Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Másnak is arról szólt az...

Másnak is arról szólt az általanos iskolai 1. osztály, hogy azt sem tudta mi történik?

Figyelt kérdés

A tanulással nem volt gond, a táskát is magamnak pakoltam, viszont nem értettem, mi történik.

Például megtanultam a verseket meg a dalokat, amiket napokon át gyakoroltunk, majd kivittek minket egy színpadra és nem értettem milyen ünnepségen vagyunk.

Hazavittem az üzenőfüzetet, amibe a tanár írkált (ez olyan volt, mint később az ellenörző), hazavittem és anyukám vagy megdicsért vagy leszidott és sosem tudtam miért.

A tanár mérges lett és mindenkinek adott egy feketekorongot és nem értettem hogy miért.

Otthon elmeséltem valamit, hogy az egyik gyerek ezt csinálta a szünetben, másnapra botrány lett belőle és nem értettem miért.

Évzárónál kihívtak, hogy jutalomkönyvet adjanak és nem értettem miért kaptam, mert azt hittem, azt a tanítónéni kedvencei kapják.

Ugyanúgy évzárónal, miután a kitűnő tanulmányi eredményemért könyvjutalmat kaptam, teljesen megrémültem, mert a tanítónéni azt mondta, hogy 2 gyerek évet fog ismételni és azt hittem én leszek az egyik.

Nekem az első osztályból más emlekem sincs, csak hogy csomó dolgot nem értettem, úgyhogy csak haladtam az árral.

Másodikra viszont már megértettem mindent, tudtam mi történik, talpraesettebb voltam.


Másnak is ilyen emlékei vannak elsőből?


2024. jún. 22. 20:34
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
86%
#10 9-nek miért piros? Semmi rosszat nem mondott.
2024. jún. 23. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
81%
11. Amint latod meg most sem erti az osszefuggeseket es szoveget felfogni sem tud.
2024. jún. 23. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 A kérdező kommentje:

12, 13 jelentve


11 az off miatt piros.

2024. jún. 23. 12:49
 14/19 A kérdező kommentje:
14, elentve az off miatt és a moderátorok szidalmazása miatt.
2024. jún. 23. 13:06
 15/19 anonim ***** válasza:
80%
Eléggé érdekes elsős gyerek lehettél. 🙉😂
2024. jún. 23. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 A kérdező kommentje:
16, bár offoltál, de a kommentárod aranyos volt, így a közepső gombbal értékeltelek és nem jelentettelek az offolás miatt.
2024. jún. 23. 13:25
 17/19 Metionin ***** válasza:
51%
Nekem rettentő nagy csalódás volt az első osztály, pedig nagyon vágytam. 6 évesen kiborultam, amikor közölték, hogy nem mehetek még iskolába, csak majd jövőre, így aztán amikor végre mehettem, nagy elvárásaim voltak :D valamiért azt hittem, hogy mindazt a sok érdekes dolgot amivel biztattak, hogy majd az iskolában fogok róla tanulni, már elsőben tanulni fogom és kiábrándultam amikor láttam, hogy nem. 4 éves korom óta írtam-olvastam, tudtam a szorzótáblát, 6-7 évesen már csináltam írásban a 4 alapműveletet 100-as számkörben, emiatt az első 3 osztályban unatkoztam. Mai napig emlékszem, mennyire vártam az olvasás órát, azt hitem érdekes könyveket fogunk olvasni a világról, erre ugye elkezdtük az ábécét x,D amúgy voltak nekem is dolgok, amiket nem értettem, pl. hogy miért volt muszáj mindenkinek egyformán írni és miért nem volt elég, ha valaki normálisan, felismerhetően le tudta írni az adott betűt. Rengeteget szenvedtem a hülye gyöngybetűkkel, mert első osztályra én már 3 éve írtam és megvolt a saját kézírásom, amit a suliban nem fogadtak el. De a számoknál sem értettem, hogy miért nem mindegy, hogy hogy hullámzik a hetesnek a vonala meg ilyenek. Rengeteget kellett másolnunk, ami ellen fel is szólaltam, hogy miért kell leírnunk ezt újra, ha már egyszer itt van a könyvben. Ja meg hogy miért akadt ki mindenki amikor bal kézzel fogtam a ceruzát, mintha valami bűn lenne. Igazából én azt láttam, hogy a legtöbb gyerek az osztályomban hozzád hasonló volt, nagy részük csinálta amit kell de nem tudta, hogy pontosan miért. De nekik élvezetesebb is volt az iskola, mert minden nap újdonságok várták őket, míg én, aki annyira várta hogy végre sulis legyen, tök fásultan ültem be minden reggel, hogy na vajon ma milyen bullshittel kell elbasznom az időt ahelyett, hogy valami izgalmasat olvashatnék a könyvtárból.
2024. jún. 23. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
76%
Kérdező, te valami rendőr vagy, hogy itt jelentgetsz és azt még közlöd is (nem kell közölni), osztályozgatod az embereket, hogy te jót írtál, ezért megdicsérlek, te meg rosszat, de azért nem bántalak, eldöntöd a moderátorok helyett, hogy nekik mikor kell megsértődniük ... Hát nem csodálom az általad leírt iskolai problémáidat!
2024. jún. 23. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:
18, ez világos, de én arra szeretném ösztönözni az embereket, hogy ne offoljanak. Nagyon sok érdekes válasz jött, ezekhez hasonlókat szeretnék olvasni, hogy ki hogy élte meg az 1. osztályt. Én leírtam, hogy én hogyan éltem meg, szeretném tudni, hogy más is ugyanígy élte meg vagy másképp. Teljesen felesleges analizálni engem, mert akkor nem a kérdésre érkezik meg a válasz. Ha az lett volna a kérdés, hogy "Szerintetek mi lehetett a baj velem?", értékelném az analizálást, de így, hogy nem ez a kérdés, offolásnak tudom be, nem mellesleg, aki hasonló volt mint én és nem olyan, mint én, hogy nem vesz zokon egy megjegyzést, valamire ami sok-sok éve történt, hanem fáj neki, rosszul érzi magát, annak elrontjátok a napját és nem is mer ideírni, pedig lehet a hozzászólása hasznos lenne. Én elolvastam amiket írtatok, aztán ufyanúgy megéltem ezt a mai napot is, kirándultam, de lehet más elolvasta és elszomorodott, hogy baj van vele, mert kicsinek nem volt jó, hiszen hasonlított egy random emberhez a Gyakorin, akit butának tituláltak a kommentszekcióban.
2024. jún. 23. 20:01
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!