótlót.

Tehát valakit, aki törődik azzal, szinte napi szinten, hogy vagy, akivel bármikor le tudsz ülni és dumálni, amiről szeretnél és bármikor el is érhető.

Nos, a pszichológus tényleg ott van, meghallgat, de csak a megadott időkben és annyit tud tenni, hogy tanácsot ad és igazából nem ez az amit szeretnél; csak jól esne, ha lenne egy idősebb, mély barátod, aki mellett biztonságban lehetsz, aki pótapa/pótanya. Ez érthető, csak tőle ezt nem kapnád meg. Egy pszichológus azért van, hogy segítsen rávezetni egy megoldás megtalálására és megoldani a gondokat.

Plusz, sokszor úgy éreznéd emiatt is, hogy lényegében nem figyel Rád és nem törődik Veled.

Meg a stílusától is függ. Elmész egy vadidegenhez, akinek kiadod a gondjaid... Nekem volt mindenféle pszichológusom. Volt olyan aki 4 évesként kezelt, volt nagyon jófej aki jó pajtás volt inkább meg volt beképzelt... És hát eléggé nagy csalódás amikor a legmélyebb dolgaidat adod ki valakinek és a stílusa miatt nem reagál úgy, ahogy jól esne.