Tanárként hogyan kéne elegánsan lereagálni, ha az egyik diákod flörtöl veled az órán?

Ez nehéz kérdés, értem a dilemmádat, hogy jófej akarsz lenni, akit a bizalmukba fogadtak, és már csak ezért sem pimaszkodnak vele. Nekem is ez volt a célom kezdő tanárként. Sikerült is elérni ezt, bár nem minden osztályomban és nem egyből.

Tanácsot nem tudok adni, hogy mondd ezt, vagy reagáld azt, esetleg engedd el a füled mellett. Ez ugyanis szituációfüggő, függ a gyerekektől, a kontextustól, tőled is. Írhatnák tippeket, hogy mit mondj, de ugyanaz a mondat másképp hangzik egyik tanár vagy a másik tanár szájából. Pl. válaszolhattad volna a lánynak azt, hogy "Tényleg szeretnéd, hogy matassak nálad?" Ezt a mondatot lehet olyan hangsúllyal is mondani, hogy tutyimutyi kis kukinak tartanak onnantól kezdve, de lehet úgy is mondani, hogy megfagy a levegő.

Az a lényeg, hogy azt neked kell látni és érezni, hogy bizonyos szituációkra mi az a helyes reakció, amiből értik, hogy hol vannak a határok. Ha erre nem vagy képes, akkor itt akárki írhat bármit, semmilyen külső tanács nem fog működni. Ezt ott és akkor neked kell lereagálni.

Csak mankókat tudok adni. Pl. ha komolyan veszed a szakmádat, akkor az elsődleges célod az kell hogy legyen, hogy a pedagógiai, szakmai mederben tartsd az órát. Ennek oltárán adott esetben azt is be kell tudnod áldozni, hogy jófej vagy. A tanárnak ugyanis nem lehetnek személyes céljai, nem azért kell, hogy jófej legyél, hogy neked magadnak személyesen essen jól, hogy bírnak az osztályban. Ezt úgy kell kezelned, hogy választottál egy pedagógiai stílust (te vagy a "jófej tanár"), de ennek pedagógiai megalapozottsága kell, hogy legyen, mert te szakmailag így tudod kényelmesen átadni az anyagot. Viszont ha ez nem megy, akkor stílust kell váltani.

Ugyanez igaz az ilyen helyzetekre történő reakciókra is. Ha egy diáklány benyögi nálad, hogy akarsz-e nála matatni (ami egyébként nem flörtölés, hanem a flörtölés álcája mögötti pimaszkodás, a határok feszegetése, esze ágában nem lenne valószínűleg veled kikezdeni, magában jót röhög rajtad óra után a barátnőivel), szóval ilyenkor nem az kell, hogy cél legyen, hogy poént csinálj belőle, hogy megelégedettséggel töltsön el, hogy milyen vicces, jófej vagy, és ez a diákoknak is tetszett. A személyes, szubjektív dolgaidat itt figyelmen kívül kell hagyni. A lényeg az, hogy ez is egy pedagógiai szituáció, és ennek megfelelően kell kezelni. Azaz a célod az kell hogy legyen, hogy egyrészt a gyerek tudtára add (és a többieknek is), hogy most átlépett egy határt, és te ebben nem vagy partner. Másrészt pedig megóvni a tanári tekintélyedet annak érdekében, hogy a pedagógiai munka a jelenben és a jövőben is tovább tudjon zavartalanul folytatódni.

Azt jó, ha elfogadod magadban, hogy bizonyos tartás kell ahhoz, hogy tekintélyed legyen. Ha belegondolsz, biztos neked is voltak jófej tanáraid, akiket mintának tartasz, és akik tudtak fegyelmet tartani. Viszont esze ágában nem lett volna senkinek ilyeneket benyögni neki, mert valahol benne volt a levegőben, hogy "ezt azért nem". Pont az ilyesmit kell sugároznod magadból, hogy benne legyen a levegőben, hogy hol van a határ. Ehhez, hogy elérd, nagyon sok rutin kell, kezdő tanárként talán még nem állsz erre készen.

Ezért az én tanácsom az, hogy ha egy új osztályt kapsz, kezdd úgy, hogy rövidre fogod a gyeplőt, legyél kérlelhetetlen és szigorú. Először ismerjék meg a szakember oldaladat, hogy értesz a tárgyadhoz, ugyanakkor imádod is azt. Ha egy idő után megvan a kellő összhang (de ilyenkor még bizalmatlanok és nem nagyon mernek hozzád sem szólni, ez kb. néhány hétig tart), akkor elkezdhetsz szigorúan a tantárgy kapcsán elereszteni egy-két poént, lazább stílust is felvenni hellyel-közzel. Lassan-lassan elkezdhetsz velük beszélgetni, személyes viszont kialakítani, vagyis lassan kell ereszteni a gyeplőt.

