Nektek halt már meg osztálytársatok / iskolatársatok?
Egy általános iskolai évfolyamtársam öngyilkos lett. Ismertem, emelt matekra együtt jártunk. Általános iskola végén elkezdett drogozni, valami csaj ügy miatt depressziós volt. Sokat fogyott.
Középiskolás voltam, talán az első vagy második félévben kaptam a hírt hogy öngyilkos lett. Felakasztotta magát.
Volt egy másik, akit zaklattak középiskolában. Ok nélkül ment a zaklatás, teljesen normális volt az illető. Nem bírta, egy idő után bulémiás lett, és később öngyilkos próbált lenni. Nem sikerült neki.
Iskolatársam, edzőstársam volt a fiú. 4 év volt köztünk, mikor mi 5.-esek lettünk, ők akkor ballagtak, testvér osztály voltunk, sokat láttuk őket. Akkoriban csak a nevét tudtam, később átigazolt a mi egyesületünkbe, több közös edzésünk volt, meg napi szinten láttam a pályán. Emellett ismertem a baráti körét, az unokatestvérével mi is sokat lógtunk együtt. 5 év elrepült, magánéleti és szerelmi problémákkal küszködött, egyetlen szó nélkül hagyta itt a Földet. Még a legjobb barátai, édesanyja sem tudott a szuicid jellegű gondolatairól. Könnyek, fájdalom és gyász követte az ő halálát.
Mai napig emlékszem a játékos mosolyára, önfeledt nevetésére. Örömöt vitt mások életébe jelenlétével, mint egy tündöklő csillag a sötétségben. Kegyetlen az élet!
Volt általános iskolai évfolyamtársam felakasztotta magát középiskolás korában, mert visszautasította egy lány.
Gimiben egy évfolyammal felettem járt egy lány, aki a huszas évei elején halt meg rákban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!