Ti is féltetek munkahelyre menni?

En a helyedben inkabb maradnek a magam fonoke, es jol araznam be a cuccaim

Hianyzik a fenenek egy kiegett fonok meg bunko munkatarsak

Udv 25F , "magam ura"

Nem derül ki az írásodból, hogy mivel keresed a kenyeredet.

Egyébként arra nem gondoltál, hogy elsősorban inkább külföldi munkákat kéne vállalnod? Itthon megy a fillérbacás, és ez mindenhol megjelenik.

Nem ajánlom, hogy dolgozni menj mert ott végleg megölik a kreativitásodat. Legalábbis nekem ez a személyes tapasztalatom. Munka mellett még így is csak itthon tudok érdemi kreatív munkát végezni, bent ez lehetetlen. Leginkább a hangoskodó munkatársak és a munkahelyi játszmák miatt. Pedig csak hárman ülünk általában az irodában...

A kreativitás is munkahely függő. A munkaidőm minimum fele arról szól, hogy jön valami nem várt probléma, amit meg kell oldani, gondolkodni kell, átmeneti megoldást kiagyalni és a végleges megoldást keresni. Szóval azt nem mondanám, hogy az önállóság és kreativitás elveszik, bár tény, hogy üzemeltetési szinten olyan túl nagy kreativitást nem igénylünk. Mivel fiatal vagyok, nekem még küzdelem mindennap, de én ezt élvezem.

Az első 1-2 hónap volt nehéz, amíg nem tudtam mivel kihez tudok fordulni, ki miért is van a cégnél, milyenek a viszonyok. Most is rengeteg kérdőjel van bennem, de könyörgöm... Fiatalok vagyunk, senki nem születik azzal a tudással, amit egy-egy munkahelyen elvárnak (főleg hogy mindenhol más az elvárás), ki kell tapasztalni, hogyha kérdésed van, akkor ki tud segíteni és ki az aki szívesen is segít.

Az ember hibázik olykor igen és a következményeit is viseli, ez van. Ez bárhol előfordulhat. A kötöttség megszokása szintén egy-két hónapot vett igénybe kb. Egyébként olyan pörgős a munkahelyem, hogy brutál gyorsan elszáll a 9 órás munkaidőm.

Szerintem pozitívumot keress, ne csak a negatívumokat lásd. Pl. most beismerten nem megy jól a vállalkozásod. Mi lenne, ha ennek megfelelő munkahelyet keresnél, ott beleásnád magadat a szakmába, rengeteget tanulnál, fejlődnél, nem csak a saját munkád során, hanem másoktól is érdeklődhetsz, segítséget kérhetsz!? Néhány év múlva ismét megpróbálkozhatsz a saját vállalkozással, csak egy komolyabb szinten. Ha átmenetinek tekinted a munkahelyedet, az is segíthet, csak ezt ne oszd meg senkivel!

Én pánikbeteg vagyok, mellette egy kis szociális fóbia, korábban rettegtem emberek közé menni, így az első munkahelyem nekem is nagyon nehéz volt, főleg ahogy előttem is írták az első 2-3 hét. Utána megszoktam és az embereket is, mert furcsa véletlen, tényleg nem nagyon megyek emberek közé, de a belvárosban kaptam melót, ahová metróval kellett utaznom a csúcsban, iszonyat nagy tömeg, plusz maga a meló kereskedelem volt, szóval csak emberekkel voltam körülvéve. Megszoktam, megszerettem és segített valamennyire legyőzni konkrétan saját magam! :-) Most egy kis magyar cégnél vagyok asszisztensi pozícióban és szeretem. A főnököm nagyon szigorú, de a munkatársak jó fejek, az ügyfelek is nagyon kedvesek, így ez kompenzálja a szigorú főnököt. :-) A kötött munkaidőt, a korán kelést sem nehéz megszokni, egy idő után totál átáll a szervezeted. Ez a legkisebb, ami miatt aggódnod kellene..

Egyébként meg ez az élet! El kell fogadnod. A suliban is időre mentél, meg volt szabva hány órád volt, nem ehettél csak szünetben, követned kellett a tanár utasításait, akkor azt sem bírtad? Oké, hogy nem akarsz beállni te is a sorba, mert én is mindig ezt mondtam, hogy remélem sose kerülök be abba a mókuskerékbe amiben látom az embereket minden nap, de "felnőttem" és rájöttem, hogy ahhoz hogy a saját lábamra álljak és végre elindítsam magam az úton, igen is menni kell minden nap és csinálni kell. nem élősködhetek a szüleimen, hiába szeretnék, nem fair dolog. Szerintem ezt kellene neked is belátnod, te magad mondtad, hogy amivel foglalkozol nem jövedelmező, hát akkor nosza rajta, indulj el végre. Ha pedig tényleg sokkal jobb vagy az átlagnál, hidd el, értékelni fogják. Csak a kezdet nehéz, az első lépések, aztán te is kiteljesedsz majd. Én tudom miről beszélek, mert én is végig jártam az utat és lám, jó helyem van, élvezem amit csinálok és élem a kis életem, pedig fiatalabb vagyok, mint Te! :-)

Ha gondolod írj privit, szívesen beszélgetek!

21L

A szívemből beszélsz, kérdező!

Pontosan leírtad az én gondolataimat, félelmeimet is, csak én nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy önállósodjak.Vannak ugyan ötleteim és van tehetségem is bizonyos dolgokhoz, amivel esetleg mehetnék valamerre, csak még fogalmam sincs, merre induljak, hogy abból pénz is legyen.

Arra nem gondoltál még, hogy esetleg valami hozzád hasonló affinitású emberkével összefogj és együtt csináljátok az üzletet? Persze otthon, amolyan baráti összefogásban? Két kéz többet fog és talán több pénz is jönne, meg az ötleteket is könnyebb lenne összedobni.

Én nem vagyok már tini, de ahhoz még nem nőttem fel és szerintem soha nem is fogok, hogy valaki másnak a dirigálását elviseljem, meg az akárhány órás bezártságot, összezártságot idiótákkal, akiknek a hülye játszmáit nézhetem.Már volt pár munkahelyem, jól "bevásároltam" velük, mondhatom! És egyre jobban meggyűlöltem a munkahelyi közösségeket. Nekem azért muszáj, mert van gyermekem, kell a pénz, de hányingerem van ha csak rágondolok, hogy ezt újra végig kell csinálnom valahol.Egyetlen munka van, amit el tudnék talán viselni valahogy: ha egyedül lennék, legalább kollégám ne legyen és ne lássam a főnök pofáját minden nap.Mert ha nincs aki beugasson, akkor valahogy eldolgozgatok.Meg ne kelljen unatkozni, inkább legyen mit csinálni, úgy jobban telik az idő.Elviselhetetlen számomra, mikor tétlenül egy rohadt, idegen helyen arra kell gondolnom, mi van otthon? Mikor indulhatok már haza? Napi fogság, napi börtön.Belebetegszem a gondolatába is.