Rá mernétek bízni arra a csoporttársatokra a fél év végi előadást, akivel előtte sosem beszéltetek személyesen?
Adott a szituáció, egyetem, projektmunka csoportokban, ezen múlik a fél éves jegy. Ezzel a csoporttársatokkal nem beszéltetek egész idő alatt személyesen egy szót sem, mert a projektről mindig üzenetben kommunikáltatok, az órára pedig ő nem járt be, mert előadásról van szó, neki meg órütközése van. Messengeren azon kívül, hogy a ráeső részfeladatokat mindig megcsinálta részletesen, elküldte nektek időben,nem igazán volt aktív, maximum mindig mindennel egyetértett, vagy tanácstalan volt.
A helyzet szerint a három fős csoportból egy valaki beteg, nem tudja előadni az előírt időpontban, egy valakivel minden ok, ott tud lenni, meg van ez a csendes, sosem látott delikvens. Jó ötlet -e ennek fényében rábízni az előadást, amin az egész csoport jegye múlik?
Ha ő vállalja, persze. Vagy akkor vállalja más, aki ott van.
Ne felejtsük el, hogy ő sem látott minket, mégis megbízik bennünk.
Ha mindig időre és rendesen megcsinálta a részét, akkor feltételezném, hogy ezt is megcsinálná jól, mert érdekli és ő is szeretne jó jegyet. Attól, hogy messengeren nem volt aktív, még nem jelenti, hogy ne lenne képes megfelelően előadni a részét.
Ha jól értem, akkor 4-en vagytok a csapatban, 1 nem tud menni és ti hárman adnátok elő. Esetleg megkérdezheted, hogy ő szeretné-e egyáltalán vagy nem. Ha igent mond, akkor főleg nem aggódnék, ha nemet, akkor meg megoldjátok ketten, ő meg segítsen többet a ppt összerakásában, az is jó felosztás lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!