Erre biztos azt fogod válaszolni, hogy a te személyiségedhez ez nem passzol, ezt ismerem, mert én is ilyen voltam. De mégis rájöttem, hogy ez az egyetlen út, kezdő tanárként legjobb szigorúnak (ugyanakkor igazságosnak), agilisnek, energikusnak mutatkozni, de ugyanakkor éreztetni, hogy neked a mindened a tantárgyad. Ha megszokják a személyiségedet, és látják, hogy téged csak a tárgyad érdekel (ami hülyeség, de ezt kell éreztetni), akkor általad a tárgyadat is megszeretik, ha szimpatikus vagy nekik. De az első időkben tudnod kell szigorúan odamondogatni nekik, pl. egy ilyen flörtre kihívni a lányt és lefeleltetni az anyagból, de úgy, hogy olyan kersztkérdéseket feltenni neki, amivel összezavarod, és zavarában olyan hülyeségeket mond, hogy a többiek már nevetnek rajta. Te leinted a többieket, hogy csönd legyen, akarja valaki folytatni? Ránézni a lányra, hogy folytassa, még nem hallottál tőle semmi értelmeset... Közben kopogni a kezeddel a tanári asztalon, és az a jó, ha semmi mást nem hallasz, csak a kopogást... Amikor látják rajtad, hogy egy állat vagy, és mindenki bekussol, mert tudják, hogy "műsor van". Kicsöngetnek és fellélegeznek, hogy jaj, vége. Fú, de gyűlöltem én is ezt, egy ilyen alázás és állatkodás után hányni tudtam volna magamtól, és a gyereket is sajnáltam, de ezt tudni kell megtenni egy új osztállyal, hogy lássák, hogy vannak határaid, és azt inkább nem jó feszegetni. Ha ezt meglátták, utána lassan-lassan lehet jófejkedni is. Ez van.

#32 vagyok, látszólag ellentmondásosnak tűnik, de nem értek egyet az előttem szólóval. Ha ugyanis a tanításba nem tudod a saját személyiségedet belevinni, akkor a gyerekek nem fogják megszeretni a tárgyadat. A kettőnek (a személyiségednek és a tárgy átadásának) valahogy szimbiózisban kell lennie.

Ha vicces vagy, akkor taníts viccesen, ha dadogsz, akkor taníts dadogva. A gyerekeknek látniuk kell, hogy az te vagy ott előttük, egy ember jelenik meg a saját személyiségével. Ha ezt jól csinálod, akkor a személyiségedet összekapcsolják a tantárggyal, vagyis számukra a te dadogásod lesz a kémia. És ha szeretnek téged, akkor a dadogásoddal együtt megszeretik a kémiát is. (Nyilván ez a dadogás dolog csak a példa kedvéért van, most hirtelen nem jutott eszembe jobb).

Hosszú távon nem tudja senki elrejteni az igazi személyiségét, de nem is szabad. Különben csak egy mesterkélt robotot fognak látni a gyerekek és ez nekik is fárasztó lesz, és rövidesen a tanárnak is.

Én nem azért írtam olyan hosszan a 32-es válaszomban, hogy adja fel a "jófej" tanár stílust és legyen szigorú, mert ezt jó dolognak tartom. Azért írtam, mert egy kezdő tanárnak, akinek nincs olyan rutinja, még nem tudja a saját személyiségét tekintélyt parancsolóan bevinni az osztályterembe, ez egy módszer lehet eleinte. Én sem voltam mindig ilyen tanár, csak az elején. Később, amikor már meglesz a rutin, minden szituációra kapásból tudsz reagálni, ösztönből le tudod kezelni a kérdező által vázolt helyzetet is, akkor sokkal nyitottabban felvállalhatod, hogy milyen személyiség vagy. Pont itt van a lényeg, hogy ha a kérdező be tudná vinni a személyiségét, akkor a személyiségének megfelelően tudna reagálni az ilyen szituációkra és tudná kezelni, mert 100 ilyen eset lekezelése után ez már zsigerből menne, és nem itt kellene megkérdeznie. De amíg erre nem képes, addig jobb, ha inkább eljátssza a szigorú tanárt, először kemény határokat húz, és abból enged idővel.

Én erre csak annyit tudnék mondani, hogy ha szigorúan szakmai megközelítéssel viszonyulnál hozzájuk, akkor ezt tudnád kezelni.

Ezt írod: "Meg őszintén szólva kicsit vissza is kellett hátrálnom, belegondolva abba, milyen lenne, ha kicsit bulisabb hangulatba kerülnének."

Ha tanárként viselkednél, ahogy írtam (nem szubjektív szempontok mentén kezelnéd a pedagógiai helyzeteket, hanem szakmai szemmel), akkor egyszerűen nem kerülnél ilyen dilemmákba.

Ebből számomra az derül ki, hogy valójában te élvezed ezt a helyzetet, és valahol a kérdésed mélyén a sorok között az is benne van, hogy azért írtad ki ezt a kérdést, mert élvezed, hogy a témát firtathadod, hogy nyomulnak rád a lányok. Te nem tanárként viselkedsz, hanem kanként, aki beszabadult a discóba...