Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Volt olyan osztálytársatok,...

Volt olyan osztálytársatok, aki megkeserítette az életeteket?

Figyelt kérdés

Mi van vele most? Találkoztatok-e azóta?

Ha találkoznátok vele, megmondanátok neki, hogy milyen emlékeket őriztek róla? Ez elégtételt jelentene, vagy feleslegesnek érzitek?


Őszinte leszek: találkoztam az általános iskolai bully-mmal (csúfolódó, bántó, kegyetlen osztálytárs, aki állandó szekatúra alatt tartott). Én nő vagyok, ő pasi. Felismertük egymást, ő a feleségével volt, meg a karonülő gyerekükkel. Feszengve megkérdezte, hogy mi van velem azóta, miután én is feltettem ezt a kérdést neki, és röviden válaszolt. Én annyit válaszoltam, hogy mit dolgozom, és láttam rajta, hogy ideges, nehogy megjegyezze valamit a bántásokkal kapcsolatban, gondolom a jelen lévő asszony miatt. Ellenálltam a kísértésnek, rövidre zártam a beszélgetést. Ő megkönnyebbült.

A találkozó felébresztett pár emléket, és azon gondolkodom, hogyan működik ez. Ezek az emberek később más emberek lesznek? Mert én alapvetően nem hiszek abban, hogy az ember megváltozik. Ha 15 évesen még bántalmazó volt, és kegyetlen, akkor most is ott van benne szerintem.

Illetve érdekelne, később átértékelik-e a dolgokat az ilyen emberek.


Milyen élményeitek vannak és mit gondoltok?



2019. aug. 6. 09:01
1 2
 1/18 anonim válasza:
21%
Nekem is voktak ilyen osztálytársaim. Találkoztam egyszer az egyikükkel a boltban. Én épp egy sonkát kerestem, mire megszólított. Nem köszöntem vissza. Egy ideig néma csend (átfutottak rajtam a régi emlékek) és megkérdezi hogy miben segíthet, mert látja hogy valamit nagyon keresek. Nagyon meglepődtem. Utána zajlottak tovább a dolgok, kiderült hogy a bíróságon dolgozik, szóval aki régen a legeslegrosszabb ember volt, az is teljesen meg tud változni. :-))
2019. aug. 6. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
Köszi a választ! Mondjuk azt nem értem, hogy az, hogy a bíróságon dolgozik, miért jelenti azt, hogy jó ember... ebben nem értünk egyet. Én is így találkoztam amúgy ezzel a volt osztálytárssal, ahogy leírtad.
2019. aug. 6. 09:26
 3/18 anonim ***** válasza:
86%
aha az összes ilyen volt. egyikükből se lett semmi, nekem viszont vállalkozásom van és komoly karrierem. :D
2019. aug. 6. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
97%
Már azóta ki békültem vele és barátok vagyunk. Ha akarom felkereshetem. Legalább benne volt gerinc bocsánatot kért, nem úgy mint azok akik eljátszák hogy mennyire kedvesek még segítőkészek és ott szúrnak hátba ahogy csak tudnak.
2019. aug. 6. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
98%
Ovitól kezdve majdnem mindig volt egy, akinek túlzottan a mániája voltam. Az egyik gimiben konkrétan betéve tudta az iwiw falamat.
2019. aug. 6. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
22%

"bully-mmal (csúfolódó, bántó, kegyetlen osztálytárs, aki állandó szekatúra alatt tartott)"


Nem lett volna egyszerűbb magyarul leírni, mintsem egy egész soron át taglalni az angol szó jelentését?


Na de hogy ne csak letolást írjak: Igen, volt olyan osztálytársam, aki megkeserítette az életem. Szakközépben beleszerettem, ő berakott a barátzónába, majd jól kihasznált, amire én csak utólag jöttem rá. Hogy mire vitte, nem tudom. Hosszú évek után megpróbálta velem felvenni a kapcsolatot, de nem kapott tőlem semmilyen választ, és nem is fog. Ha találkozom is vele majd, akkor én nem fogok vele szóba elegyedni. Ha ő jön oda, hogy számon kérjen, akkor annyit mondok: "Te mondogattad mindig, hogy engedjem el a múltat. Tessék, megtettem."


