Voltál résztvevője, vagy elszenvedője iskolai bullyingnak, vagy bántalmazásnak?

elszendvendő,mint fizikalilag mint verbálisan..

Az a baj legjobban,hogy az gyerek feláll és neki megy az embernek,még ő kapja az legnagyobb pofont,mert hogyan mindig többségben nagy az arcuk..

lehet hogy hülye gondolat,de ha bármilyen kisebb önvédelmi fegyver lett volna nálam,akkor megtanulták volna mi az móres!

Voltam már résztvevő és elszenvedője is.

Mikor résztvevője voltam a piszkálódásnak, nyolc vagy kilenc éves lehettem. Volt egy lány osztálytársam akit rendszeresen piszkáltam az egyik barátnőmmel. Szégyellem bevallani de úgy gondolom meg kell osztanom ezt a történetet. Egy nagyon buta kislány voltam aki bele se gondolt mások helyzetébe. Akkoriban volt ez a Hannah Montana láz a kislányoknál, én is imádtam, nagyon szerettem a dalokat és a sorozatot. Történt egyszer olyan, hogy az egyik kis boltban megláttam egy radírt méghozzá Hannah Montana volt rajta. Természetesen megvettük és otthon úgy csináltam mintha valami istenség lenne az a nyamvadt radír értsétek ezalatt, hogy fejet hajtottam előtte mint valami török sorozat szereplője miközben Allah-hoz fohászkodik. Iskolában történt egyszer az, hogy a lány akivel “gy*lkolni” szoktuk egymást, kölcsön kérte a radíromat én meg odaadtam neki. De mikor visszakaptam észrevettem, hogy nincs rajt az általam imádott sorozat szereplő és énekes. Le lett koptatva radírról és meg voltam győződve arról, hogy ő tette. Olyan hisztit csaptam le, hogy csak na. Eljött a délután a szülők jöttek a gyerekekért közülük az ő “anyja” is ott volt. Türelmetlen asszonynak tűnt és ez abban nyilvánult meg, hogy a lánynak egyfolytában dirigált és nem beszélt vele szép hangnemben. Én k*csög kislány gondoltam egyet és elmondtam, hogy mint csinált a radírral. Erre elkezdett vele kiabálni. Később megtudtam, hogy állami gondozott viszont előszeretettel mesélte el, hogy miket csinált az anya jelöltjével, milyen filmeket nézett vele vagy milyen ajándékot kapott. Azóta voltak pillanatok mikor sokat gondoltam rá, hogy vajon mi lehet vele. Miközben leírtam ezeket a sorokat eszembe jutott, hogy miközben én egy hülye radír miatt sírtam addig ő hány éjszakát sírhatott át? Persze az incidens után mondták is nekem a családba, hogy ez azért nem volt tőlem szép és igazuk is volt. Utána megbántam, hogy ezt csináltam vele.

Sajnos elszenvedője voltam. Tudni kell, hogy én egy nagyon vékony gyerek voltam ami mellé nyilván gyenge fizikumom volt. Mind ezek mellett magányos voltam. Az általános iskolában mind fizikai mind verbális zaklatásban részesültem. Volt hogy már az iskola bejáratánál elkezdtek beszólni, majd ezeket folytatták a teremben és a folyósón is. Beszólogattak többek között a fogszabályzóm és a testi adottságaim miatt. Volt hogy kidobták az aznapi kajámat, sokszor a füzeteim széttépve a kukában landoltak, de még volt olyan is hogy a ruháimat is szétvágták ollóval. A tesi öltöző volt a rémálmom. Nem csak az én osztályom, hanem a másik osztályból is zaklattak. Erre volt bőven idejük ugyanis mindig velük voltunk tesi órán. Tesi órán pedig folyton fellöktek és kiröhögtek. Ezek után még meg is fenyegettek, hogy ha elmondom ezt bárkinek megvernek, én pedig kis nyomorék módjára annyira beszartam hogy tényleg nem mondtam el senkinek.

Ezeket olvasva talán érthető miért mentem zéró önbizalommal a gimnáziumba, ahol "hála a jó istennek" csak verbálisan zaklattak. Ott már azzal is zaklattak, hogy nem volt barátnőm, hiszen nádszál vékony srácként cseppnyi önbizalom nélkül nem is kezdeményeztem.

Így egész tinédzser koromat bezárkozva egyedül töltöttem nulla szociális élettel.

12. év végére, mikor már nyakunkon volt az érettségi (úgy tekintettem rá mint a fény az alagút végén), elhatároztam hogy ha leérettségiztem, tiszta lappal elkezdek valami újat. Így tettem, és elkezdtem judozni, és konditerembe személyi edzőhöz járni. Ahogy láttam a fejlődést magamon, nőtt az önbizalamam. Új Öltözködési és haj (régen hosszú volt) stílust váltottam. Az egyetemen több barátom is lett. Az igazán nagy fejlődés másodévesként jött mikor már eléggé izmosvoltam, és a judoban is jeleskedtem. Igaz megkésve de 20 évesen lett először barátnőm.

Mára 21 évesen már szinte alig jutnak az eszembe a közoktatásbeli éveim. Érettségi után lezártam azt a szakaszt és új emberként akartam kezdeni a nagybetűs életet.

A régi osztálytársaimat azóta nem láttam, hál istennek.