Nektek halt már meg osztálytársatok / iskolatársatok?
Nekem halt meg osztálytársam, elég megrázóo volt rémálmaim voltak utana durva volt.
De őt a rák vitte el nem a villanyoszlop.
Gimnáziumban 9 vagy 10es lehettem (5 éves kéttanyelvűbe jártam). Pár évvel fölöttem járót elütötte a vonat.
Végül nem tudtam meg hogy öngyilkosság vagy csak figyelmetlenség okozta, de egy vonatot nehéz nem észre venni.
Már 22 éves vagyok és egy volt osztálytársam leugrott egy TV torony szerűségról ha jól tudom, a lábaira érkezett és szilánkosra törte a medencéjéig minden csontját.
Az egyik lábát amputálták, a másikat le akarták, de előtte megvárták míg tudnak vele kommunikálni, hogy megtehetik-e, amit amúgy nem fog tudni használni, mert olyan szinten szilánkosra tört a medencéje, hogy soha többé nem tud sulyt rakni rá, meg persze a gerincével is történt valami, ami ahogy legutóbb hallottam még operáltak és még nem dölt el, hogy teljesen lebénul-e.
(Vagyis már valószínűleg minden kiderűlt, de azóta nem hallottam többet a dologról)
Most egyetemen meg nem tudok senkiről, pedig itt is biztosan történt már valami.
Csalánba nem üt a ménkű, ahová én jártam, ott legfeljebb baltával fenyegette egymást a két Rostás család az iskola előtt, vagy rendőr vitte el a bukott osztálytársunk, mert drogot árult.
Két olyan eset volt, mikor valaki súlyosabban megsérült az adott iskolában. Az egyik én voltam, mikor elütött egy motoros, míg a másik egy osztálytársam, akit összevertek az iskolatársak.
Egyébként nem szabad felvenni az ilyesmit, ha nem ismerted személyesen. Csak magadnak ártasz vele.
Egy közeli barátnőm testvére öngyilkos lett.
Egyetemen valaki drogtúladagolásban halt meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!