Létezik tanár-diák barátság? L
Figyelt kérdés
Valakinek itt volt/van tanár barátja?2013. júl. 22. 16:45
11/14 anonim válasza:
Én szeretném hinni, hogy ez egy lehetséges dolog, és létezik. Igazából én középiskolás koromban több tanárnőmmel is jóba voltam, de azért azt nem mondanám a klasszikus értelemben vett barátságnak, inkább olyanok voltak, mintha idősebb nővéreim lettek volna, vagy más női rokonaim, akikkel bármit megoszthatok, és el lehetett velük beszélgetni sokszor hosszasan is komoly témákról is. A legtöbb közülük olyan 25-30 éve közti volt akkor, én meg 14-18 közötti. Tényleg sokszor többet jelentett egy-egy komolyabb beszélgetés valamelyikükkel, mint egy egész estés traccsparti bármelyik korombeli barátnőmmel. És én szerettem volna ezt hinni akkor, hogy ők is úgy tekintettek akkor , mint egy barátnőre, de most, felnőtt fejjel látom, hogy valószínűleg nem így volt, hanem inkább, mint egy kislányra, akit nagyon kedvelnek, és aranyosnak, rendesnek tartják, komolyabbnak, mint a korosztálya, ők pedig kíváncsiak voltak, mi zajlik le egy kamasz lelkében, így velem szívesen is beszélgettek erről-arról, mert sok más sulitárssal ellentétben, velem lehetett. Megmondom őszintén vissza is sírom ebből a szempontból, ha másból nem is, ezt az időszakot, mert olyan jó lenne beszélgetni most is az egyetemen, egy-egy tanárommal. Most is pl van egy nálam kb 7 évvel idősebb tanárnőm, akivel úgy érzem órákig el tudnék dumálni, erről-arról, de nem tudom, hogy egyetemi tanárral ez mennyire lehetséges, ilyenben még sajnos nem volt tapasztalatom.
12/14 anonim válasza:
Szerintem létezik, nekem most is van egy tanár barátom, akivel órákig tudunk beszélgetni nagyjából mindenről, elmondja a problémáit, és én is az enyéimet. Az ilyen mindenképpen jó, mert egy felnőtt több élettapasztalattal rendelkezik.
13/14 anonim válasza:
Igen, nekem is volt tanarom akivel a gimi elvégzése után jóban maradtunk és a mai napig beszélünk. Már nem olyan gyakran, mindenki masfele ment, de ha úgy van bármikor leulunk egy kávé fölé és megbeszeljuk kivel miujsag. Ő férfi, de soha nem volt köztünk semmi, felesége van, tehát nem is lesz nyilvan de nagyon szeretjük a masik társaságát:)
14/14 anonim válasza:
Létezik. Nekem a hegedű tanárom olyan mint a második apukám...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!