Van (még) olyan, hogy a rendőrség támogatja az egyetemi tanulmányokat?
Volt egy kollégám kb egy éve, aki főállásban határvadász volt(nálunk csak beugrósként dolgozott), és ő mondta, hogy ha felszerelnék határvadásznak, akkor az egyetemi tanulmányaimat támogatná a rendőrség. Van még ilyen, vagy hasonló vagy csak kamuzott? Nagyon rá akart beszélni, hogy menjek.
Amúgy határvadász nem szeretnék lenni, de akár az iskolaőr, FBŐ, smasszer(tudom, hogy az már BV) szóba jöhet.
A ,,támogatni" alatt azt értem, hogy figyelembe veszik a vizsgáimat, meg az előadásaimat a vezénylés tervezésekor.
Levelezőn tanulok egyébként jogot.
Főleg olyan válasza érdekelne, aki valamelyik szervnél dolgozik.
Már az ÖKSZ-en gondolkodtam, mert tényleg nagyon gyűlölöm a munkámat, az meg fix félév, és kapnék érte fizetést.
Ha az állományilletékes parancsnok támogat, ill. épp szükség van az adott szakmában végzett emberre (pl. iparbiztonsági összekötő), akkor támogatják. De azzal legyél tisztában, hogy bekerüléshez el kell végezned a több hetes alapképzést, aztán felszerelsz, kint töntesz pár évet közterületen és akkor támogatnak, ha látják is benned a szorgalmat. Tehát nem úgy van, hogy te szabod a feltételeket. Na meg azt is vedd figyelembe, hogy jó tiszti hely kihalálos alapon van. És ha aláírod a tanulmányi szerződést, akkor x évig nem szerelhetsz le, vagy ki kell fizetned a tanulmányod kölségeit.
Szóval ez szépen hangzik, hogy álja a cég a továbbképzésedet, de semmi nincs ingyen. Gürizhetsz sz@r pénzért és kergetheted a cigányokat. Mérlegeld mennyire éri meg neked. Ha belefér, mert annyira kilátástalan a helyzeted, akkor vállald be, de ne lepődj meg. Parancsuralmi rendszer van, és még ez kismiska a katonasághoz képest.
Javaslom, hogy ballagj be a településed szerinti rendőrfőkapitányságra, és a Humánon érdeklődj a lehetőségekről.
Köszi a választ!
Igen, hallottam róla, hogy elég tré a helyzet, csak a volt kollégám állította ezt be úgy, hogy minden szuper király, és menjek azonnal jelentkezni. 😂 De erősen kételkedtem a szavaiban, és gondoltam, hogy egy ilyen rendszerben pláne nem én fogom megmondani, hogy hogy akarok dolgozni.
Cigányokat egyébként most is kergetek, mert vagyonőr vagyok egy full putri helyen, de rendőrjárőr nem akarnék lenni, max azok az opciók jöhetnek szóba, amiket írtam, és ott sem akarnék azért 10 éveket aláírni, mert nyilván ha elvégeztem az egyetemet, akkor abban akarok dolgozni.
Haj, hát azt ne hidd el, hogy minden szupi. Nem tudom mi az oka, hogy ennyire be akar nyomni, nem osztogat a jard jutalmat, ha valaki hoz valakit :D
Én nem élnék a lehetőséggel, inkább plussz pontokra hajtanék, hogy felvegyenek állami támogatottra.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!