Miért várják el a kölcsönös tiszteletet a tanárok, ha mind trehány, nemtörődöm lusta, ideges borzasztó alak?
Mindig azzal jönnek, hogy a határidő nagyon fontos, aki nem tartja be egyes, meg, hogy a csengő nekik szól, el ne kezdjél pakolni 5 másodperccel hamarabb stb.
Nekünk diákoknak tökéletesnek kell lennünk, miközben a tanáraink mind olyan sunyi kamuzós trehány emberek. Késnek az óráról, akkor jelentkeznek be a teamsbe amikor kezdődne az óra, így késnek 5-10 percet. A jegyeket hónapokkal később írják be. Úgy beszélnek velünk, mint a kutyákkal, olyan hangnemet engednek meg maguknak amiért jobb esetben visszakézből pofon jár.
Késik az óráról azzal az indokkal, hogy fontos dolga volt a kertben. Amikor meg én azt mondom, hogy hát tanárnő, nem volt kedvem órára jönni, fontos dolgom volt a konyhában persze azt nem szabad.
Kipróbáltuk, mindent visszaadtunk a tanároknak, egyből kiakadtak. Nekik lehet?
Alapból MI vagyunk azok akik tisztelték a tanárokat. MINDIG megfeleltünk nekik. Év eleje óta csak benyalunk nekik, most lett elegünk. Úgy csicskáztatnak, miközben b*sszák a rezet, hogy nekünk még vigyorogni is kell közben.
Basszus, ha a tanár dönthet úgy, hogy inkább még befejezi a telefonálást, minthogy elkezdje az órát (minket feltartva) akkor én miért nem dönthetek úgy, hogy mást van kedvem csinálni? Kölcsönös tisztelet hol marad?
Mindent megemlítettünk nekik, hogy nem tartjuk helyesnek ezeket a megnyílvánulásokat, és ha nem fejezik be írunk az igazgatónak. Még azon is ki voltak akadva.
Azt szeretném megtudni, hogy ilyenkor hogyan lehet hatni a tanárokra?
Az addig oké, hogy nem süllyedünk le a szintjükre, de az nem, hogy velünk így viselkednek. Én nem csináltam semmit, meg az osztály fele sem, de vannak akik visszaadták ugyanazt amit a tanárok adtak.
6: Épp ez az amit mi megadunk nekik. Ezt hívják kölcsönös tiszteletnek. Amit leírtál, amiatt kezdtük mi. Mi ezért elvárjuk, hogy emberszámba vegyenek és kölcsönösen tiszteljenek minket is. De nem így történt.
Az, hogy a tanárok és mi mit engedünk meg magunknak meg nem a tisztelet kategóriába tartozik. Ha megengedheti magának, hogy Minket, a tanulni akaró diákokat hátráltassa azáltal, hogy nem jön órára, beszélget, kávézgat, a fél óráról késik, akkro mi miért nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne vegyünk részt azon ami minket nem érdekel?
Megtehetnénk. A másik dolog, hogy ezen ők kiakadhatnak, de mi azon nem, amiket ők művelnek.
Eddig 6 levelet írtunk az igazgatónak csak azért, mert nem jönnek órára pontosan a tanárok. Mindegyiknél visszaírt a helyettes, hogy több helyről is kaptak panaszt, dolgoznak az ügyön.
Mit kel ezen dolgozni? Fizetésmegvonás két hónapra, vagy kirúgják bánomisén, de ezt nem engedhetik meg maguknak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!