A Te esetedben pedig a srác felnőtt, megkomolyodott. Ez így szokott lenni sokaknál, főleg mikor megszületik a gyerekük, és rájönnek, hogy belőlük is épp úgy lehet majd áldozat. Nyilván vannak olyanok is, akik felnőttként sem változnak, de szerencsére belőlük van kevesebb.

2019. aug. 6. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 Vree ***** válasza:
100%

^Akkor mondjál rá egyszavas magyar megfelelőt, ugyanis nincs. Tessék, lehet kitalálni, terjeszteni, rajta.


Én összebarátkoztam a legtöbb iskolai ellenségemmel. Amiben lehet az is segít, hogy nem neheztelek rájuk, sőt mindig megörülök nekik (a lefegyverző kedvesség szerintem jó taktika, ha túl akarsz lépni a kínos érzésen), mert pontosan tudom, hogy a legtöbben hátrányos sorsú családból jöttek, a rossz nevelés és folyamatos otthoni frusztráció, az iskolai tanulási nehézségek és tanárok általi hátrányos bánásmód állt az aggresszió mögött, az ilyet pedig az ember többnyire kinövi. Őszntén örülök, amikor látom, hogy a legtöbbjük rendbehozta az életét, az önbecsülését. Közösen “megemlékezünk” néha azokról, akiknek nem sikerült, mert bizony olyan is van, aki elkallódott, depressziós lett, öngyilkos, ilyesmi.


1-2 alak van, akikkel nemvágyom találkozni. Szegények közül érdekes módon kevesebb, ott volt két srác akik kábé javíthatatlanok, még tiniként is állatokat kínoztak, kocsit loptak, vidékre költöztek onnan kiutálták őket, visszajöttek stb. na ott az egécs család zűrös. Végül feltételezem ők is valahigy szocializálódtak és van valami állásuk, autószerelő vagy nemtom, de mivel ott egymásban erősíti a rosszat a család szerintem nem fognak soha teljesen kigyógyulni vagy csak öreg korukra.

Igazából a gazdagabb bully-jaimmal is ez a baj, csak ott már fiatalon is látszott a család hatása, hogy a nagy elvárások és nyomás miatt zakkantak meg. Csak ők valószínűleg maradtak ebben a közegben, megtartották az ellenszenves vonásokat. Ilyen oldalról ritkábban találkozom pl. spntán nagylelkűséggel, empátiával. Gondolom azt tanulták, hogy a sikeres ember az mindenkin átlép, nem baj az. Itt is valami azért néha lehozza őket a földre, pl. egy szerencsétlenebb kapcsolat, gyerek.


Megmondom mit gondolok: szerintem nyugodtan beszélj vele róla. Azért vagytok felnőttek, hogy meg tudjátok nyíltan vállalni az érzéseiteket, és valamilyen lezárást tudjatok adni a gyerekkori hibáknak. Azt midn a ketten elismeritek szerintem, hogy már nem az a személy vagytok, hanem valamivel bölcsebbek, tudtok már nevetni a gyerekkori butaságokon. Megkérdezheted, tupajdonképpen mi baja veled, lehet hogy meglep amit hallassz ha megnyilvánul, hogy mi is zajlott vele akkoriban. Szerintem jó élmény idősebben közösen visszanézni, és átértékelni a kapcsolatotokat. Megbocsájtani is, ha képes vagy rá. :)

2019. aug. 6. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 Vree ***** válasza:
100%

Egyébként leírhatom az összes bullymat mint esettanulmányt. : ) Hátha tanulságos. Egyébként mindez a fővárosban esett, nem is egy rosszabb kerületben. Én fiatalabban mentem suliba mint legtöbben, balószínűleg ezért voltam többször “célpont”


1. A csúnya lány

Nem volt valójában csúnya, inkább a folyamatos harag tette az arcát rikácsoló vénasszonyossá. Ő ugyan bántotta a gyengébbeket, de visszanézve ez valamiféle önvédelem akarhatott lenni, félelem, hogy távol tartson minden fenyegetést. Róla kiderült, ami sejthető volt, hogy otthoni erőszak volt a háttérben (valószínűleg emiatt volt a fóbia bárki “erősebbel” és a fiú osztálytársakkal szemben), és osztályon kívüli emberek őt is szívatták. Őróla annyit lehet tudni, hogy fiatalon teherbe esett, majd öngyilkos lett. Sajnálom, mert a tanárok odafigyeléssel tudtak volna tenni, hogy ne fajuljanak idáig a dolgok. Vagy ha pár évvel később történik, mert gyerekként ugye még nem látod a később nyilvánvaló összefüggéseket, evidens háttereket.


