Szerintetek (csak játszunk el a gondolattal), Orbán Viktor melyik MBTI típusba tartozhat?
Talán nekem is illene véleményt írnom, ha már erre kérlek titeket, de én még új vagyok a témában (most barátkozom a funkciókkal, stb), és érdekelne a véleményetek.
(Illetve sokat gondolkodtam azon, hogy kérdezzek-e egyáltalán ilyet, mert egy politikusnál azért igen gyakran előfordul, hogy valamilyen szerepbe bújik)
Még a gondolattal sem játssz. Orbán személyisége a magánügye, az a politikai fényezett fassade, amit minden nap kapsz róla, köszönőviszonyban sincs az eredetivel (ami egyébként nem kifejezetten szimpatikus).
Nemcsak politikus tesz fel fassadét, de minden híres ember visel valamennyit. Ez a hírnév ára.
ISTJ vagy ESTJ.
Én is láttam azt az oldalt, ahol ENTJ-t írtak, és kerekedtek a szemeim rendesen. Az ENTJ előrelátóbb és ügyesebb stratégiai gondolkozó, sokkal inkább elméleti, újító ötletei vannak... nem ennyire... hogyan is mondjam, hogy ne sértsem meg vele, "vonalas". Az újító alatt nem azt értem, hogy az ENTJ kapásból liberális gondolkozású, hanem, hogy új útvonalakon érvényesíti az akaratát, nem pedig a 30 éven át gyakorolt rutin szerint folytatja a tevékenységét. Meglépi azt, amit mások vagy nem mernek, vagy nem jut mások eszébe egyáltalán - az ENTJ Napóleon speciel kikapta a pápa kezéből a császári koronát, és megkoronázta saját magát. Orbán meg nagyon rutinra, múltra alapozó stratégia szerint működik, nem gondolja át vagy frissíti fel a taktikáját, hogy hatékonyabb legyen, alkalmazkodjon vele a friss változókhoz, hanem pontosan ugyanúgy tolja előre a szekeret, mint 10 évvel ezelőtt. Egy kőkemény tradicionálisságon nyugszik a világképe, amit át akar adni, és már működő sablonokkal dolgozik ezen; ami erős Si-t feltételez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!