Volt már nagyon ciki-kínos állásinterjútok?

Volt! :D

Nem is igazán állásinterjú, de talán ebbe a kategóriába tartozik. Azt hazudtam hogy tudok pénztárgépet kezelni (úgy voltam vele hogy majd beletanulok), és... elém raktak egyet, hogy szedjem szét. Hát én így kisétáltam :D

Egyszer veletlenul rossz hirdetesre kuldtem el az oneletrajzomat, azt hittem egy vezetoi allasra jelentkezem, de e helyett valami call center-be sikerult "ugyfelkapcsolattartonak". Boldog voltam amikor behivtak, mondtak hogy ugy keszuljek hogy tobb koros lesz az interju, mondtam hogy ez egy ilyen pozicional termeszetes. Mar ott fura volt hogy erre felhivjak a figyelmemet, meg a lany aki hivott is eleg sokat ertetlenkedett hogy miert is kerdezek en annyit.

Eljott aztan az interju napja, en oltonyben, lakkos-makkosban odamentem a legjobb formamat hozva, erre mondtak a recepcion hogy menjek be ide meg oda, hogy a tobbiek mar ott varnak. Furcsa volt hogy tobbiekkel egyutt kell interjuzni, ilyen allasok tekinteteben ez elegge szokatlan. Gondoltam majd elobb-utobb csak kiderul hogy mi a helyzet. Bementem a terembe, ahol mindenfele szedett-vedett emberek voltak (felreertes ne essek, nem nezek le valakit azert mert dolgozni akar, a szedett-vedettet a kinezetukre ertem), nem hogy oltony, de sokakon meg tiszta nadrag sem volt. Bejott a "fonokasszony" aki azonnal kiszurt es megkoszonte hogy ilyen szepen feloltoztem. Mondtam hogy reszemrol ez alapkovetelmeny egy vezeto beosztasnal. Kis ertetlenkedes, sugdolozas, rohogcseles, mire mondta erre a holgy hogy itt valami tevedes lesz, mert itt call centerbe keresnek telefonos ugyintezoket, es hogy szerinte en valami masra akartam jelentkezni. Mondtam neki hogy igen ez igy van, es hogy sajnalom hogy ez nem derult ki elobb es itt raboljuk egymas idejet. Mondanom se kell, eleg sietosen tavoztam, mindenesetre borzasztoan ciki volt.

Akkora galambot eresztettem , hogy meg kellett emelkednem, hogy kiférjen.

Nem tudta a hr-es hogy miért emelkedek, mondom neki egy kicsit szokott fájni a hasam, és ez segít...ott már nem bírtam tovább.

Egy hatalmasat fingtam, azt mondta , miután futva ment ki, h mindjárt visszajön.

aztán vmi irodistát küldött, aki azt mondta, h majd értesítenek...ha van vmi...ez 2 éve volt.

Ennél cikibbet nem lehet elképzelni:

http://www.youtube.com/watch?v=ynvKWYvyCqw

Nem volt annyira ciki, de olyan jókedvű laza ember volt az interjúztató (főnök) hogy nem bírtam abbahagyni a röhögést. Így jött ki az ideg. Mindenre mondtam valami vicceskedőt, ha ő valami humorosat mondott de annyira azért nem, rám jött a röhögő görcs :D

Mondta, hogy nagyon jópofa vagyok, és szívesen felvenne, csak nem vagyok a munkára alkalmas (tényleg nem voltam, jutalékos volt, nekem meg az első dolog volt közölni, hogy jutalékosba nem megyek bele).

Fiatal, pályakezdő létemre eléggé tutymuty férfi vagyok… :-( Azt vettem észre, hogy ezek nem is rólam akarnak megtudni dolgokat, hanem a szüleimről. Ilyeneket kérdeztek például, hogy mit szóltak a szüleim a jelentkezésemhez. Ennél a kérdésnél megálltam egy kicsit, hiszen éppen akkor vettem észre, hogy a légkondicionáló a sarokban levő filodendront úgy lebegteti, ahogyan a Duna lebegtette a dinnyehéjat József Attila versében. Becsuktam a szemem: „ó igen, locsog a felszín, hallgat a mély”. Majd mikor a nevemet mondták, felrezzentem, s egy barokkos körmondatban elmondtam nekik, hogy a szüleim támogatnak, mindenben. Más helyütt egy bankigazgató azt kérdezte, hogy az édesanyám nem akart-e lebeszélni a bankszektorban történő munkavállalásról. Hát hívják be ezek akkor a szüleimet! Egy harmadik helyen azt mondták, hogy jó lenne, ha önállóvá válnék, s nem a szülői támogatásra hagyatkoznék. Ezzel egyidejűleg felajánlották, hogy legyek vállalkozóként a biztosító társaság „pénzügyi tanácsadója”, ahol fizetésben „határ a csillagos ég”. Nehezen tudtam válaszolni, hiszen a lemenő Nap üvegfalon bejövő fénye pont úgy tört meg a rozsdamentes acél liftajtón, ahogy azt Tóth Árpádnál olvashatjuk… De aztán replikáztam az intim-pistáskodásukra: „Jól esik az előrágott falat édesanyám sűrűn szövött szoknyája alól, csak innen valóban nehezen látni a jövőt. Annyit azért látok, hogy jelentkezésemet vissza kell vonnom. Köszönöm a lehetőséget!”

Ezt leszámítva mindig diplomatikus voltam, nekem elhiheti. Pedig nem volt könnyű! Volt, aki megjegyezte, hogy látszik rajtam, hogy meg akarok felelni. Jön olyan is, aki nem akar? Egy ízben kizavartak az állásinterjúról („Akkor ezt most fejezzük be!”). Pedig csak annyit mondtam, hogy nem szeretnék adminisztrátori pozícióban dolgozni. Faragatlanságára megpróbáltam illedelmesen felelni („További sok sikert kívánok a jövőre nézve Önnek!”), de addigra már félig rám csukta az ajtót, s hívta a következő jelentkezőt. Ezek olvashatnának egy kis Krúdyt. Mi ez a görcsösség az emberekben?

Mára már kártyázni tudnék a sok összegyűjtött névjegykártyával az unokaöcséimmel. Mindig, mikor megyek Pestre interjúzni, visszaszólok még a szüleimnek az előszobából: indulok, hozok nektek egy kis darab papírt egy vadidegentől. Minden interjún elmondom a betanult szöveget: tetszik az állás, nagyon ez a terület érdekel… Már egyszer, midőn majdnem azt mondtam, hogy már az anyám méhében, csontjaim formáltatása előtt az order to cash managementtel való foglalkozás volt az álmom egy shared sevice center 10-ik emeletén, mikor eszembe jutott, hogy ez éppen egy teljesen más pozíció. Így megy ez, hazudik az ember, csakhogy legyen egy kis önállósága.

Még egy történet: Lyukas foggal mentem interjúra, alaposan fogat súroltam, s az interjú előtt 15 perccel két erős rágót is bevettem. A HR-es hölgy üdvözlés után azonnal azt mondta, hogy jöjjek vele, elkísér inni, jót tesz. Megittam egy pohárral, majd bíztatott, hogy igyak meg még eggyel. Mikor ezt is belém erőltette, forszírozta, hogy az interjúra is vigyek be egy nagy pohárral…