2. A lángossütő

Bandápan középső hegedűs volt, asszisztált. Sokat nem tudok róla, mert nem az én osztályomba járt. Később egy olcsó lángososnál futottunk össze, ò a pult mögött, nem nagyon akart megismerni, gondolom szégyellte a sorsát, A lángosos se perc alatt eltűnt, becsődölt. Mi lett vele, a szegénységben hogyan tartja fenn magát, nem tudom.


3.

A srác, aki általanos felső első napján próbált megverni (bár utólag úgy gondolom, nyomásra) a rangsort tistázandó. Alacsony, tömzsi srác volt, engem meg hosszú karokkal áldottak meg, úgyhogy valami polipharc-összegabalyodás lett a dologból. Később is gyakran fújt a jobb diákokra, akik “benyalják” magukat a tanároknál, amikor valami miatt elkapták,

Na vele később egyetem alatt találkoztam (szokott kullancs stílusommal vidáman ráakaszkodtam), és jót beszelgettünk, hogy hogy megy az élete, a tanulmányai. Szerintem őt szegényebb háttere, alkata predesztinálta erre a banda csicskás szerepre, amit kényszerből felvett, de szíve szerint nem választott volna, de hozzánőtt. Próbálkozott mindenféle szakmákkal később, de ritkán sikeresen. Valószínűleg a szegénység, a hátrányos külső, a megszokás túl nagy akadály, hogy kintudjon törni belőle, de bátran próbálkozik gondolom most is. Tényleg csak a legjobbat kívánom neki, mert a sors áldozata ő is, lehetetlennek találom a magam jobb hátterével haragudni csekélységek miatt. Már gyerekként is szerintem láttam és együttéreztem azokkal, akik rosszabb esélyekkel indulnak az életben. És örülök, ha támogathattam legalább annyival, hogy barátként bánok vele.


4. A nagyobb fiú

ez a srác általános alsó alatt végig szekált. Átlagos alkat, de kisgyerekként 1 évvel idősebben kvázi óriás hozzám képest, Itt is kiderült sok minden utólag, elsősorban hogy szegény cukorbeteg (már kezdetben feltűnhetett, hogy a tanárok gyakran engedik, hogy kimenjen óra alatt). Valószínűleg szomorúság, félelem nyomasztotta, az talált kiutat gyerekkori erőszakoskodásban. Egyébként kicsik nem tudják, hogy azberőszak helytelen, és talán önkéntelenül én is bosszanthattam a hülyéskedésemmel.

Nem tudom mi lett vele, a családi háttere jó volt, de az egészsége miatti másság gondolom egész életét végigkíséri. Valamiféle jó, átlagos, de szerény életet képzelek neki, esetleg családdal, de mindig kicsit elnyomott helyzetben.


5. A karatés

napköziben volt bullym ez a srác. Az a vicc, hogy alacsony és vékony volt, ráadásul tök intelligens, viszont karatézott és rosszra használta (a kisebbeken gyakorolt). Itt végül a szüleim léptek közbe, és beszéltek négyesben az ő szüleivel, amit megértett, sőt valamennyire még a szárnyaira alá is próbált venni, buzdított, hogy kezdjek én is küzdősportolni (ami mondjuk nem érdekelt, csak hogy hagyjanak békében). Na nála a szülők valójában nevelőszülők voltak, valódi szülei meghaltak, osztályt is ismételt (pedig mondom, ez egy 130 iqjú srác). Teljesen biztos vagyok benne, hogy emiatt élt át érzelmi vihart. Feltételezem, hogy később nagyon sikeres lett, az eszével és mert az új szülők igazából szerették. Ezt a rövid botlást igazából egy pillanat alatt meg lehetett vele értetni, gyanítom hogy azóta talán óvatosabb a rosszal szemben.


6. A kamionos

Langaléta, gazdag gyerek volt két osztallyal fölöttem, gyakran bántotta az iskolaudrpvsron játszó byengébbeket. Egyszer olyan erővel vágott a fejemhez egy medicinlabdát, tiszta heccből, hogy iskolaorvoshoz kellett mennem. Nem volt jele, hogy megbánta volna valaha is, hogy erőszakos volt.

