Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mit tennétek egy dolgozóval...

Mit tennétek egy dolgozóval akiről kiderül hogy az elmúlt négy év összes betegállománya 100%-ban kamu volt?

Figyelt kérdés

Rövidre fogva egy munkatárs, aki évek óta ott dolgozik és évek óta azt csinálja, hogy betegállomány 1-2 naposak, periodikusan. Ordít róla hogy nem beteg, mert senki se beteg minden 2. héten menetrend szerint. Egyik nap még semmi baja, másnap már olyan beteg hogy jönni se tud, aztán még egy nap és kutya baja. Ez megy évekig.

(A nagyokosok megjegyzik majd hogy lehet ilyen betegség gyógykezelés, nos olvassanak tovább).

Nem részletezem a körülményeket, de kiderült: az illető munkatárs egyetemre járt (levelező) és az összes „betegsége” egybeesett az egyetemi tanítási napokkal és a vizsgákkal. A főnök benn volt az egyetemen, egyeztetett, és kiderült: 100%-os az egyezés. Az összes betegsége egy egyetemi program.


Na most, a jog ismer olyan esetet hogy táppénzcsalás. Ez bizony az. Itt bizony felelős az illető „beteg” és az orvos is aki kiadta a papírokat.

Ebből kőkeményen BTK-n alapuló peres eljárás lehetne, nem is kéne más, csak továbbítani az esetet a NAV-nak (jövedelmet érintő járulék miatt) és a TB-nek, aki aztán bevonná az orvosi kamarát, az orvos is a beteg is menne bíróság elé, az orvost eltiltanák hivatása gyakorlásától stb stb pénzbeli kemény büntetések.


De nem ez a kérdés. Vajon a főnök mit tegyen a dolgozójával? Azzal a dolgozóval, aki éveken keresztül kétheti rendszerességgel kőkeményen átb***szta? Mi legyen azokkal a dolgozókkal akik éveken keresztül pótolták a kieső kollegát és túlóráztak miközben ez a paraszt meg kamu betegséget jelentett?


Mi lenne ha a kollegák azt mondanák hogy rendben én 4 éven keresztül túlóráztam helyetted, 4 év alatt mondjuk 300 órát (300 óra per ember és nem összesen) ezt most szépen visszaadod?

Vagy ha ez nem működik akkor szépen fizeted? És akkor még örülj hogy nem a fejed verjük szarrá, hanem beérjük ennyivel?


2015. szept. 18. 07:28
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
91%
Ha bizonyithatoan kiderul akkor kirugnam mivel ilyen munkaerore nincs szükség... De ez sajnos nem bizonyítható hiába furcsa...
2015. szept. 18. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
67%

1. Bizonyítani nem lehet, ezért értelmetlen a kérdés.


2. A fönök szégyellheti magát, ha ennyire akadályota a dolgozóit, hogy nem biztosítja neki a továbbtanulás lehetöségét.


3. A fönök szervezési képessége igen rossz, ha nem tudja úgy beosztani a munkát, hogy a tanuló munkatárs ne éppen akkor legyen benn, amikor az oktatáson kell lennie.

2015. szept. 18. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 A kérdező kommentje:

De ez sajnos nem bizonyítható hiába furcsa...



Már hogyne lenne bizonyítható. Az egyetemi vizsgákról vizsgajegyzőkönyv készül mely hiavtalos okirat. Bizonyítható hogy a munkaképtelen beteg a betegsége alatt a lakhelyétől kb 150 km-re tartózkodott egy egyetemen és tól ig vizsgázott. Hidd el, ebből börtön is lehetne orvosnak is "betegnek is".

2015. szept. 18. 07:41
 4/22 anonim ***** válasza:
100%

Milyen oktatáson vett részt, a cégnél felhasználható a tudása? Miért nem kötöttek vele tanulmányi szerződést?


Nektek meg mért fáj annyira, hogy benne van annyi, hogy képezze magát azért, hogy ne a sz.rt kelljen lapátolnia kutyaf.ngért? 4 évig kibírta a cég a kétheti egy nap kiesést - mellesleg nem értem, hogy nem tűnt fel ez senkinek ennyi ideig -, a túlórátokat meg kifizették. Akkor meg mi a túró bajod van? Ha van esze, úgyis le fog lépni onnan, márpedig úgy tűnik, NEKI van esze.

2015. szept. 18. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%

A munkatárs nem reménykedett abban,hogy tanulmányi szerződést kötnek vele.A felsőoktatásban a iskolában töltött napokat ha az iskola igazolja,akkor az nyugdíjazásba nem számít bele és a társadalombiztosítás sem jár azokra a napokra!

A kérdésedet olvasva azt hittem valami alkoholista van a dologban,de hál Istennek egy normális ember!

A cégnek is jól jön a tanult ember ugye?

A kolléga rá volt kényszerítve a cselekedetre.

Én nem bántanám,nem jelenteném fel,nem büntetném a tanuló kollégát!!!

2015. szept. 18. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 A kérdező kommentje:

Na akkor néhány dolog.


-, a túlórátokat meg kifizették.


Hol élsz te? Dehogy fizették. A túlóra nálunk isten fizesse meg alapon megy.


