Hogy éljek a gondolattal hogy utálnak?

Szia. Én már egy 40-es nő vagyok, de középsuliban volt egy fiú osztálytársam aki csesztetett, kigúnyolt folyton cikizett. Amolyan menő arc volt, én meg egy kis szerencsétlen, hát rámszállt. Mindig megalázott mások előtt és a haverjaival röhögtek rajtam. Én meg csak szenvedtem, de egyszer betelt a pohár. Egyszer egy szünetben épp a szendvicsemet ettem és odajött kötekedni. Mérgemben a képébe nyomtam a szendvicset. A haverjai elkezdtek röhögni de már nem rajtam hanem rajta. Onnantól kezdve nem hagytam magam. Visszavágtam neki, kigúnyoltam, próbáltam minden helyzetben úgy reagálni, hogy őt égessem be. Idővel leszállt rólam.

Ennek ellenére mély nyomot hagyott bennem, hiszen megkeserítette fiatal éveimet. De akkor tanultam meg nagy nehezen de kiállni magamért. Nem érdekelt akkor már ki kedvel ki nem, úgy éreztem nincs már veszteni valóm.

És képzeld, volt a 20 éves érettségi találkozónk. És mi lett ebből a fószerből? Egy szerencsétlen elvált senki.

Én meg egy két diplomás középvezető, aki ki tud állni önmagáért és másokért is. Családom van, sokan szeretnek. Na nem mindenki, vannak utálóim akik irigyek inkább vagy a saját elbaltázott életük miatt másoknak akarnak rosszat, de ez már lepereg rólam.

Szóval én megértelek. Átéltem hasonlót és tudom, hogy nagyon nehéz. De akik igazán szeretnek azok melletted maradnak az idő ezt igazolni fogja. Aki meg ellened fordul azért nem kár, ne fecséreld rájuk az idődet még gondolatban sem. Mit tudsz tenni? Csak légy őszinte önmagad. Szeresd magad. Hiszen értékes vagy. Engedd meg hogy utáljanak akik nem értenek, nincsenek veled egy szinten. Vannak és lesznek akik önmagadért szeretni fognak. Őket becsüld meg. A többi nem számít.