Tényleg akkora bűn, hogy nem érdekelt soha az osztályközösség, mert magamnak való vagyok? 19/l
Óvodásként sem szerettem a közös programokat. Mondtam, nem szeretnék Alma együttes koncertre menni, mégis köteleztek rá. Nem tudtam nem pofákat vágni, ugyanis két(?) órán keresztül azt a borzalmat hallgatni szenvedés volt, befogtam a füleimet. Utána megszidtak az óvónők a viselkedésemért. Unszoltak, hogy játsszak a többiekkel, de én jobban szerettem az óvónőkkel társalogni, kérdezni, beszélgetni, illetve rajzolni, festeni, kézműveskedni.
Általánosban szintén nem szerettem egyik osztályprogramot sem. Hozzáteszem, a korán kezdődő (2. osztály) pattanások miatt és a fölös kilók miatt, amiket az otthoni helyzet miatt fojtottam ételbe, piszkáltak, elég sokáig. Múzeumba a mai napig nem szeretek menni. Szóval az osztályprogramok nekem kínzások voltak, mert nem akartam velük lenni, akkor sem, amikor abbahagyták a piszkálódást. Emiatt mindig én voltam a rossz, aki nem akar sehova menni. Szívesen mentem volna programokra, csak nem osztállyal, hanem barátnőkkel. Szintén, elcibáltak, a hangulatom szinte árasztotta belőlem a sötét érzéseket, de azért jött a szidás, hogy nekem semmi nem jó, meg minek jöttem. Mert kötelező.
Általános után, szintén piszkáltak ("vezéregyéniségek" céltáblája lettem, amiért kitűntem a csöndességem miatt, és mert szeretek olvasni, nem cigizik, iszok és bulizok, fiúm se volt, máig nincs), de ott egy év után elmentem, mert lelkileg tropa lettem. Nem vették észre magukat, tanárok nem csináltak semmit, de azért miért nem vagyok részese az osztálynak. Ott is megkaptam az ofőtől, hogy ilyen nincs, hogy nem jövök.
Következő tanévben kezdem az érettségi előkészítőt. Előre félek, hogy már megint megkapom ezeket. Miért akkora bűn, hogy nem akarok az osztályommal együtt lenni, osztályprogramokat, miközben nem én választottam őket és csak tanulni szeretnék bejárni? Egyébként senkit nem zavarok, segítőkész vagyok és kedves, nem bunkó, csak szeretek egymagam lenni, azt meg már megelégeltem, hogy rám erőszakolják a programokat, amire ha nem megyek, miért nem mentem, nem veszek részt semmiben, ha meg megyek, miért vágok fancsali ábrázatot.
Én ki is húztam magamat minden közösségi program alól fiatalon is.
Sohasem buliztam,sosem cigiztem hiába erőltették kinálták stb. Osztálykirándulásra már középsulitól kezdve nem jártam, nem vettem részt a szalagavatós táncban, megmondtam én nem táncolom és kész, sose voltak barátaim, vagy párom, azért mert nagyon magamnak való voltam és vagyok.
Jelenlegi munkahelyemen is, én nem ünneplem mások születésnapját, nem köszöntöm nem foglalkozom ilyennekkel, nem veszek részt közösségi programokban, nem tudják telefonszámomat stb.
Szabadidőmet teljesen egyedül töltöm, van egy két ilyen 'haverom' akikkel szoktam néha irni találkozni de ritkán, nincs nagy igényem emberekre.
Kicsit nehéz így munkahelyen és életben de nem megoldhatatlan kiállok magamért ha szükséges nem tudnak elnyomni.
#10
Igen, igazad van, tényleg nem a face meg a többi a tartós barátság alapja. Hanem az egyforma érdeklődési kör és a hasonló habitus. Pontosan ezért nem tudok (és rajtam kívül sokan mások sem) barátságokat kötni az osztályban. Ha én az osztálytársaim szemében gáz meg unalmas vagyok, mert nincs xl-es körmöm és műszempilla éppíttetés helyett a hétvégéimet egy tanyán töltöm a barátaimmal, akikkel egyezik az érdeklődési körünk és tudunk egymással miről beszélgetni, nem fogok velük társalogni, mert vagyok annyira magamnakvaló, hogy nem fogok jópofizni, csak azért, hogy a méhkirálynő ne nézzen le. Szerencsére nekem elég "vastag a bőröm" hogy leperegjen a csipkelődés, a baszogatás meg a pletykák. Előbb-utóbb ráunnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!