Ezért nem kis elégtétel volt, hogy távolsági kamionsofőr lett a gazdag családi háttér ellenére. Izolálva másoktól, pont az amit kívántam volna neki. XD


7. A tanárkislány

Nem kimondottan bully de annak érződött? Az egyik befolyásos tanár lányaként ő volt, akivel mindig kivételeztek, aki előtt még más tanárokmis meghajoltsk, amiben csak annyi a szivacs, hogy mások, akiknek nem voltak ilyen előkelő “kapcsolatai”, a perifériára kerültek miatta. Ő mondta meg, hogy hova menjen az osztály kiránduláson, mikor legyen a korrepetálás, még az órák anyagába is “beleavatkozhatott”. Hogyan tartasz úgy fent egy osztályt, ha egy “holdudvar” tagjai (X és barátai/barátnői) kedvezményekben részesülnek, alájuk nyúlnak, míg mások folyamatosan elesnek lehetősegektől? A tanárok esetleg nem is szólnak már az osztálynak, ha már előre odaadják az osztályszínház szerepeket, az ösztöndíjakat, a verseny nevezéseket a kivételeseknek?

Róla tudom, hogy megy szépen az élete, anyámmal még fitnesz edzésekre is jártak közösen. Valószínűleg éli tovább a “sikeres” életet, ami indítást adott neki, pasija/gyereke/jól fizető állása van.


> Ami szerintem kiemelésre méltó, hogy a szegényebb oldalról mindig volt valami talán ostoba, de körülírható ok, ellenszenv, nagyon is calós sérelem. Ellenszenv a jobban támogatott, jobb hátterű, szebb/okosabb, magaarán az igazsagtalan előnnyel indulók felé. Jobb módúak, sikeresebbek közül (pl. volt nálunk szegényebb, de sikeres sportoló, ezért jó társadalmi státuszú, önbizalommal teli bully) inkàbb látom, hogy nincs igazolható ok, apró zsigeri ellenszenvet nagyít teljesen hibássága tudatában jó heccé. Előbbiekkel szemben az együttérzés a jobb fegyver, utóbbiakkal viszont be kell láttatni, ha azt hiszik, bármit megtehetnek, mert úgyis megússzák, hogy a tetteik nem maradnak észrevétlenül vagy felejtetlenül. A kulcs a kettő megfelelő arányú alkalmazása.

2019. aug. 6. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 Vree ***** válasza:
100%

8. A rossz srác

Ő volt a kijelölt rossz fiú még az osztály többi rossza között is. Rendszeresen bukásra álló, kisebbeket csicskáztató, erőszakos, nagyobb darab srác. De gyanítom, hogy valami férfias családi háttér és azért valami érzelmi stabilitást adó lehetett ott.

Összefutottunk az utcaán, rajtam még rendes ruha vagy borotválkozás sem (gondoltam leugrom nem veszik észre xD) de még csak megjegyzést se tett rá. Haverjával volt, van közös vállalkozásuk, a haver célzást tett rá, rákérdezett, hogy nagyon genya volt-e diákként. De énnazt mondtam, hogy tiniként mindenki zűrös, nem volt vele semmi nagy baj, mert tényleg így is éreztem.

Nem gazdagodott meg, maradt abban a társadalmi kategóriában, de abszolút életképes, tök rendes (gyanítom néha “gonoszka”, de messze nem felelőtlen, és empátiára képes) pasas lett belőle.



Én úgy érzem, hogy alapvetően egyik felsorolt se változott habitusában, társadalmi státuszában, de mindegyikük tovább szocializálódott (ideértve engem is), megtanulta, amit gyerekként még nem értett, hogy mi fáj másnak/miért nem szabad valamit.

Tehát én ennyiben nem értek egyet kérd.-del, mert szerintem pont ez az az egy dolog, amit mindenki kivétel nélkül idővel megtanul.

2019. aug. 6. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
61%

Off: valaki kérdezte a bully egyszavas magyar megfelelőjét. Van itt egy pár:


- Bántalmazó

- Agresszor

- Elnyomó

- Zaklató


Mind tökéletesen leírja a bully-t.

2019. aug. 6. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!