Kamaszok, mennyire érintene meg titeket, ha az iskolában öngyilkos lenne egy kiközösített, kiutált iskolatársatok?

Lehet gonoszság de én totál leszarnám.

24F

milyen az arcod? hány éves vagy?

sztem se éri meg ilyen hülyeséget csinálni...Minden csoda három napig tart... szal első napokban mindenkit megindítana, aztán lassan elfelejtenének. ha nagyon nem tudsz beilleszkedni, akkor próbáld ki magad egy másik közösségben

Én mivel sohase b*aszogattam senkit, aki nem volt szimpatikus elkerültem, ezért engem annyira rázna meg egy ilyen mintha úgy lenne valaki a suliból hogy eddig azt se tudtam hogy létezett. Mivel még nem éltem át ilyet nem nagyon tudom milyen hatással lenne rám, de tényleg nem éri meg ezt a hülyeséget csinálni miattuk. Menj át másik suliba és meg van oldva. Az "arcoddal" pedig biztos lehet valamit kezdeni.

16/F

Engem is szívattak, mindig hátrány volt a külsőm, vagy a zárkózottságom, de sosem lennék öngyilkos azért mert más utál.

Amúgy nem hatna meg egyáltalán, letudnám hogy egy nyomival kevesebb. Ha nem kedveltem akkor amúgy se fog hiányozni, ha nem ismertem akkor főleg nem.

Ezzel nem őket bünteted, csak magad.

Igen, kb. az 1-essel és 7-essel értek nagyon egyet.

Nagyon szomorú és durva, amit most írni fogok. Pár éve a városban, ahol lakom, az egyik gimiben öngyilkos lett egy gyerek (híradóban is benne volt stb.). Később az osztálytársával véletlenül együtt melóztam egy nyáron. Az osztálytársa mesélte, hogy az osztály nagy részének csak annyit jelentett a gyerek halála, hogy a temetésén ellóghatták a sulit, és mindenki azon örült, hogy csomó órára nem kellett bemenniük, és nem tudom milyen dogákat úsztak meg. :S

Köpni-nyelni nem tudtam, hogy ilyen van. És van.

Úgyhogy más hülyegyerekek miatt ne bántsd magad, ne öld meg magad, akiknek csak annyit érsz, hogy a temetésed miatt lóghatnak pár óráról.

Jajj, régen, amikor utáltam az életemet, kiközösített nyomi voltam, én is nagyon sokat gondolkoztam ezen.

Nem éri meg. Ahogy az előttem válaszoló írta, nem hatna meg senkit, aki eddig cikizett, az a halálhíredtől nem fog "megjavulni", és homokot a fejére szórva bűnbánatot tanúsítani.

A mamám mesélte, hogy volt egy osztálytársa (még a '60-as években), aki szintén kiközösített, nyomi srác volt, egy előadás során pedig a színpadon lelőtte magát, mindenki szeme láttára. Mindenkit sokkolt akkor, de a mamám ezt kuncogva mesélte, és ez elég abszurd.

Jó persze, ezek bizarrul hangzanak...és csúnya ezt mondanom, de valahol ez a normális.

Az emberek mindig éltek, meghaltak, megölték egymást. Ha mindenki halálát tragédiaként élnénk meg, akkor hamar kihalnánk.

Ha úgy nézzük, valakinek meghal egy családtagja, akkor is normális esetben 1-2 hét és suliba jár, dolgozik, és idővel túl lesz rajta és ugyanúgy nevet, boldog és vidám mint bárki más.

Arról meg hogy nevetve mesélik...ki hogy éli meg. Nagyapám is a világ legtermészetesebb dolgaként mesélt a háborús élményeiről, és hogy haltak meg mellette emberek. De szerintem mindenki így van ezekkel egy idő után.

Meg egyszerűen...miért kellene valaki olyan miatt rosszul éreznem magam akit utálok vagy épp nem is ismerem?