Ti is féltetek munkahelyre menni?

Anno 18 évesen:

Úgy gondoltam hogy a saját magam főnöke leszek, mert sokkal jobb vagyok az átlagnál.

Most 23 évesen:

5 éve dolgozom otthon egyedül, mélyen átlag alattinak érzem magam, nincs életem, mostanában ételem is csak szülői segítséggel. Beláttam hogy ez így nem megy, túl barátian áraztam be a szolgáltatásaimat (nem is fizettek volna többet), úgyhogy munkahelyet keresek, de nagyon félek, visszagondolva már 18 évesen is féltem ettől, csak akkor még be tudtam csapni magamat a "nem félek hanem király vagyok" mentalitással.

Mitől, miért félek?

1. Kimozdulni itthonról.

Az elmúlt 5 évben tényleg nem éltem: soha, senkivel, sehova nem mentem - leszámítva pár egyedi esetet. Idegen a külvilág, itthon jól elvagyok, én és a munka. (Csak a pénz hiányzik.)

2. A kötött munkarendtől.

Időben kelni, pihenők nélkül 8-10 órát dolgozni? Az első naptól elegem lesz, sőt már most hogy belegondolok. Itthon 10-14 órákat dolgozok, de ezt akkor teszem amikor az agyamat a legfittebbnek érzem, annyiszor megszakítva házimunkával, tanulással és edzéssel, evéssel/ivással amennyiszer jól esik. Ha úgy adódik, délután 6-kor kelek és átdolgozom az estét.

3. A munkahelyi kultúrától.

Nem ülhetek félmeztelenül, nem gondolkodhatok hangosan, nem mehetek el futni egyet ha nem fog az agyam, nem ehetek munka közben, nem olvashatok érdekes szakmai cikkeket, nem hallgattathatom el a hangos kollégát, nem tekergethetem én a fűtést/klímát, ódzkodom az iroda negyed szagától/zajától/hangulatától, engedelmeskednem kell olyan utasításoknak amiket "én jobban tudok", részt kell venni az emberi játszmákban stb. Ez nekem olyan mint másnak sötétben egy erdő közepén, egyedül.

4. Az inkorrektségtől. "Próbamunkára felveszünk egy hónapra, de fizetni nem tudunk, talán maradhatsz ha penge vagy." Az első 3-ból 2 helyen ezt kaptam, ez nem megy le a torkomon, nem tudom "betörni magamat". Ja meg a "ha nem fizet az ügyfél mert elégedetlen a munkáddal, akkor csúszik a fizud és túlórázni kell"... Ettől is kijönnék a sodromból, ha alaptalannak érezném. Meg a megkapod a százat nettóba', de bejelenteni nem tudunk egyből... Őszintén tisztelem azokat, akiket ez motivál, nagyon szeretném ha engem is motiválna, különben "éhen halok". De nem megy, én szívvel lélekkel a 300 nettós álomvilágban hiszek, pedig látom hogy irreális.

5. A kudarctól.

Sokszor hiányosnak érzem a tudásom, belassultnak az agyam, gyengének a motivációm. Hiába korrekt a munkaadóm, félnék hogy kirúg, vagy csökkenti a fizetésemet. Pl. a saját magam főnökeként azért túlóráztatom magamat ennyit, mert kirúgni nem tudom magamat, az eredmények pedig így sem elegek. És ha én már kirúgtam volna magamat, akkod mit várjak egy munkaadótól? Kirúgás... Á, szerintem fel se vennének sehova, minden álláshirdetés követelmény listájának kb. csak a felének felelek meg miközben a kiírt össszeg duplájáért vállalnám. :(

Azért fordulok hozzátok, mert ti valószínűleg tapasztaltabbak, alázatosabbak, felnőttebbek vagytok nálam. Szükségem van a véleményetekre, bíztatásotokra, kritikátokra, mert legutóbb szó szerint pánik határán fordultam vissza a munkaadó kapujából, nem tudom magamba folytani a félelmeimet, úrrá lesznek rajtam, már nem csak agyalás és átlagos szorongás szintjén. Szóval:

Ti is féltetek? Legyőztétek? Beigazolódott? Olyan, mint a biciklizés? Mit csinálok/gondolok rosszul? Illetve mit nem...