Miért várják el a kölcsönös tiszteletet a tanárok, ha mind trehány, nemtörődöm lusta, ideges borzasztó alak?
Mindig azzal jönnek, hogy a határidő nagyon fontos, aki nem tartja be egyes, meg, hogy a csengő nekik szól, el ne kezdjél pakolni 5 másodperccel hamarabb stb.
Nekünk diákoknak tökéletesnek kell lennünk, miközben a tanáraink mind olyan sunyi kamuzós trehány emberek. Késnek az óráról, akkor jelentkeznek be a teamsbe amikor kezdődne az óra, így késnek 5-10 percet. A jegyeket hónapokkal később írják be. Úgy beszélnek velünk, mint a kutyákkal, olyan hangnemet engednek meg maguknak amiért jobb esetben visszakézből pofon jár.
Késik az óráról azzal az indokkal, hogy fontos dolga volt a kertben. Amikor meg én azt mondom, hogy hát tanárnő, nem volt kedvem órára jönni, fontos dolgom volt a konyhában persze azt nem szabad.
Kipróbáltuk, mindent visszaadtunk a tanároknak, egyből kiakadtak. Nekik lehet?
Alapból MI vagyunk azok akik tisztelték a tanárokat. MINDIG megfeleltünk nekik. Év eleje óta csak benyalunk nekik, most lett elegünk. Úgy csicskáztatnak, miközben b*sszák a rezet, hogy nekünk még vigyorogni is kell közben.
Basszus, ha a tanár dönthet úgy, hogy inkább még befejezi a telefonálást, minthogy elkezdje az órát (minket feltartva) akkor én miért nem dönthetek úgy, hogy mást van kedvem csinálni? Kölcsönös tisztelet hol marad?
Mindent megemlítettünk nekik, hogy nem tartjuk helyesnek ezeket a megnyílvánulásokat, és ha nem fejezik be írunk az igazgatónak. Még azon is ki voltak akadva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!