Megeteheti ezt az osztályfőnököm?

Senki nem kötelezhet, ha nem nyilvánítanak elmebeteggé, vagy valami ilyesmi korlátozás nem vonatkozik rád... Mondhatsz nemet. De nagyon sokat elárul, hogy nem beszélsz erről az egészről a családból senkinek.

Nagyon sok logikai bukfenc és tagadás van a mondataidban. Rólad van szó, és eltereled arra a szót, hogy az ofő mikor mit csinált és mit nem. Nem fontos, hogy az ofő mit csinált, mit nem, hogy az ofő törődik a veled, vagy nem. Most rólad van szó, én most hozzád szólok, mégha nem is ezt kérdezted.

Pont azért segíthet neked Bárki, egy barát, egy bizalmas, egy pszichológus abban az esetben, ha nehezen nyílsz menálg, hogy képes legyél könnyebben megnyílni. Azt tudnod kell, hogy ahogy minden, ez is tud változni, fejlődni. Nem végleges állapot a személyiséged, ezért nem jogos érv, hogy nem tudna segíteni mer nem nyilnál meg. És nem kell mindent rögtön elmondani neki. Minden fejlesztető gyakorlással. Ennek a fejlődésnek nem kell hetek, hónapok alatt lezajlania, ehhez lehet hogy évek kellenek, ezt tudja egy szakember. És ez azért lenne fontos, mert boldogabb leszel tőle, ha nem félsz mutatni az érzéseid, nem félsz beszélni róla, nem gondolod, hogy jelentéktelenek a fájdalmaid, nem gondolod hogy egyedül kell mindent megoldanod, nem szabad vele terhelned mást, mert 'van elég bajuk'. A szülő feladatai közé a lelki gondozás is tartozik, csak erről sajna nem beszélnek eleget az orvosi gimnáziumban (és sehol máshol sem). Azzal, hogy elrejted a gondjaidat, a fájdalmad a világ elől megbetegíted a lelked, mert becsapod magad, tagadásban, ELFOLYTÁSBAN élsz, elfojtod az iránti igényed, hogy neked is szükséged van a törődésre, a figyelemre, meghallgatásra. Nem tudod kinyilatkoztatni az érdekeidet, nem tudsz kellően asszertívan bánni emberekkel és azt hazudod, hogy ez így rendben van. Nem, nincs rendben. Te is megérdemled hogy figyeljenek rád, hogy támogassanak, nem kell ezt elutasítanod. Ezt neked alapjáraton a szüleidtől kellett volna megkapnod, de nem kapod meg. Fent írtad, hogy nem beszélsz a gondjaidról a családnak, mert 'nem terhelnéd őket', nem törődnek veled. Lemondasz a szülő arra irányuló kötelességéről, hogy lelkileg gondodat viselje. Vajon megkaptad-e valaha ezt a törődést? Mennyi idő telt el azóta hogy csöndben elszenveded a figyelemhiányt és tagadod hogy szükséged lenne rá. Pedig szükséged volt, minden gyereknek szüksége van rá. Megérdemelted volna egész gyerekkorodban, hogy a szüleid lelkileg is gondozzanak. Hidd el, ezek azok a problémák, amiktől emberek milliói SZENVEDNEK felnőtt korukban. A tudatosabbak idővel belátják, hogy miért, és naagy nagy sokkal nagyobb erőkkel dolgoznak ellene, és az emiatt kialakult személyiségtorzulásaikon! A kevésbé tudatosabbak, vagy akik tagadnak, nem fogják belátni és nem értik, honnan ez a mérhetetlen szomorúságuk. Az a jó, hogy ha még nincs nagy bajod! Azon lehet könyebben segíteni. Ez nem egy rossz dolog, hanem örüljünk neki és ne akard megvárni míg rosszabbá válik. Te orvosnak készülsz és emberek gyógyulása lesz a kezedben, magadat is legyél képes egészségesen tartani, lelkileg is. Felvetetted, hogy milyen erős iskolában tanulsz és milyen fontos hivatásod lesz, talán ebben keresed saját értékességed bizonyítékát, mert nem vésődött beléd az a boldogulásodhoz szükségszerű önmagadra irányuló gondolat, hogy te önmagadban pure is értékes vagy. Nem fog neked elégtételt adni a lelki hiányaidért a jövőbeli pozíciód.

Ne hogy azt hidd, hogy a felnőtt emberek semmit nem tudnak rólad. Megéltünk mi már sokmindent, rájöttünk sok mindenre a személyiségünkkel kapcsolatban. Nem tudjuk, mi zajlik benned pontosan, de pszichológiai alap, hogy mit okoznak az alkalmazlan szülői viselkedésből adódó lelki, szociális hiányosságok. Az ofődre utalva, látott ő már sok gyereket felnőni, ne hogy azt hidd, hogy semmit nem tud. De mint mondtam, nem is ez a legfontosabb az egészben.

Én is azon az állásponton vagyok, hogy érdemes minél előbb szakszerű segítséget keresni. Hogy tud-e segíteni vagy sem, az egy terápia során rajtad is legalább annyira múlik mint rajta. Ez egy csapatmunka.

Ugyanakkor nem tartom korrektnek amit a tanár csinál. Ha valóban osztályfőnöki órán az egész osztály előtt zavart fel pszichológushoz, az cseppet sem mondható diszkrétnek. Inkább megalázó lehet, teljesen szakszerűtlen viselkedés ennek kitenni egy diákot mégha nem is rossz szándékkal tette. Azzal is tisztában lehetne hogy pont a tizenévesek azok akiknél a legkevésbé sem célravezető ehhez az erőltetéshez, kötelezéshez folyamodni.

19: ez a "néha bántom magam" azt jelenti, hogy vagdosod a karodat?

Tényleg jó szívvel mondom, hogy ne utasítsd vissza a szakszerű segítséget. Keveset írtál a problémádról, de abszolút lejön belőle, hogy neked szakember segítségére van szükséged. Ez magától nem fog megoldódni.

Hidd el, hogy ha egy jó pszichológus eljut odáig, hogy meg tudsz előtte nyílni, utána egy egész más világ fog kinyílni előtted!

Ha viszont ragaszkodsz ahhoz, hogy nyeled-nyeled-nyeled a saját problémáidat, és rejtegeted, az az út nagyon mélyre visz. :-((((