Igaz, hogy a munkáltatók manapság külső és nem tudás alapján válogatnak? Nem szánalmas ez? Ismertek olyan embert, aki fotó nélküli önéletrajzzal nyert felvételt?
Igen, sajnos ez a rideg valóság.
Persze, jobb helyeken azért felmérik a jelentkező tudását, például amikor egy programozó állásra pályáztam, az összes jelentkezővel megoldattak egy (tekintélyesen bonyolult) feladatot, és az alapján dőlt el, hogy kit vesznek fel.
De főleg olyan munkakörökben, ahol nem létfontosságú, hogy a legeslegjobbat alkalmazzák, bizony a külsőségek alapján fognak szelektálni.
Látogass el pár önéletrajzi tanácsokat adó weboldalra, és meg fogsz döbbenni, hogy milyen tanácsokat adnak, és hogy a tapasztalatok alapján mik alapján szelektálják a jelentkezőket. Még az is számít, hogy milyen sorrendben írod le a végzettségeidet, vagy hogy mit emelsz ki, pedig ennek aztán végképp semmi köze a szakmai rátermettséghez.
"És ha első benyomásra valaki nem születik szépnek, akkor nem kap munkát?"
De, kaphat. De nyilván sokkal jobb esélyekkel pályázik az, aki szemre szimpatikusabb a főnöknek/HR-eseknek, még akkor is, ha amúgy kisebb a tudása.
Továbbá sajnos az is igaz, hogy a protekció nagyon sokat számít. Tudod, a főnök haverjának a gyereke mindig elsőbbséget élvez.
"Nem hiszem hogy naponta többszáz igénytelen "unszimpatikus" ember jelentkezik az állásokra."
Nem. De elég, ha egy olyan van, aki kinézetével és/vagy stílusával bevágódik a munkáltatónál.
"A normális munkáltató azzal szeret dolgozni, aki kompetens"
Csak sajnos kevés az előrelátó, értelmes, normális munkáltató.
"mi az apjuk kínjára olyan válogatós a magyar munkáltató, hogy lassan már fótó portfóliót is elvár az önéletrajzhoz?"
Láttam én már álláshirdetést, ahol a betanított péktől motivációs levelet kértek.
"A szánalmas kis minimálbérért nem mindegy, milyen kinézettel güriznek neki?Ideje lenne már elgondolkozniuk magukon!"
Tudod, ők megtehetik. Erőfitogtatásnak jó, hogy megmutassák már az elején, hogy bármit megtehetnek.
De a kedvencem szokott lenni, amikor közlik, hogy a munkakörhöz "túlképzett" vagyok. Persze, mert nyilván ha diplomám van, onnantól már nem tudom ugyanúgy kisütni azt a kenyeret, mint a diplomám megszerzése előtt.
"A dolgozó is ember ám!Neki sem mindegy, milyen a főnökről a benyomás."
Ez igaz, viszont tudod, hogy megy ez? Ameddig mindig van, aki az adott állásra jelentkezik, addig a dolgozó "eldobható". Jelentkező meg mindig lesz, még a legmegalázóbb munkákra is, ameddig a gazdasági helyzet ilyen siralmas.
"tény, hogy egy foto is sokat elmond"
"Én sem vennék fel fotó vagy személyes találka nélkül embert."
Személyes találkozás nélkül nem is szabadna. Egy szakmai kérdésekkel megtűzdelt állásinterjú tökéletes módja a megfelelő jelölt kiválasztásának.
Viszont az, hogy egy kép alapján már egyből a szemétben landoljon az önéletrajz?
Persze, egy fotó is sokat elmond. Csak épp arról nem mond semmit, hogy a jelentkező szakmai tudása milyen.
"Egyszerűen mindenkiről azt feltételezik hogy már öreg és gyenge"
Ezt hívják előítéleteknek.
"És akkor az is dögöljön éhen, aki fiatal, idős, cigány, vagy sebhely van a kezén, vagy tetoválás a karján..."
Üdvözöllek a magyar valóságban.
Bizony, így megy ez. Ha a haver gyereke/jóismerőse vagy? Fel vagy véve! Ha jól tudsz nyalni, és pofára szimpatikus vagy? Fel vagy véve! Ha mély dekoltázsú, akármikor megd*gható nő vagy? Fel vagy véve! Ha egy baleset miatt sebhelyes az arcod? El vagy utasítva. Ha rondának születtél? El vagy utasítva. Cigány vagy? El vagy utasítva. Teljesen mindegy, hogy egyébként milyen munkaerő lenne. A munkahelyek zöménél a felvétel a külsőségeken dől el.
