A munkatársaim disznónak hívnak, és röfögnek ha a közelükbe megyek. Mégis mit csináljak velük? L

Hónapok óta, mióta betettem oda a lábam, úgy fogadtak hogy gyűlölnek. Nem kérdeztek semmit, nem adtak esélyt hogy megismerjenek, hogy bizonyítsak, egyszerűen utálnak a semmiért. Vagyis amiatt, hogy protekciós vagyok(úgy vettek fel, de azóta a munkába semmi előnyöm nincs velük szemben) hogy saját autóval járok dolgozni lány létemre, és hogy mindig sminkelem magam úgy járok be, meg azt mondogatják hogy ilyen végzettséggel mit keresek köztük. Szóval hónapok óta, nap mint nap, pletykálnak rólam, már olyan híreket terjesztenek ami rossz fényt vet rám szinte az egész városban, és közbe nem is igaz. Minden napom úgy tellik, hogy bemegyek, köszönök, de vissza sem köszönnek, rámcsukják az ajtót ha látják hogy jövök mögöttük, a folyosón nekem jönnek, egész nap olyan stílusban beszélnek velem mint valami féreggel, a kedvenc mondataik: "nemigaz hogy ezt sem tudod megcsinálni te szerencsétlen" "mit vársz tőle szőke". Ezen kívül a munkámban is akadályoznak direkt, amin jó nagyokat röhögnek. A műszakvezetőt meg nem érdekli, valószinűleg mellettük áll azért nem tesz semmit. Ezen kívül most az új szokásuk, hogy disznónak hívnak, így szólítanak, és ha elmegyek mellettük akkor röfögnek. Ezt azért mert van rajtam kb 10 kiló felesleg, mindig is volt, tehát már így mentem oda dolgozni. És ezt 25-40 éves felnőtt emberek csinálják velem amiket leírtam, köztük férfiak is ugyanúgy, egyáltalán nincs bennük alapfokú tisztelet, amit legalább azért meg kéne adniuk mert nő vagyok. Szerintem ha valami balhé lenne meg is ütnének simán, ezt nézem ki belőlük. Amúgy egy gyárról van szó, és a munkatársaim nem kisebbségiek. Megpróbáltam már mind a két módszert a helyzet kezelésére, de ha hallgatok és úgy teszek mintha meg sem hallanám észre se venném őket, akkor is folytatják ugyan úgy. Ha belemegyek a veszekedésbe, akkor meg rögtön oda csődül mindenki a kiabálásra, és beszállnak a vitába engem eltiporva, hogy én fogjam be mert itt senki vagyok. Esélyem sincs 50 ember ellen úgy érzem. Barátkozni nem tudok senkivel, az elején még próbáltam, de nem nyitottak felém. Csak 2 ember van aki hozzám szokott szólni normális hangnemben, ők idősebb bácsik. Az egyetlen megoldás a felmondás, én is arra a napra várok amikor végre megtehetem, de egyenlőre lehetetlen, mert nem vesznek fel sehova hiába próbálkozok, pénz nélkül az utcára kerülni pedig nem akarok. Nem segít, támogat senki anyagilag ha felmondok. Már 5 hónapja húzom, de már nem sokáig bírom, már öngyilkosságra is gondoltam, ha nem oldódik meg a helyzet és nem tudok felmondani. Pedig nem vagyok egy ilyen típus, de most életemben először megfordult a fejemben.