Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Most én vagyok a szemét vagy...

Most én vagyok a szemét vagy neki kellett volna teperni, ha akar valamit (csapatmunka)?

Figyelt kérdés

Egyetemista vagyok, egy csapatfeladat van, ahol közösen kell megterveznünk egy kísérletet (online vagy offline formában) és négy emberrel dolgozom együtt.

Ebből két ember magasról tesz az egészre, a feladat kiadása óta nem láttam őket, a harmadiknak meg elég sajátos a stratégiája, nekem van egy olyan érzésem, hogy csak élősködik. (Tavaly összefogtunk, hogy 6-7 ember kidolgozza a tételeket az egyik tárgyból, ott is csak dísznek volt.)


A feladat egy részjegy, esetemben ha kettesre sikerül, akkor is 4 lesz a tárgy, egyébként meg magasról teszek arra, hogy hogy sikerül a tárgy.


Múlt héten hétfőn volt egy megbeszélés, akkor lett kiadva a feladat, hogy keressünk egy felületet most hétfőig, ahol lehet képingerrel és reakcióidő méréssel kísérletet tervezni, lehetőleg online. Kedden írtam a csapatnak, hogy keressünk időpontot a héten, amikor jó mindenkinek. A két ember magasról leszarta, ez a gyerek (nevezzük B-nek) írta csak, hogy csütörtök-péntek neki jó. Mondtam, hogy rendben, addig megnéztem a kísérleti elrendezést, hogy mit kellene csinálni és elkezdtem erre a célre ingyenes online felületeket keresni. Nem sokra jutottam sajnos... B eközben nem írt sem csütörtökön, sem pénteken, szombat este megjelent, hogy csináljunk valamit a feladattal, ő ötõst akar. Mondtam neki, hogy a szombat nekem nem jó, vasárnap délutánra találjunk ki valamit. Mondta, hogy oké, ehhez képest vasárnap este (1-2 óra körül) írt, hogy teljesen kiment a fejéből és hogy akkor *most* csináljunk valamit. Mondtam neki, hogy mire jutottam és hogy csak offline kísérletre van ötletem, ami személyes adatfelvételt igényel és én ezzel úgymond beérem, van még 3 zh-m, nem érek rá őszintén ennél jobban. Erre nekiáll hisztizni, hogy ez egy x kredites tárgy, ez a legfontosabb, én sem akarok kettest (ugye?), a másik két emberre nem számíthatunk, írjuk össze. Mondom, én megnéztem, mik vannak, holnap tudok mit mondani, ha ez nem elég, akkor majd az oktató javasol valamit, tőlem ennyi telett. Aztán csak nem értette meg, én meg elmentem aludni azzal, hogy ha annyira fontos lenne, hogy ez ötös legyen, nem most beszélnénk róla, egyébként meg miért ne foglalkozzak mással, ha másnak is minden fontosabb, mint ez?


Azóta nem néztem az üzeneteket. Nem akarok szar csapatjátékos lenni, de nekem jó a kettes, más helyett meg nem fogok dolgozni. Szerintem egyáltalán nem vette ki a részét a dologból. És ha ez így megy, kihúzom az egészet határidőig, arra meg összegányolok valamit, mert nekem így is jó.


2020. máj. 25. 09:53
 1/1 anonim válasza:
100%

És hogy mennyi ilyenben lesz még részed! :D


Az ilyenek mindig elvárják, hogy mások oldják meg helyettük a problémát, de ötöst akarnak. És szinten minden csoportba általában kerül egy ilyen személy, nem fogják belátni, hogy hibásak, de ne aggódj ez később majd még jó lecke lesz nekik az életben!


Ezt a problémát úgy próbálom kibekkelni, hogy előre pontosan kiosztjuk ki mit csinál meg. Ha valaki pedig még sem teljesítené az ilyen több fős csoportmunkáknál nekünk mindig felajánlották az oktatók, hogy ha van szerintünk olyan aki nem megfelelően látta el kötelezettségeit őt kizárhatjuk a csoportból vagy panaszt tehetünk.


De egyébként teljesen megértelek! Remélem azért sikerült a tárgy teljesítése, mert már biztos neked is vizsgaidőszak van! :)

2020. jún. 7. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!