"lazán ki lehet szûrni azokat, akiknek már a vörös orrán látszik, hogy alkoholisták"
Ha tudnád, hány embernek van "alkoholista orra", miközben legfeljebb csak születésnapkor meg szilveszterkor néz a pohár fenekére. És ugyanakkor hány olyan van, aki külsőre teljesen normális, józan életű embernek tűnik, közben meg már délben azt várja, hogy mikor ér véget a műszak, csak hogy rohanhasson piálni.
"ki lehet szûrni az írástudatlanokat", pontosabban azokat az írástudatlanokat, akik nem mást kérnek meg arra, hogy pötyögjék be azt az e-mailt. Továbbá kiszűrted azokat, akiknek nincs számítógépük/internetük (ez azért főleg 30 fölött nem annyira ritka), és ugye tény, hogy a kőműves munkavégzése leginkább a helyesírástól és a fogalmazási készségtől függ. Mi más lehetne a legfőbb szelekciós szempont, mint hogy hogy ír?
"azokat, akiknek a szeme sem áll jól" Üdvözöllek az előítéletesség szentélyében!
"nehogy azt mondjátok, ha hatalmatokban állna megválasztani a munkatársaitokat, akkor, nem a szimpatikusabb embert választanátok..."
Igen, felszínesen, első körben, ha nem tudnék róla semmit, valóban szívesebben venném körbe magam szimpatikus emberekkel. De ha egy kicsit túllépek ezen az ősemberi szinten, akkor inkább már olyannal dolgozok együtt, akivel produktívan együtt lehet működni, és akinek a munkájában lehet bízni.
"Csak azt nem értem, ilyen ostoba emberek hogy válnak munkáltatóvá?"
Jó helyre született, jó felmenőkkel, jó anyagi körülmények közé, és jól tudott nyalni.
"De nem is csodálkozom, hogy nem alkalmaznak téged, hiszen teljesen látatlanul, egy fórumon keresztül képes vagy, gusztustalan, modortalan képet festeni magadról, így aztán képzelem, milyen idvarias és szimpátia keltõ lehetsz élõben..."
Bagoly mondja verébnek...
nem egyszerû kõmûvesek vagyunk, a cég amelynél társvállalkozó vagyok, velencei vakolatokat, medencéket, különleges díszítõ elemeket, volt már rá példa, hogy aranyberakásos tükröt építettünk be a falba, nem szegény embereknél dolgozunk, csak olyan embert alkalmazhatok, akiben 100% ig megbízhatok. Igen tisztában vagyok vele, hogy egyéb egészségügyi dolog is okozhat vörös orrot, valamint, hogy az emaillel leginkább a 30 feletti korosztályt szûrjük ki, itt jön képbe az elsõ válaszom, az elsõ benyomás. Ez nem is véletlen, mivel ebben a szakágban rengeteget kell még tanulni, és a 30 feletti kõmûvesekbe, burkolóba stb már olyan szinten rögzült a szakmájuk, nem szeretjük átképezni az embert sokkal egyszerûbb egy fiatalt a 0ról tanítani.
Nem ârt nálunk a társalgási szintü angol/német tudás sem... pedig "csak" kõmûvesek vagyunk... természetesen nem csak a külsõ alapján döntünk, de az elsõ amit látsz, egy emberbõl, az bizony a külsõ... És itt nem csak a kinézetre kell gondolni, hanem a teljes megjelenésed, viselkedésed, beszédstílusod stb stb
bagoly mondja verébnek :D igen tisztában vagyok vele... csak, hogy én nem sírok, hogy nem alkalmaznak mert egy rusnya dagadt agyontetovált állat vagyok, hanem kimentem külföldre, kitanultam egy szakmát, amit itthon szinte senki nem mûvelt, majd építettem rá egy jól jövedelmezõ válallkozást.
De tudom, egyszerûbb ülni a seggünkön és másokat hibáztatni amiért nincs munkánk... de tenni ellene... az büdös
Simon Belmont köszönöm a részletes választ, bár sajnos ez sem olyan, amit szívese hallanék. Csak azt nem tudom akkor mit tegyek. Mert ha mindenki rálicitál a pucsításra, akkor a következő helyemen csak egy eldobható tárgy leszek.
Abban meg egyetértek, hogy nem mindenki alkoholista piros orral, pl nagybátyám nem iszik, mégis piros az arca meg az orra érbetegség miatt...
Kedves kerdezö, azert kell a fenykep, mert egy kiirt allasra jobb esetben eleg sok jelentkezes erkezik. Ezeknek egy bizonyos szazaleka rögtön kuka, es nem azert, mert nem eleg szexi aki a kepen van, hanem mert pl. partyfotot, bikinis kepet, tesznek fel, illetve ugy neznek ki rajta mint valami elitelt. Aki erre sem igenyes, az kb. mindegy milyen vegzettsegü, ez is intelligencia kerdese...
Illetveaz emberek szeretnek arcot tarsitani egy öneletrajzhoz, e-mailhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!