Mi alapján döntik el hogy egy tanulónak jó tanuló legyen vagy rossz jegyeket kapjon? Ma már mindenki "jó tanuló".... a 88-es években akik szegényebb családból származtak azok 2-essel 3-assal végeztek
Túl azon, hogy nyelvtanilag zagyvaság, amiket írtál (ezeket az előttem levők szépen leírták), nagy marhaság, hogy bármikor is valaki csak azért rosszabb jegyet kapott volna, mert szegényebb családból jött.
Csak a buta és lusta emberek képzelik azt, hogy a tanárok valami társadalmi ranglétra vagy anyagi helyzet alapján osztályoztak. A dolgozat és a felelet döntött. Esetleg még a magatartás számíthatott annyiból, hogy a viselkedni nem tudó gyereket általában nem kedvelték és határesetben nem voltak vele méltányosak, míg a csöndben elüldögélő, tanórát sosem zavaró, de szerényebb képességű gyereknek inkább adtak javítási lehetőséget.
Kérdező egy nagyon kicsit igazad van, de nem úgy, ahogy gondolod. Kilencvenes években jártam suliba, inkább azok kaptak több lehetőséget, akinek a szülei nagyobb emberek voltak. Egyszer úgy nem mehettem szavalóversenyre, hogy a tanítónéni csak a szülők foglalkozásai alapján kiválogatta a két gyereket, aki mehetett, meg se hallgatott minket, pedig készültem rá, szerettem volna menni.
Ugyanúgy, akármi volt, mindig a jobb családból származó gyerekek képviselték az osztályt vagy az iskolát.
Én egyszer nyitottam ki a számat, úgy leordított a tanítónő, hogy csak néztem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!