2. A fönök szégyellheti magát, ha ennyire akadályota a dolgozóit, hogy nem biztosítja neki a továbbtanulás lehetöségét.


Már miért biztosítaná a cég egy olyan továbbtanulás lehetsőégét amely képzés a cégnek nem kell? Tán egy kertész ha állatidomárnak tanul a cégnek fizetnie kell az állatidomár képzést? De muiért tenné? neki nem kell idomár.


A cégnek is jól jön a tanult ember ugye?


Attól függ mit tanul. Az előző példa: ha akertész idomárnak tanul az a cégnek nem jön jól.


hogy a tanuló munkatárs ne éppen akkor legyen benn, amikor az oktatáson kell lennie.



Oké. Akkor én is meg az összes ember elmegy tanulni és a főnök lesz szíves megoldani hogy midnen nap egy tucat ember hiányzik kiitt tanul ki ott. Elvégre ha egynek szabad szabad az összesnek nemde? Hiszen az az egy se több mint a többi.


Egyébkétn: van alapszabi. Az 20 nap/év. Mivel tan szerz nincs így a dolgozó ha korrekt és nem egy hazug patkány akkor lesz szíves a szabija terhére megoldani. Ja hogy ehhez kevés a 20 nap? Hát szar ügy.



Szóval akkor hogy is van az hogy én pl éveken keresztül órákkal később mehettem haza a gyerekemhez hogy más b****sza a rezet?

De semmi gond, összeszámoljuk a túlórákat és hajrá! Ezentúl a munkatárs marad benn heylettem órákat persze ingyért ahogy én tettem-jó lesz így? Van ellenvetés?

Ha fizeti nekem a túlórákat amit heylette dolgoztam és töltöttem benn?

2015. szept. 18. 08:08
 7/22 anonim ***** válasza:

Nem egészen értelek, hogy mit akarsz a kérdéseddel elérni.


Az kiderül, hogy nem te vagy a főnök, és az is, hogy játszotok a gondolattal, hogy fel lehetne jelenteni, de ezt eddig nem tettétek meg, vélhetően ezután sem fogjátok, főleg, mert nem a te ügyed, mivel te is csak beosztott vagy.


Innentől mit remélsz a GYK-tól? Én például kirúgnám az ilyen alkalmazottam (igaz, nekem nem kellene 2 év, hogy feltűnjön), de ezt hiába tanácsolom neked, te nem vagy abban a helyzetben.

Értelem szerűen a túlórákat sem fogja neked senki visszaadni, tehát ezért is kár puffogni.


Egy szó mint száz, a feszültség levezetésen kívül tök mindegy, hogy mit mondunk, mit lehetne tenni, te úgysem fogsz semmit.

2015. szept. 18. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
100%
Én a beosztottamat elengedem suliba, örülök neki, hogy van annyi kitartása, hogy meló mellet suliba járjon. Amúgy ha van orvosi igazolás sok mindent nem lehet tenni, mert azt a bíróság el fogja fogadni. Az, hogy pont egybe esett a sulinapokkal, vizsgákkal egy dolog, az nem bizonyíték, az hipotézis. Van a jog, van a bíróigyakorlat. Ha lenne is peres eljárás, meg orvosi kamarával, az hosszú évek. Bár kizártnak tartom, hogy ez eljutna odáig, az orvost meg nem tiltanák csak úgy el. Bizonyítás nem mindig olyan egyszerű ám. Ennyiből szerintem nem állna meg a tápénzcsalási vád. (jogi gyakorlatban). Hétköznapokban ez emberileg mennyire elfogadható az más kérdés.
2015. szept. 18. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:

"Egyébkétn: van alapszabi. Az 20 nap/év. Mivel tan szerz nincs így a dolgozó ha korrekt és nem egy hazug patkány akkor lesz szíves a szabija terhére megoldani. Ja hogy ehhez kevés a 20 nap? Hát szar ügy.


Szóval akkor hogy is van az hogy én pl éveken keresztül órákkal később mehettem haza a gyerekemhez hogy más b****sza a rezet? "


Hát ez is szar ügy. Te választotad a családot, a munkahelyed. Gondolom elég fiatalon. Más meg azért ne tanuljon vagy jusson előre az életben? A bíróságon meg az nem bizonyíték, hogy a vizsganapok dokumentálva vannak a suliban. Kettő az orvos nem csak olyanért vehet táppénzre, mert otthon kell feküdni, lehet, hoyg egy csomó kivizsgálásra kell járni, vagy olyan kezelésre ami pár óra, de időpontos stb, és az nap attól még a strandon is heverészhet. Ezt a bíróság kiröhögi kb.

2015. szept. 18. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
86%
Fönököd lennék, Téged küldenélek el ezzel a hozzáállással. Amúgy miért is nem mész magadtól? Mondjuka mai világban nem tudom hol találsz olyan normálisabb munkahelyet, ahol valaki nem jár továbbképzésre, fősulira stb. meló mellett. Szeritnema kórházakban mi lenne, ha az orvosok , ápolók ahol évi kötelező x továbbképzés van, és ha az a kredited nincs meg akkor lehet melód sem. Ott is hőbörögnek szerinted, hogy most helyette x órát melózom ingyen.
2015. szept. 18. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!